Tisztelt Elnökség! Kedves lovas kollégák!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy átvehetem ezt a kitüntetést. Ez az elismerés jelképe annak a munkának, elkötelezettségnek és szenvedélynek amit a lovassport iránt érzek. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak akik segítettek munkámban. Fiatalként hallgattuk Tóth 45 István történeteit az 50-es 60-as évekről. Kedvenc olvasmányom volt a Kincsem Aranyos Imperial című könyv. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a történetet tovább kellene folytatni, aztán elkezdtem gyűjteni az anyagot a negyedikes matek füzetek hátuljába. Ahhoz, hogy valamiről objektív képet alkossunk, el kell telnie 90 évnek, ezenkívül még egy alapszabályt be kellett tartani: halottakról jót vagy semmit, azonban a tényeket le kell írni. Sok válogatott lovassal beszélgettem, a legtöbb Magyar versenyen fényképeztem is.
Nagy segítséget nyújtottak Babochay Erzsébet néni füzetei és Széplaki Pál dokumentumai.
Köszönöm szépen a megtisztelő kitüntetést. Walleshausen Gyula