
60 páros állt starthoz a somorjai nemzetközi díjugrató verseny 145 cm-es 2*-os nemzetközi nagydíjában vasárnap délután. Az Andrea Colombo olasz pályaépítő által épített 16 erőkifejtésből álló alappályát 15 páros tudta hibapont nélkül lelovagolni. A magyar díjugratás történetében ismét egy meghatározó eredmény született a verseny összevetése után, hiszen a diósgyőri Szuhai Rodrigo mindenkinél gyorsabban lovagolt. A 17 éves lovas hűséges társával Cornettel egy villámgyors hibátlannal tudta az elérni, hogy a 30.000 euró összdíjazású nagydíjban olimpikonokat, európa-bajnoki érmeseket tudott Európa minden tájáról megelőzni.

A nagydíjban háromszoros CSIO nagydíj győztesünk ifj. Szabó Gábor Koncz Ferenc Genius Conferencével is nagyon jól ment, az összevetésben gyors 4 hibapontja után a hetedik helyen végzett.

Magyar szempontból kiemelendő még, hogy a verseny egyik legtapasztaltabb és rutinosabb lovasaként Lengyel Róbert is Diana by Borisszal hibátlanul ugratott a nagydíjban, de végül 2 hibaponttal zárt.

A versenyen, ahogy az előző napokon is, halmozták a magyar lovasok a sikereket. Az 1*-os Middle Tourban még szombat éjszaka Sári Viktor tanítványa, Kámán Nóra Heddával harmadik lett, aki vasárnap reggel is legjobbunk volt nyolcadik helyével. Ebben a kategóriában még Tóth Sebestyén Claudiusszal és Ofenbeher Heléna Mignonnal végzett a helyezettek között.

Az 1*-os kategória 140-es nagydíjában is hat lovasunk végzett az első 12-ben. A hibátlan teljesítmény után a hibátlan teljesítmények számítottak. Negyedik helyen ifjúsági válogatottunk Őzse László végzett Codennal.

Ötödik lett a DEAC versenyzője ifj. Szabó Gábor Let’s Winnel. Hatodik a 17 éves Bodnár Annabell Vis a Visszel. Horváth Balázs Mecx-szel, Buza Patrik Mystery Guest-tel, Kiss Lizanna Million Rose-zal került még az eredménylistán a helyezettek közé.
Maratoni versenyt hozott a nagydíj után a Silver Tour 135 cm-es hiba-idős fináléja. 92 startot láthatott a somorjai közönség. Itt sem maradt el a magyar díjugratás eredménye. A versenyszám harmadik helyezettje Casallandia PS-szel Kovács Roland lett. Negyedik lett a cseszterlintes Búza Krisztián a szürke Málnával. Búza másik lovával Apollonnal is a pénzdíjat érő helyezettek között zárt.
A somorjai fedettpályás nemzetközi verseny az amatőr kategóriával záródott vasárnap késő este. Az összevetéses, 115 cm-es versenyszámban most is a legjobbunk Kovács Roland tanítványa, Czeglédi Natasa volt, aki Chablisszal egy gyors, 4 hibapontos teljesítménnyel a negyedik helyen végzett.
A verseny teljes eredménylistája EZEN A LINKEN található.
Gratulálunk Szuhai Rodrigonak! Gratulálunk minden győztes és helyezett magyar lovasnak!