Az utánpótlás Európa-bajnokság negyedik napján, a németországi Riesenbeckben a gyermekek középdöntőjével kezdődött a nap. A magyar színeket, Szladek Róbert tanítványa, Őzse László Nimród és a szürke, Coden VA képviselte, akik szerdán két hibapontot lovagoltak, de ma a 130 cm-es, technikás, tizenhárom számozott akadályból és tizenhat erőkifejtésből álló pályát hibátlanul teljesítették.
Kisgergely Kata Csenge ma sajnos nem tudta megismételni, tegnapi hibátlanját, az első ugrásnál, a vizesároknál és a pálya végén is hibázott, így a középmezőnyben fejezte be a fiatal lovas Európa-bajnokságot.
A tegnapi nagyszerű ifjúsági csapat ötödik hely után, nagy örömmel láthatjuk, hogy a közel 120 indulóból, a harminc fős, kétfordulós döntőbe két magyar lovas is lovagolhat. Pirik Zsolt és Nevelits Laura tanítványa, Petes Maja Kánaánnal 7,05 hibaponttal, Szuhai Rodrigo Chacoontano SZ-szel 7,03 hibaponttal szombat délután képviselheti a piros-fehér-zöld színeket Európa legjobb ifjúsági lovasai között.