Bencses Rékának szólt a magyar himnusz, ötödik az ifjúsági, hatodik a fiatal lovas válogatottunk a Nemzetek Díjában

Hírek

A csehországi Zduchovicében ma rendezték a fiatal lovas Nemzetek Díja versenyszámot, ahol a magyar csapat a hatodik helyen végzett. A kétfordulós 145 cm-es pályákon csapatunk nyitó és záró lovasai teljesítettek a legjobban, Csetényi Lea Hámorral és Kisgergely Kata Csenge Bizar VDL-lel 4-4 hibapontokkal minősüléseket szereztek az Európa-bajnokságra. A CSIO versenyen fiatal lovas csapatunk további két tagja volt még, ifj. Antal Péter Choral Symphonyval és Osztovits Péter Puickly VD Bischoppal. A Nemzetek Díja egyéni versenyszámában magyar siker született, hiszen a leggyorsabb hibátlannal a 145 cm-es pályán, Füzér Flóra tanítványa, Bencses Réka ért célba, a sárga Arania Z-el.

Az ifjúsági korosztály Nemzetek Díjában kilenc csapat állt starthoz és az első fordulóban nagyon úgy nézett ki, hogy a magyar csapat nem is tud bekerülni a második körbe. A kisebb szerencsék után végül a nyolcadik helyen lehetősége lett a Szuhai testvérek nélkül felálló magyar csapatnak, hogy még egyszer megmutassák tudásukat. A CSIO ifjúsági Nemzetek Díjának második köre már sokkal jobban sikerült, hiszen H. Nagy Emma Hopefully, Benedek Adél La Digue, Hermann Zsófia Quantico, Bódai Hanna Oliver Odeveld  összeállítású négyesünk végül jó pályákat teljesítve, Csehország, Nagy-Britannia, Belgium és Németország után az ötödik helyen végzett.

Last modified: 2024-04-26