Szuhai testvérek vitték a milliókat az Inter Horse Truck nagydíjban

Hírek

Az idei szabadtéri szezon első 150 cm-es nagydíját a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon rendezték. Az idén 100. születésnapját ünneplő Magyar Lovassport Szövetség idei első legrangosabb nemzeti versenyében diósgyőri sikerek születtek. Az Inter Horse Truck lószállító felépítmény gyártó cég támogatásával a 2 millió Forint összdíjazású versenyszámban öt lovas tudott hibapont nélküli alappályáját bemutatni a szépszámú közönségnek. Az összevetésben folytatódott az elmúlt napok sorozata, hiszen a Szuhai testvérek mindent vittek. Szuhai Rodrigonak Schlezák Melinda a versenybíróság elnöke, Juhász Tibor a Magyar Lovassport Szövetség elnökségi tagja, Prikler Szilárd az Inter Horse Truck képviseletében és Rozmán Ferenc a Bábolnai Lovas Kör elnöke gratulálhatott, hiszen a leggyorsabb hibátlant ő teljesítette, megelőzve bátyját, ifj. Szuhai Gyulát és fedezőménjét, Perthy Jacksont.

A három és fél napos versenyen végig kiegyensúlyozott lovaglást mutató, Simicska Annáé lett a harmadik és negyedik hely, Carundyval és Hamanta B-vel az összevetésben sem hibázva.

A badacsonyi, Mráz Tamás Viva Centtel lett az ötödik és a hatodik Clueso Z-el. Az Inter Horse Truck által támogatott nagydíj hetedik helyén a román színekben versenyző, Zárug Gyula végzett a szürke, Cold Blue Boy-jal.

Az országos minősítő sorozat május 30 és június 2. között Hortobágyon folytatódik.

Fotók: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2024-04-14