Horváth Balázs profi lovaglása aranyat ért Bábolnán

Hírek

A szombati 130 cm-es elődöntő után Fodor István pályaépítő a Díjugrató Szabályzat szerinti 135 cm-es, technikás pályával várta a Némethy Bertalan régió Túri József Emlékversenynek elnevezett felnőtt kategória döntőjét. A dunántúli régióban több mint harminc lovas próbált szerencsét ebben a kategóriában, ahol végül három lovasnak sikerült mindkét nap hibátlanul lovagolni, így a dobogós helyezések az összevetésben dőltek el. A Pulai Lovaspark SE versenyzője, a több mint ötvenszeres Nemzetek Díja lovasunk, Horváth Balázs most is bizonyította tudását és Sputnik nyergében magabiztosan lovagolt egy gyors hibátlant, amely aranyérmet ért a jelenlegi felnőtt szövetségi kapitányunknak.

Második helyen a szinte hazai pályán versenyző, ácsi Szentirmai Péter végzett a szürke, Rouge-al, míg harmadik a Nomádia egyesület lovasnője, Montague nyergében Nagy Evelin. A felnőtt championnak, a Prosper lovasklub lovasnőjének, Baumann Borinak ezúttal a negyedik hely jutott egy hibaponttal, ötödik a fiatal lovas válogatottunk, a hárskúti Simicska Anna, míg egy korábbi utánpótlás Nemzetek Díja győztesünk, a Pirik Farm színiben versenyző, ifj. Néveri Imre László állhatott oda az eredményhirdetésre hatodikként a Némethy Bertalan régió felnőtt kategóriájában, ahol gratulált Bönde Ferenc régió felelős, Rozmán Ferenc a Bábolnai Lovaskör elnöke és Juhász Zoltán versenybíró, a Díjugrató Szakág korábbi elnöke.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2023-09-11