Magyarország ifjúsági válogatottja harmadszor is Nemzetek Díja győztes 2023-ban

Hírek

A Bábolnán megrendezett nemzetközi díjugrató verseny programjának egyik fő pontja a pénteki ifjúsági Nemzetek Díja versenyszám volt. A magyar ifjúsági csapat, akik Olaszországban, Csehországban negyedik helyen végeztek, majd egy nagyon erős mezőnyben Ausztriában győzni tudtak, ugyanúgy ahogy két hete Somorján, esélyesként álltak starthoz péntek délután. Az izgalmas verseny favorit győzelemmel záródott, hiszen Pirik Zsolt 1-es számú magyar csapata megszerezte a győzelmet. Csapatunk legjobbja ezúttal Kiss Lizanna volt, aki Cloéval kétszer is nulla hibaponttal lovagolt le Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő pályáját, míg Búza Krisztián lovasa, Ferencz Dalma Mercédesz Corradával most sem hibázott, kettő hibaponttal és hibátlannal nagyban hozzájárult a magyar győzelemhez. Csapatunk legelső lovasa, Gáncsos László tanítványa, Kisgergely Kata Csenge volt, aki Bizar VDL-lel az első hibátlan pálya után a kék palánkot verve négy hibaponttal ért célba. Záró lovasunk ifj. Szuhai Gyula Perthy Jacksonnal az első pályán kieső eredménye után egy szép hibátlannal zárta be ezt a gyönyörű délutánt Bábolnán.

A Nemzetek Díja második helyet a magyar 2-es csapat szerezte meg, Mécs Emma Jassinivel, H. Nagy Emma Hopefullyval, Kiss Maja Agropoint Cojanoval és Bódai Hanna Quintanoval, harmadik helyen a Wolfgang Pirker által vezetett Ausztria csapata végzett. A bábolnai ifjúsági Nemzetek Díja dobogójára, így két magyar és az osztrák csapat állhatott, akiknek a verseny nemzetközi bírója, a litván, Dainis Livmanis, Rozmán Ferenc a Bábolnai Lovaskör elnöke, Juhász Tibor a Magyar Lovassport Szövetség elnökségi tagja és Szotyori Nagy Kristóf a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke gratulálhatott.

Gratulálunk az ifjúsági válogatottnak!

Last modified: 2023-06-02