Kovács Roland győzelemre lovagolta Lidérc csapatát

Hírek

A második Hungarian Future Stars a Világosi Lovascentrumban szombaton első sorban a csapatversenyről szólt. Nyolc négyfős együttes nevezett, akik közül a nagykörben starthoz álló párosok lehettek a csapattagok. A szabály szerint pont egyenlőség esetén az U25-ös, 135 cm-en megrendezett kétfázisos versenyszámban elért eredmény döntött, így alakulhatott ki, hogy három teljesen hibátlan csapat közül a leggyorsabban lovagló U25-ös lovas, Kovács Roland Astral C-vel első helyre lovagolta négyfős csoportot. Az együttes, Kovács Roland korábbi hűséges lováról, Lidércről lett elnevezve, amelyben a további tagok, Janik Anna, Both Petra és Bódai Hanna voltak, Janik Attila vezetésével.

Mosolyogva állhatott a Hungarian Future Stars csillaghai közé a győztes négy lovas, négy ló és a csapatvezető, akiknek Pataki-Csete Dorottya, Katona Linda, Hant Mercédesz és Kunos Attila gratulált. Második helyen a Szotyori Nagy Kristóf által vezetett Turi József emlékét őrző négyes került. Az ezüstérmes csapatban, Pásztor Dóra Messengera Sz-szel lovagolt gyerekként, két ifjúsági lovas volt Hegedűs Adél Dóra és Gimesi Lorena, míg a befejező lovas a ma is nagyot versenyző, Nagy Júlia Királyhágó páros volt.

Örömteli, hogy Turi József emléke a nyári hőségben ismét elhangzott, hiszen a magyar díjugrató sport legendája 18 éve távozott közülünk. Joe Turiról, két hét múlva a budapesti CSIO versenyen egy emléktábla avatással ismét megemlékezünk. A címvédő csapat Captaint, a nagyszerű pejt hordozta nevében, ezt a csapatot Füzér Gábor vezette, a Kiss testvérek mellett, Pecsora Amira Lara és Bognár Dóra lovagolt a négy fős együttesben.

Az egyéni számokban a nagykörökben a gyermekeknél az Antal tanya lovasa, Csengery Dóra lett az első Angelina De Circe-kel, megelőzve a gyermek Európa-bajnokságra is nevezett Bódai Hannát és lovát, Quintanót és ugyanúgy, mint pénteken a harmadik helyet Búza Krisztián tanítványa, Müllner Anna és Captain Cassone szerezte meg.

A pónik nagykörében öt kis lovat láthattunk és szombaton első lett Both Petra és Biotop Bojtorján, őt követte Gubicza Dorottya és két pónija, Quinet Van De Groenheuvel és Zorro Van De Vossentip.

Simonpusztai győzelem született a pónik kiskörében, első lett Monaco nevű pónijával Pillár-Bán Csenge.

A Balaton parti délutáni hőségben az ifjúsági lovasok 125 cm-es versenyen több mint 30 indulónak csöngetett a versenybíróság, a győzelmet a kecskeméti, Jakab-Tóth Anna szerezte meg Tabu De Ganad nyergében, megelőzve a gyermek válogatott erősségét, Magyar Balázst Aladinnal és egy Antal Tanyás lovast, Antal Pétert, aki a nagyon jó ugróképet mutató, Choral Symphyt lovagolta. Az ifjúsági nagykörben az alábbi lovasok lovagolhattak az eredményhirdetésre, Csibi Zsófia, Szöllősi Hajnal és Hegedűs Adél Dóra.

A legtudatosabb lovaglásokat az U25 kategória 135 cm-es nagykörében láthattunk, ahol Kovács Roland lett az első Astral C-vel, megelőzve egy másik Ganádpusztán tenyészett lovat, Qui De Ganadot, akit Gráf Edina Nikolett lovagolt. Harmadik helyen az eredményhirdetésre Kurnyák Ágnes lovasa, Nagy Júlia Királyhágóval lovagolhatott, míg a további helyeken a portugáliai ifjúsági Európa-bajnokságra utazó Kiss Lizanna, a fiatal lovas kategóriában résztvevő Alasztics Aliz és Bognár Dóra végzett.

Az ifjúságiak kiskörében volt a legtöbb induló, szám szerint ötvenöt, ahol első lett a Colonado Lovasiskola lovasa, H.Nagy Emma Costa Bravával, megelőzve két Sugo Horse lovasklubbos lovast, Pintér Zsófi Csengét és Caresslia Rouge-gal és Bencses Rékát Arania Z-tel.

A gyerekek kiskörében sem sokat változott az eredménylista az előző napokhoz képest. Első lett az Öregkő Lovas SE lovasa, Molnár Csenge Action Balouba párost, második Bodnár Annabell és új lova, It’s a Gamble és harmadik, a szép képet mutató Prosperes páros, Kiss Johanna Janka és Diaboló.

Harmincnégyen lovagoltak a kezdő lovasok számában, itt is Prosperes siker született hiszen, Nagy Zsófia lett az első, kancájával Cher M-el, megelőzve Jug Anna Milénát O-Centurával és harmadik helyen, ugyanúgy mint a gyermek kiskörben Kiss Johannát szalagozták és lovát, Diabolót.

Folytatás vasárnap a nagydíjakkal.

Start-és eredménylisták: https://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=14712&competitionId=21

Élő közvetítés: Pulai Lovascentrum Facebook

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2021-06-27