Ezek a szabályok vonatkoznak a zárt kapus lovassport versenyekre

Hírek

A Magyar Lovassport Szövetség összeállította a zárt kapus versenyek rendezésének alap feltételrendszerét.

A Lovas Szövetség által kidolgozott és közzétett feltételeket minden versenyrendezőnek teljesítenie kell. A szakbizottságok ez alapján dolgozzák ki a szakágspecifikus előírásokat. Utóbbiakat az Elnökségnek kell jóváhagynia, ezt követően 14 nap elteltével kerülhet sor az első szakági zárt kapus lovasverseny megrendezésére.

Zárt kapus lovasversenyek általános járvány- és egészségvédelmi szabályai figyelemmel a Covid-19 vírus okozta járványhelyzetre

  1. Az általános védelmi intézkedéseknek megfelelően minden résztvevő személynek:
    1. 1,5 méter távolságot (továbbiakban védőtávolság) kell tartani egymástól, különös tekintettel: a versenyirodánál, a lószállítóknál, a bokszok környezetében, a melegítő- és versenypályánál, a lakóautóknál, a zsűritoronynál, a pályabemutatón, a büfénél stb.
    2. Kötelező az orvosi maszk vagy az orrot és szájat eltakaró sál vagy kendő viselése a zárt terekben. Az istállók zárt térnek minősülnek.
    3. A kötelező maszkviselésre vonatkozóan a versenyrendező szigorúbb rendelkezést hozhat.
  2. A zárt kapus verseny teljes területén tilos a csoportosulás. Háromnál több személy csoportosulása nem megengedett.
  3. Egy versenyzőhöz a szakbizottságok által meghatározott létszámú, előre regisztrált személy léphet a verseny területére. Többnapos verseny esetén a regisztráció a verseny teljes időtartamára vonatkozik, más személy regisztrációja tilos. A versenynapon az összes regisztrált résztvevő létszáma a hivatalos személyzettel együtt nem haladhatja meg az 500 főt.
  4. A megfelelő ellenőrizhetőség érdekében a regisztrált személyeket – beleértve a technikai személyzetet is – karszalaggal vagy egyéb azonosítható módon (pl. fényképes akkreditáció) kell a versenyrendezőnek megjelölni.
  5. A versenyhelyszínek összes bejáratát biztonságos módon le kell zárni a verseny alatt, csak a lószállítók kapuját és egy személyi bejárót lehet közlekedésre használni.
  6. A verseny rendezője köteles a regisztrált technikai személyzet létszámáról és betöltött tisztségükről a szakbizottság számára a versenyt megelőzően tájékoztatást adni.
  7. A Magyar Lovassport Szövetség három tisztségviselője számára a verseny rendezője köteles regisztrációt és belépést biztosítani. A Magyar Lovassport Szövetség illetékes tisztségviselői bármikor jogosultak a zárt kapus versenyek szabályainak betartását ellenőrizni.
  8. A versenyrendező köteles a technikai személyzet számára eligazítást tartani a zárt kapus verseny lebonyolításának szabályairól. A versenyrendezőnek a szabályok betartását folyamatosan ellenőriznie kell.
  9. A verseny rendezője kiemelt figyelmet kell fordítson a mosdók, zuhanyzók, közös helyiségek higiéniai állapotára. A mosdókban előírás a szappan és papír kéztörlő folyamatos biztosítása a verseny ideje alatt, illetve bárki által hozzáférhető kézfertőtlenítő kihelyezése a közös területeken
  10. A rendező egyesület a verseny kiírásának felterjesztésével nyilatkozik, hogy vállalja az összes zárt kapus versenyre vonatkozó szabállyal járó kötelezettséget, és felelős azok betartásáért.
  11. A versenyzők a nevezésük leadásával elfogadják a zárt kapus versenyekre vonatkozó összes előírást. A nevezés során a versenyzők nyilatkoznak, hogy sem ők, sem az általuk regisztrált személyek a versenyt megelőző 2 héten belül nem voltak külföldön és nem mutatják a koronavírusra utaló betegség jeleit.
  12. A szakbizottságoknak a 2. pontnak megfelelve kell a verseny napirendjét kialakítani.
  13. Pályabemutató alkalmával kötelező a védőtávolságot betartani, ajánlott maszkot vagy orrot és szájat eltakaró sálat vagy kendőt viselni.
  14. Eredményhirdetéskor fizikai kontaktus nincs.
  15. versenyirodát úgy kell kialakítani, hogy csak szabadtérről lehessen ügyet intézni. A helyiségben kizárólag az ott dolgozók tartózkodhatnak. Online versenyiroda működtetése ajánlott.
  16. A versenyhelyszínen a nézőteret, lelátókat le kell lezárni. A regisztrált résztvevők számára sem szabad nézőteret kialakítani.
  17. vendéglátásra vonatkozó hatályos szabályokat a rendező az étterem üzemeltetőjével együtt köteles betartani.
  18. A zárt kapus versenyekre vonatkozó szabályok betartása a rendező klub és a versenyigazgató felelőssége. A szabályok megszegése esetén a rendező egyesület a Magyar Lovassport Szövetség Elnöksége által szankcionálható.
  19. A versenyzők és a hozzájuk regisztrált résztvevők által a szabályok megsértése esetén a zsűri elnöke a versenyző további versenyzését (arra a napra vagy zárt verseny esetén a teljes verseny időszakára) felfüggesztheti.
  20. A zárt kapus versenyeken mindenki saját felelősségére vesz részt.

Forrás: RiderLine
Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Last modified: 2020-05-08