Az elismerésről azt mondja, nagy megtiszteltetés számára, de úgy gondolja, hogy ezt a kitüntetést nemcsak ő kapta, hanem a családja, a szerettei, kollégái, akik lehetővé teszik, hogy azt csinálja, amit igazán szeret. Az elismerések az eddig végzett munkát jutalmazzák. De mit jelentenek a hétköznapokra? Erről kérdeztük Haál Gábort, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatóját.
• Nagyon felgyorsultak ön körül az események, hiszen a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége elnökké választotta és magas rangú állami kitüntetést is kapott. Gondolom, a megtiszteltetés mellett az elnöki pozíció sok feladatot jelent, amiből eddig sem volt kevés. Melyek a legfontosabbak most?
– Nagyon örültem mindkét elismerésnek, de tisztában vagyok azzal, hogy ezt illik megszolgálni. Jelenleg nincs könnyű helyzetben az MLOSZ, és az elnökségnek az a dolga, hogy ezt a helyzetet megváltoztassa, egy jó irányvonalat felépítve megtalálja az igazi feladatát és helyét a magyar lótenyésztésben. Ennek a stratégiának az életszerű megalkotása elnökségi feladat, az elnöknek pedig az ehhez szükséges eszközök megteremtése, a feladatok organizálása, folyamatos ellenőrzése és teljes körű végrehajtása az elsődleges dolga.
• Hogyan lehet összehangolni a ménesbirtok igazgatásával járó feladatokat a szövetségbéliekkel? Különösen most, hogy a koronavírus napi szinten mindent a feje tetejére állított?
– A koronavírus okozta helyzet kezelése most Magyarország legfontosabb teendője, ami jelen pillanatban felül áll mindenen. A kérdés első felére válaszolva, van egy fontossági sorrend, amit nekem is mindig szem előtt kell tartanom. Első helyen, hogy
Ez mindenképpen plusz időt és plusz energiát igényel, de úgy érzem, van bennem annyi, hogy meg tudjak felelni. Nem tartom magam maximalistának, de a jó szintet mindig magasan húzom meg.
• A szövetség számos fajta tenyésztőit tömöríti. Az egyes tenyésztőegyesületeknek más-más lehet a céljuk. Hogyan lehet ezeket a különféle célokat valahogy egy mederbe terelni?
– Az MLOSZ feladata elsődlegesen az, hogy magát az ágazatot képviselje, mindenki megelégedésére. Nagyon fontos, hogy a tenyésztőszervezetek az önállóságuk megtartása mellett érezzék azt a támogatást, segítséget, amit az általuk létrehozott szövetség számukra biztosítani tud. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy olyan munka folyjon, ami ezt a bizalmat újra megerősíti.
• Őshonos fajták megőrzése, sportcélú tenyésztés, hobbilovak tenyésztése. Van-e, lehet-e prioritása valamelyiknek? Vagy itt is felmerül a kérdés, hogyan lehet a különböző célokat összehangolni, ha azt akarjuk, hogy a hazai tenyésztésű fajták megtalálják helyüket a sportéletben, illetve a hobbilovasok között?
– A kérdést szétválasztanám. A közös célt már az elején próbáltam jelezni, hogy egy ágazati szinten történő erős képviselet az elsődleges feladat. A célokat minden fajtatenyésztő egyesületnek önállóan kell meghatároznia, ugyanúgy, ahogy a célhoz vezető utat is.
Az egy teljesen normális törekvés, hogy mindenki első szeretne lenni, nyilván ennek vannak objektív teljesítendő feltételei is, amelyik fajta ennek a legjobban meg tud felelni, az nyilván ebben a rangsorban mindig előrébb van. Van, amit lehet teljesen piaci alapon tenni és ez így van rendjén, mert azt a piac fogja szelektálni, és vannak azok az őshonos fajták, amelyek hozzánk, magyarokhoz köthetők, ott pedig a tenyésztőegyesületek legfőbb kötelességüknek a fajta fenntartását tekintik, olyan módon, hogy a fenntartás mellett egyben keresik azt a hasznosítási területet, ahol a fajta igazán érvényesülni tud. Nyilván egyik sem egyszerű feladat, mert más-más alapokon nyugszik, de ha a fajta jó kezekben van, akkor ez mindenképpen előremutató.
• A közgyűlésen alapszabályt módosítottak, így ezentúl nem lesz ügyvezető igazgató, viszont lesz főtitkár. Miben más a két funkció, mi lesz a főtitkár feladata, illetve ön, mint elnök, mit vár a főtitkártól, jelesül Bélley Mártától?
– Az elmúlt időszakban az ügyvezető igazgatói beosztás komoly ellenérzést váltott ki. A jelenlegi főtitkári funkció első helyen a napi operatív feladatok elvégzését, kontrollálását, illetve a folyamatos hatékony működést próbálja segíteni, önálló döntések nélkül. Bélley Mártát régóta ismerem, fiatal kora ellenére a szakma emblematikus tagja, aki mind a szervezet működésében, mind a magyar lótenyésztésben kellő jártassággal és információval rendelkezik, ami akár a döntések előkészítésében, akár a döntéshozatalban nagy segítségünkre, nagy segítségemre lehet. Volt szakmai kapcsolatunk már korábban is, úgyhogy örülök neki, hogy az elnökség megszavazta Bélley Mártát a főtitkári pozícióra.
• Önt határozott, ám nagyon gyakorlatias beállítottságú vezetőnek tartják, sportemberként sem ismert megvalósíthatatlant.
Én így éltem sportolóként is. Ha tudtam, melyik versenyre koncentráljak, mit akarok elérni, akkor csak azt láttam magam előtt. Most is tudom a feladatokat, és nem azt mérlegelem, mik a nehézségek a megoldásában, hanem azt, hogy miként teljesítsük. Ezt kérem a kollégáimtól is, és azt hiszem, itt a ménesbirtoknál és a szövetségnél is sikerült és sikerül ezt elérnem.