Elhunyt Csete Gábor

Hírek

Csete Gábor (1950-2020)

Egész életét lovak mellett töltötte. 12 évesen kezdett lovagolni a Budapesti Honvédban, az aktív versenyzést 20 éven keresztül folytatta. Kiskunhalasi katonai szolgálata alatt 27 hónapon át edzőként több olyan fiatalt ültetett először lóra, akikből később országos ifjúsági bajnok lett. Pilisborosjenőn az általa vezetett exportistállóból sok jól kiképzett csikó került Nyugat-Európába sőt a tengerentúlra is.
Több hazai és nemzetközi filmprodukcióban szerepelt, mint lovas kaszkadőr. Később Tökön ménesmester és edző volt, ahol a galopp pályáról lekerült telivérek ugró átképzésén
dolgozott. Az itt kiképzett lovak kerültek a Budapesti Honvéd, a Budapesti Lovas Klub, az Öttusa istállóiba és külföldi eladásra. Adyligeten vezetett lovasiskolát, oktatott lovasokat a Nemzeti Lovardában. Patkoló kovácsként országos hírnévre tett szert, több olyan lovat sikerült újra a versenyzésbe visszahoznia, akikről lovasaik már lemondtak. Patkolt derby nyerő galopplovat, olimpikon díjlovat, a fogatsportnak és a távlovasoknak is sokat dolgozott. 1992-ben fogathajtásban is starthoz állt, a Pannon-maraton 300 km-es versenyén 3. helyezést ért el. Díjugrató pályákat 35 éven keresztül épített Magyarország közel 100 helyszínén. Elsőként szerezte meg a nemzetközi pályaépítői minősítést. Összesen 18 Magyar Bajnokság pályáit tervezte, építette. Sportszakmai tevékenységéért a Magyar Lovassport Szövetség 2016-ban Gróf Széchenyi István emlékéremmel tüntette ki.

Last modified: 2020-03-19