Németh István felnőtt szövetségi kapitány beszámolója
2019-es fő tervek a budapesti olimpiai kvalifikáció, a rotterdami Europa bajnokság és a divizió 2-es
döntőbe jutás, és esetleg a barcelonai Nemzetek Díja döntő voltak.
Nem kis erőfeszítést kellett tenünk rögtön a szezon elején, mivel a divizios csoportunk egyettlen a
döntőre kvalifikáló versenye a lisaboni CSIO volt Portugáliában. A mi csoportunkból három csapat
juthatott döntőbe és mivel Csehország csapata végül nem jött el a versenyre már a részvétellel
elértük a célunkat. Erős mezőny és elég nehéz pályák voltak ezen a 3*-os CSIO-n. A csapat nem
jutott be a második forduloba, a hosszú utazáson kívűl még a helyieknek is rendhagyó meleg
nehezítette a dolgunkat. A következő versenyzők kepviselték hazánkat: Horváth Balázs Zordon,ifj
Szabó Gábor Timpex Bölcsész, Ifj Kövy András Heuréka, Fazekas István Walter és Füzer Gábor Je
T'aime.
A következő csapatverseny Bojourishte-ben volt Bulgáriában. A 2*-os CSIO ugyan nem a mi
csoportunk selejtezője volt, de meghívtak minket rá. Számítottam arra, hogy ez egy könnyebb
verseny lesz, ami új párosok kipróbálására is lehetőség. Egy ambiciózus fiatal csapat állt össze,
Hugyecz Mariannal kiegészülve, aki a világkupa versenyszám miatt is résztvevője volt a versenynek.
Ezen a versenyen pénteken volt a Nagydíj, ahol Vándor Zsófia és Quintus hét összevetőből a
harmadik helyet szerezték meg. A csapatverseny is izgalmasan alakult. A második helyen fordultunk
nyolc hibaponttal, viszont a második fordulóban három hibátlan pályával a csapat megszerezte az
első helyet. Érdekesség, hogy azt a bolgár csapatot sikerült megverni, akik később Budapesten is
résztvettek az olimpiai kvalifikációs versenyen. Hasznos győzelem volt, önbizalmat adott a lovasoknak
szerintem későbbi teljesítményeikhez is. A csapattagok: Ifj Máté István Chacrinue, Hugyecz Mariann
Rolfs Royce, Vándor Zsófia Quintus, Burucs Barna Sir Winston-C.
Következő állomás a budapesti olimpiai kvalifikációs csapatverseny, ami egy 3*-os CSI külön
versenyszámaként megrendezett 5*-os csapatverseny volt. Az FEI által kirendelt pályaépítő nagyon
igyekezett kitenni magáért. Minden versenyszámban voltak szokatlan dolgok, és a csapatverseny
nehéz oxer-oxer kombinácioja a pálya elején rányomta a bélyegét a teljesítményekre. Nem volt egy
szép verseny, minden csapatnál sok verőhiba volt. A harmadik helyet szerezte meg az Ifj Kövy András
Heuréka, Ifj Szabó Gábor Timpex Bölcsész, Horváth Balázs Zordon, Hugyecz Mariann Chacco Boy
összeállítású csapat. Örvendetes dolog volt a versenyen, hogy az összes versenyszámban
eredményesen versenyeztek a magyar lovasok és Ifj Szabó Gábor Nagydíj győzelme Timpex
Bölcsésszel pedig az egyik legnagyobb siker az idei évben.
Athén, divízió 2-es döntő. Ismét egy nagyobb utazás a lovaknak és lovasoknak. 5*-os CSIO verseny
amelyre nyolc nemzet minősült. Portugália, Norvégia, Spanyolország, Lengyelország, Románia,
Bulgária, Görögország és Magyarország. Csapattagok: Ifj Máté Istvan Chacrinue, Ifj Szabó Gábor
Timpex Bölcsész, Vándor Zsófia Quintus, Fazekas István Walter. Ismét egy izgalmas
csapatversenyünk volt, a második helyen fordultunk holtversenyben a portugálokkal, a második
fordulóban visszaestünk a negyedik helyre , de ennek ellenére örülhettünk a jó teljesítményeknek ,
hiszen hibátlan és egy fás lovaglások voltak ez az eredmény mögött.
A budapesti CSI után az volt a közös véleményünk a szakág vezetésével, hogy az idei Európa
Bajnokságon nem indítunk csapatot. A korosztályos EB-k befejeztével érkezett a kérés Ifj Kövy András
részéről, hogy főképp a 2021-ben hazánkban rendezendő Európa Bajnokság kapcsán rutinszerzés
céljából szeretne kiutazni Rotterdamba. A vadász versenyszámban jól kezdett Heuréka, a nyolcas
számú kombináción történt az első verőhiba, majd pedig mint több más ló is , az utolsó vonalban
hibázott kétszer. A másnapi csapat első forduló után összesítésben a 61. helyen végeztek, és így nem
folytathatták a versenyt a középdöntőben ahová ötven lovas jut be.
Idén is szeretném megköszönni a segítséget a lovak utaztatásában Lengyel Róbertnek az az a Horse
Trans Cargo Kft-nek , és Kovács Csabának vagyis az Inter Horse Kft-nek.
Németh István
Ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány beszámolója
Zduchovice, 2019. április 24-28.
Az Utánpótlás Válogatott első megmérettetése a csehországi CSIO volt.
A verseny remek lehetőség volt a párosok felkészültségi szintjének
felmérésére. A Német pályaépítő technikás vonalvezetésű pályákkal és az
akadályok legnagyobb megengedett méretének maximális
kihasználásával nemzetközi szintű kihívások elé állította a lovasokat.
A Nemzetek Díja versenyszám Gyermek korosztályában a Kiss Lizanna –
Quipara Z (0 hp, 0 hp), Törő Csongor – Chacco Boy (0 hp, 0 hp), Jármy
Kinga -Ludwig (5 hp, 0 hp), Gulyás Dominik, – Qualina (8 hp, 1 hp)
összeállítású Magyar Válogatott a második helyet szerezte meg.
Harmadik lett másik csapatunk az alábbi összeállításban : Kisgergely
Kata – Achilleus (9 hp, 5 hp), Tóth Balázs -Elsa Campari (kiz. kiz.),
Ferencz Dalma – Da Si Joly (0hp, 12 hp), ifj Szuhai Gyula – Le Royal
(5hp, 1hp).
Gyermek Nagydíjban Jármy Kinga hibátlan alappálya és gyors, hibátlan
lovaglással az összevetésben győzni tudott. Törő Csongor szintén
hibátlan alappálya és összevetés után a 2. helyen végzett. Kiss Lizanna 4
hibaponttal 7., Gulyás Dominik ugyancsak 4 hibaponttal 10. lett.
Ifjúsági kategóriában második helyezést ért el a Nemzetek Díja
versenyszámban a Szuhai Péter – Lamborgini (0 hp, 8 hp), Dömse Tamás
– Conquistador (0 hp, 0 hp), Alasztics Alíz – Concordia HB (8 hp, 4 hp),
és Janik Anna – Back Home (4 hp, 9 hp) összetételű Magyar Válogatott.
Ifjúsági Nagydíjban negyedik lett Szuhai Péter – East Wind nyergében
hibátlan alappálya és összevetés után. Alasztics Alíz Chablis nyergében 4
hibaponttal a 11-ik helyen végzett. 12. lett Budai Liza Leonardo H-val
szintén 4 hibaponttal.
Fiatal Lovas kategóriában a Nemzetek Díjában a magyar csapat első
helyezést ért el az alábbi lovasok részvételével: Hollé Sára – Clintus (1
hp, 0 hp), Reisz Panna – Excell SB (12 hp, 9 hp), Markó Sándor Enjoy (0
hp, 4 hp), Jármy Vince – Zeusz (0 hp, 0 hp).
A Fiatal Lovas Nagydíjban a magyar lovasok közül a legjobb helyezést
Jármy Vince – Zeusz nyergében (0 hp, 0 hp) érte el, aki a 2-ik helyen
végzett. Hollé Sára 4 hibaponttal 10-ik lett.
Lamprechtshausen, 2019. május 16-19.
A Magyar Utánpótlás Válogatott 2019. május 16–19-ig az ausztriai
Lamprechtshausen-ben megrendezett CSIO-n vett részt.
A nagyon erős nemzetközi mezőnyt felvonultató verseny jó lehetőség
lovasaink számára a korosztályos élmezőnyben való versenyzésre,
tapasztalatok, tudás szerzésére.
A Nemzetek Díja versenyszám Gyermek kategóriában a Jármy Kinga –
Ludwig (0 hp, 0 hp, 0 hp) Kiss Lizanna – Eliana (0 hp, 0 hp, 0 hp), Törő
Csongor – Chacco (0 hp, 0 hp, 0 hp), ifj Szuhai Gyula – Lawisangos (8 hp,
13 hp, 4 hp), összeállítású Magyar Válogatott az Angol Válogatottal
vívott izgalmas összevetés után három tripla hibátlannal az első helyet
szerezte meg.
Gyermek Nagydíjban legjobb eredménnyel végzett Magyar lovasokként
Kisgergely Kata 6 hibaponttal 30. és ifj Szuhai Gyula szintén 6
hibaponttal 32. helyezett lett.
Ifjúsági kategóriában hetedik helyezést ért el a Nemzetek Díja
versenyszámban a Szuhai Péter – Lamborgini (8 hp), Alasztics Alíz –
Chablis (9 hp), Dömse Tamás – Conquistador (13 hp), és Janik Anna
Back Home (18 hp) összetételű Magyar Válogatott.
Ifjúsági Nagydíjban hetedik lett Alasztics Alíz – Concordia nyergében
hibátlan alappálya és 4 hibapontos összevetés után. Dömse Tamás –
Conquistador nyergében 4 hibaponttal a 17., Erdős Jázmin – Amazonnal
4 hibaponttal 21. helyen végzett.
Fiatal Lovas kategóriában a Nemzetek Díjában a magyar csapat ötödik
helyezést ért el az alábbi lovasok részvételével: Hollé Sára – Clintus (24
hp, 5 hp), Weinhardt Virág – Chiclana (5 hp, 4 hp), Reisz Panna (9 hp, 4
hp), ifj. Lázár Zoltán – Füles (9 hp, 22 hp).
A Fiatal Lovas Nagydíjban a magyar lovasok közül legjobb helyezéseket
Hollé Sára Clintus nyergében (4 hp) 8. és Weinhardt Virág Chiclana- val
(4 hp) 9. helyezéseket érték el.
Zuidwolde EB, 2019. július 9-14.
Az Utánpótlás Európa Bajnokságra 15 lovassal érkeztünk, mindhárom
korosztályban indítottunk csapatot.
Gyermek korosztályban a Magyar csapat 23 nemzet közül a második
fordulóba jutva a 12-ik helyezést érte el.
Csapatban Kisgergely Kata – Achilleus (4 hp, 5 hp, 24 hp), ifj Szuhai
Gyula – Casino Gold (4 hp, 0 hp, 18 hp), Törő Csongor – Chacco (4 hp, 0
hp, 5 hp), Kiss Lizanna – Gina Rosina V (0 hp, kiz, 0 hp) lovagolt.
Egyéniben Törő Csongor 33-ik helyen végzett, 1 hibaponttal lemaradva a
döntőbe jutástól.
Ifjúsági kategóriában csapatban 21 nemzetből a 17-ik helyen végeztünk.
Dömse Tamás – Conquistador (6.02 hp, 10 hp), Szuhai Péter – East Wind
(7.5 hp, 5 hp), Janik Anna – Cash (8.96 hp, 9 hp), Alasztics Alíz –
Concordia HB (5.94 hp, 13 hp).
Ifjúsági kategóriában Dömse Tamás 42-ik, Szuhai Péter 44-ik helyen
végzett.
Fiatal Lovas kategóriában csapatunk 13-ik helyen zárt. Ifj. Lázár Zoltán –
Barolo (6.3 hp, 13 hp), Weinhardt Virág – Chiclana (5.54 hp, 8 hp), Hollé
Sára – Clintus (5.08 hp, 1 hp), Jármy Vince – Zeusz (13.93 hp, 14 hp).
Fiatal Lovas kategóriában Hollé Sára került a rendkívül nehéz döntőbe,
ahol a 20-ik helyen végzett.
Samorin, 2019. augusztus 1– 4.
Az Utánpótlás Válogatott 2019. augusztus 1–4-ig a Samorinban
megrendezésre kerülő CSIO versenyen szerepelt.
A Gyermek válogatott 5-ik helyen végzett a Nemzetek Díja
csapatversenyben, ifj Szuhai Gyula – Le Royal (0 hp, 0 hp), Kiss Lizanna
– Quipara Z (4 hp, 0 hp), Ferencz Dalma – Da Si Joly (8 hp, 0 hp),
Gulyás Dominik – Ameko Cupido (8 hp, 0 hp).
Kiemelendő ifj Szuhai Gyula aki 12 évesen lovagolt dupla hibátlant
Nemzetek Díja csapatversenyben és örömteli, hogy mind a négy lovasunk
hibátlanul lovagolt a második fordulóban.
A Gyermek Nagy Díjban ifj Szuhai Gyula 9. (2 hp), Kiss Lizanna 12. (4
hp) helyen végzett.
Ifjúsági kategóriában csapatban 4. helyezést értük el. Szuhai Péter – East
Wind (4 hp, 1 hp), Plavecz Szabrina – Aktus (13 hp, 16 hp), Janik Anna –
Back Home (11 hp, 4 hp), Füzér Zsófia – Nekton Calido (kiz., kiz.).
Az Ifjúsági Nagydíjban Szuhai Péter lovagolt hibátlanul az alappályán.
Az összevetésben 4 hibaponttal 5-ik helyen végzett. Füzér Zsófia 9-ik
Janik Anna 11-ik helyen végzett, mindketten 1 hibaponttal az alappályán.
Fiatal lovas Nemzetek Díjában 2. helyezést ért el a Magyar csapat a
Weinhardt Virág – Chiclana (0 hp, 4 hp), Jármy Vince – JB Koronaőr (9
hp, 4 hp), ifj Lázár Zoltán – Barolo (12 hp, 1 hp), Reisz Panna – Cortano
(21 hp, 9 hp) összeállításban.
Fiatal lovas Nagydíjban Weinhardt Virág 4. és ifj Lázár Zoltán 5.
helyezett lett hibátlan alappálya és összevetést követően. Jármy Vince 4
hibaponttal 7. helyet érte el.
Oglabbek, 2019. szeptember 6–9.
A Fiatal Lovas Válogatottunk a 2019-es teljesítményével bejutott a
Nemzetek Díja sorozat Európai döntőjébe.
Az első napi Nemzetek Díja versenyszámban a 7. helyen záró csapatunk
a második napon megrendezett Challenge Cup-ban harmadik helyezést
ért el az alábbi összeállításban:ifj Lázár Zoltán – Falkyrie, Hollé Sára –
Clintus, Weinhardt Virág – Equest Cha Cha, Jármy Vince JB Koronaőr.
A Nagydíj versenyszámban Jármy Vince Quirosával 4 hibaponttal a 11-ik
lett.
Köszönjük a Magyar Utánpótlás Válogatott keret lovasainak az egész
éves szorgalmas és eredményes munkáját, az edzők szakmai munkáját, a
szülők és támogatók sportszerű segítségét!
Balatonvilágos, 2020. január 5.