Szentirmai Ferenc a Silver Tour győztese

Bronze Tour: Jármy Tibor az élen

A 120 centiméteres Bronze Tour második napján a pénteki harmadik helyezett Jármy Tibor remekelt szürke kancájával, Elisevel, és egy villámgyors hibátlannal győzelemre tudta váltani a startját. Sokáig vezetett Krucsó Szabolcs Givanoval, de végül csak a második hellyel kellett megelégednie a 65 fős mezőnyben. A tegnapi napgyőztese, Szilágyi Sándor Márk ezúttal a harmadik helyet tudta megszerezni, megelőzve Csuka Balázst Timpex Emlékkel. Egy másik Timpexes ló végzett az ötödik helyen, mégpedig Timpex Hollyday, Szotyori Nagy Kristóffal a nyergében. Hatodik helyen Búza Krisztián és Luxor F zártak.

 

Jármy Elise
Jármy Tibor és Elise

 

Kollár Péteré a VIP Tour döntője

A VIP Tour 115 centiméteres fináléjában 36 lovas mérte össze tudását, akik közül tizenegyen tudták hiba nélkül teljesíteni a Karádi László által épített, kihívásokkal teli alappályát.

Közülük a leggyorsabb a tavalyi győztes, Kollár Péter volt tíz éves sárga kancájával, Freyával. Kerekes Ágnes a szombati ötödik helyezése után most a döntőben a második helyet tudta elcsípni éppen csak lemaradva Combrioval. Harmadik helyen pedig Pataki Anna Sára végzett Nitro by Boris nyergében. A versenyszám további három helyezettje is hibátlanul zárta az összevetést, Nina Smilnakova negyedik, Szalontai Virág ötödik, Rebeca Pomsar pedig hatodik lett a döntőben.

 

Kollár Freya S
Kollár Péter és Freya

 

Magyar tenyésztésű lovak a 6-7 évesek mezőnyének élén

A 6-7 éves lovak versenyszámának pénteki másodikja, ifj. Tóth László ezúttal javított, és az első helyezettnek járó serleget is hazavihette saját tenyésztésű kancájával, Chinggel. Eszes Ferenc pedig a második helyen végzett a Vincze László által tenyésztett pej kancával, Pretty Womannel. Ifj Máté István lett a harmadik Nevada van’t Klavertje nyergében, megelőzve Técsy Attilát és Ciaradot. Egy román versenyző, Constantin Cosocariu végzett a hatodik helyen.

Szentirmai Ferenc a Silver Tour győztese

A Széchenyi István Emlékverseny szombati napjának fénypontja a Silver Tour fináléja volt. A 72 starthoz állt lovas közül húszan tudták hiba nélkül teljesíteni a 135 centiméteres magasságra kiírt alappályát, így összevetésben dőlt el a végső győzelem sorsa.

Bravúrosan gyors lovaglással a magyar születésű, de jelenleg ukrán színekben versenyző Szentirmai Ferenc vihette haza a győztesnek járó serleget. Krucsó Szabolcs és a csütörtökön győztes pozícióban végző Lady Winner végig az első helyen állt az összevetésben, de az utolsó pillanatban mégis a második helyre kényszerült. A magyar tenyésztésű PM Quintera most sem hagyta cserben lovasát, Horváth Balázst, hibátlanul ugrott mind az alappályán, mind az összevetésben, így a harmadik helyet szerezték meg.

Az ukrán csapat a negyedik helyet is kisajátította magának, hiszen Andre Schroder kiválóan lovagolt Coco Chanellel, megelőzve Horváth Balázst másik lovával, Laugilot Z-tel, és ifj. Tóth Lászlót Casino Roxal Z-tel.

 

Szentirmai02
Szentirmai Ferenc

 

Izgalmas vasárnap

Vasárnap 8 órától a fiatal lovak 125-130 centiméteres döntőjével folytatódik a program. A nap legrangosabb versenyszáma, a 145 centiméteres magasságra kiírt CSI2* Gróf Széchenyi Memorial GP pedig 16 órakor veszi majd kezdetét. A versenyszámokat a Riderline élőben közvetíti.

Tovább a Gróf Széchenyi István emlékverseny részletes programjára >>

Tovább a start- és eredménylistákra >>

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Négy magyar győzelem a Gróf Széchenyi István Emlékverseny pénteki napján

A Gróf Széchenyi István Emlékverseny második napján 110 centimétertől 140 centiméteres magasságig mérték össze tudásukat a lovasok. A Karádi László nemzetközi pályaépítő által tervezett pályákon egytől-egyig kiváló lovaglásokat láthattak a kilátogató nézők. A siker ezúttal sem maradt el, hiszen az öt versenyszámból négy esetében magyar győzelem született.

TÓTH PANNA SÁRA GYŐZELME A VIP TOURBAN

110 centiméteren megrendezett VIP Tourban a tegnapi második helyezett páros, Tóth Panna Sára és Troestruplunds Charisma bizonyult a leggyorsabbnak, akik 25,13 századmásodperc alatt teljesítették a kétfázisos versenyszámot. Második helyen végzett Lukács Loren Lillával, megelőzve Jakab-Tóth Kornéliát és Tabu De Ganadot. Bölecz Virágegy helyet javítva a negyedik helyen végzett, mögötte pedig Kerekes Ágnes, és a 2018-as év amatőr championja, Dobozi Zsanett.

Tóth Panna Sára és Troestruplunds Charisma

33 HIBÁTLAN A BRONZE TOURBAN

Rendkívül izgalmas versenyt láthattak a nézők a Bronze Tour 120 centiméteres versenyszámában, hiszen a lovasok sorra múlták felül egymás eredményét, mivel a mezőny több mint fele hibátlanul tudta teljesíteni ezt a magasságot. Közülük is a leggyorsabb több mint három másodperces fölénnyel Szilágyi Sándor Márk volt, aki Gerorgie’s Valentint lovagolta. Második helyen egy bolgár versenyzőt, Ruslan Petkovot üdvözölhettünk, őt pedig Jármy Tibor követte Elisével. Ifj. Szabó Gábor végzett a negyedik helyen Nettoval, megelőzve csapattársát, Mihucz Tibort, aki Timpex Gerlét lovagolta, és Búza Krisztiánt Luxor F nyergében.

Szilágyi Sándor Márk és Gerorgie’s Valentin

BURUCS BARNA AZ U25 KATEGÓRIA LEGJOBBJA

Az U25-ös versenyszám 130 centiméteres pályája nem okozott gondot fiatal lovasainknak. Burucs Barna tegnapi győzelme után ismételni tudott, és hihetetlenül gyors idővel megelőzte a kategória tavalyi legeredményesebb lovasát, Máriás Sárát. Harmadik helyen Rell Adrián végzett, szoros versenyben mögötte pedig Jármy Tibor és Cessna, illetve a tegnapi második, Szladek Máté és Gidrán Bohém végeztek. A hatodik helyezettnek járó szalagot pedig Braunitzer Enikő vehette át.

Burucs Barna és Limited Edition

IFJ. MÁTÉ ISTVÁN GYŐZÖTT A SILVER TOURBAN

tegnapi hatodik helyén javítva ifj. Máté István a mai napon a győztesnek járó serleggel térhetett haza lovával, Chacconnal. Mögötte hat lovas volt egy másodpercen belül, így mindössze századmásodpercek döntöttek a végső helyezésekről. Második lett az osztrák Fritz Kogelnig Junior 24,80 századmásodperces idővel, harmadik pedig 24,83-al az ukrán színekben versenyző magyar lovas, Szentirmai Ferenc és Mieke Van Spieveld.

Tegnap és ma is a negyedik helyen zárt Reischl Márton Latino nevű lovával, megelőzve Berkes Mátét Casalloval és Kovács Csabát Diamond nyergében.

Ifj. Máté István és Chaccon

BOLGÁR GYŐZELEM A GOULD TOURBAN

A verseny pénteki napjának utolsó és egyben legmagasabb versenyszámában bolgár győzelem született. A tegnapi negyedik helyezett Angel Niagolov gyönyörű pályát lovagolva szerezte meg az első helyet Concardoval, másik lovával, Chaccothagoval pedig a hatodik helyen végzett.

A csütörtöki győztes, ifj. Szabó Gábor a pálya utolsó harmadát kengyel nélkül lelovagolva látszólag azonos sebességgel teljesített, mint a szlovák Igor Sulek, de az időmérő a szlovák versenyző javára döntött, így ő végzett a második helyen, míg válogatott lovasunk a harmadikon Lord Classic nevű lovával.

Horváth Balázs is remekül szerepelt a hétvégén, a csütörtöki második hely után most egy negyediket vihetett haza PM Quinterával. A szintén bulgár Ivaylo Bonev lett az ötödik, mögötte a hetedik helyen Faluhelyi Ádám végzett Filigra 2-vel, illetve nyolcadikon ifj. Tóth László és Rádiháza Echo.

Angel Niagolov és Concardo

Szombaton 9 órától a CSI2* Bronze Tourral folytatódik a verseny. A versenyszámokat a Riderline élőben közvetíti.
Tovább a Gróf Széchenyi István emlékverseny részletes programjára >>

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Ifj. Szabó Gábor és Timpex Fényév győzelmével indult a Gróf Széchenyi István emlékverseny

Mától vette kezdetét az idén 32. alkalommal megrendezésre kerülő Gróf Széchenyi István Emlékverseny a Nemzeti Lovardában. A tavalyi év sikerét felülmúlva idén 11 nemzet közel 170 lovasa méri össze tudását ezen a négynapos megmérettetésen.

Magyar fölény a fiatal lovak versenyszámában

A 6-7 éves lovak versenyszámával kezdődött a csütörtöki nap 120-125 centiméteres magasságon, ahol az első tíz helyezett között mindössze egy külföldi lovast üdvözölhettünk.

A versenyszám győztese a Kovács Roland által lovagolt kanca, Senora Monalisa lett, akinek tulajdonosa Kis István. Második helyen végzett a Fedettpályás Döntő 6 éves korosztályának győztes lova, Ching, Ifj. Tóth Lászlóval a nyergében. A harmadik helyezettnek járó serleget pedig a szlovák színekben versenyző Tomas Kuchar és History Bridge vehették át.

Negyedik helyen végzett Técsy Attila és Ciarado, megelőzve azt a hölgyet, aki tavaly mindhárom napon megnyerte ezt a versenyszámot, mégpedig Máriás Sárát és Medállt. Hatodik helyezett a korábbi MSLT Champion mén, Aranykapu Claramo lett Andirkó Benjáminnal a nyergében.

Magyar tenyésztésű lovak a Silver Tour dobogóján

A verseny a Silver Tour 130 centiméteres hibaidős számával folytatódott. Válogatott lovasunk, Krucsó Szabolcs bizonyult a leggyorsabbnak a Sion Security Kft. kancájával, Lady Winnerrel. Második helyen végzett Burucs Barna és a Castilia Kft. által tenyésztett Avantgarde-C. Harmadik pedig Reischl Márton lett Latino nyergében. Szotyori Nagy Kristóf végzett a negyedik helyen Gidran Razbeg Mytoc nyergében, megelőzve Zárug Annamáriát és Candyt. A hatodik helyezettnek járó szalagot pedig Ifj. Máté István vehette át, aki Chaccont lovagolta.

Szoros verseny az U25-ben

A fiatal lovasok versenyszámában, szoros versenyben Burucs Barna tudott győzedelmeskedni Limited Edition-C hátán. Őt követte mindössze egy tizedre lemaradva Szladek Máté Gidran XXVII-4 Bohém nyergében. Harmadik helyen egy hölgy végzett, mégpedig Ágoston Csenge és Cassiona DL.

A tavalyi bábolnai U25 GP győztese, Tóth Boglárka végzett a negyedik helyen, megelőzve Sopronyi Rékát Donalddal. Szladek Máté másik lovával, a nyolc éves Hámorral pedig a hatodik helyezettnek járó szalagot tudta megszerezni.

Magyar himnusz a Gold Tourban is

A nap legmagasabb versenyszámában, a 140 centiméterre kiírt Gold Tourban is magyar lovasnak szólt a himnusz. A tavalyi verseny Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész sikerével indult, és a történelem szinte ismétli önmagát. Gabó ezúttal Timpex Fényévet lovagolta, akivel győzni tudott a 77 fős mezőnyben.

Szabo-Fenyev2018-1200

Második helyen az utolsóként induló Horváth Balázs végzett, aki csupán egy tizeddel csúszott le az első helyről. Harmadik helyen a jelenleg ukrán színeket képviselő de magyar születésű Szentirmai Ferenc, negyediken a bulgár Angel Niagolov, ötödiken pedig a szlovák versenyző, Andrej Holly végeztek. A hatodik helyezettnek járó szalagot pedig a tavaly is végig eredményesen szereplő

Faluhelyi Ádám vehette át, aki Filigrát lovagolta. Ifj Szabó Gábor másik lovával, Lord Classiccal végzett a hetedik helyen, megelőzve Ifj. Máté Istvánt és Casus Bibendit.

Villámgyors lovaglások a VIP Tourban

És a nap zárásaként a VIP Tourban az ifjúsági és amatőrök lovasok kaphat lehetőséget összemérni tudásukat 110 centiméteres magasságon.

A versenyszám győztese magabiztos lovaglással Kollár Péter lett, megelőzve Tóth Panna Sárát és Troestruplunds Charismát. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Dobozi Zsanett és Jacline állhatott fel.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Katalizátor a magyar lovassportban: beszámoló a Magyar Lovas Szövetség közgyűléséről

Sikerült visszakanyarítani a magyar lovassportot a világ lovassportjának vérkeringésébe; hatalmas az érdeklődés a Szabadidőlovas Szakág iránt; saját kezébe veszi a szakágak lóproblémáinak megoldását a Magyar Lovas Szövetség; és hamarosan kiderül, rendezhet-e Európai Lovasjátékokat Magyarország - május 20-án a Nemzeti Lovarda adott otthont a Magyar Lovassport Szövetség közgyűlésének.

MLSZ-kozgyules2019

A Magyar Lovassport Szövetség éves rendes közgyűlésének idén is a Nemzeti Lovarda Tudásközpontja adott otthont. Mivel az eredetileg meghirdetett időpontra nem jelent meg a megfelelő létszámú résztvevő, ugyanezen a helyszínen egy óra eltéréssel megismételt közgyűlés összehívására került sor. Ezen az 565 szavazati joggal rendelkező egyesület több mint 5%-a, 32 egyesület képviselője jelent meg, így a megismételt közgyűlés határozatképes volt.

A közgyűlés levezető elnöke dr. Bolla Krisztina ügyvéd volt. A közgyűlés első feladata a hivatalos személyek megválasztása volt:

  • Jegyzőkönyvvezető: Vajda Lászlóné
  • Hitelesítők: Zajonskovsky Nóra, Pataki Gergely
  • Szavazatszámlálók: Kalkó József, Orgoványi Attila, Győrffy-Villám András

A hivatalos személyek jelölését a megjelentek egyhangúlag elfogadták. Ez az egyetértés végigkísérte az egész közgyűlést, a beszámolók elhangzása után minden alkalommal zöld szavazócédulák lendültek a magasba.

10 éve a Magyar Lovas Szövetség élén

A napirend ismertetése után Lázár Vilmos köszöntötte a megjelenteket, és kiemelte, puszta adminisztratív kötelezettségnél jóval több a Lovas Szövetség éves rendes közgyűlése. „Talán azért is vagyunk kevesen, mert megbíznak bennünk” – mondta a résztvevők létszámára utalva.

Lázár Vilmos immár tíz éve a Lovas Szövetség elnöke, így köszöntőjét egy kis visszatekintéssel kezdte: „Tíz évvel ezelőtt sem csak a Magyar Lovas Szövetségről volt szó, a közbeszéd azóta is a Kincsem Nemzeti Lovas Program körül zajlik, aminek tíz évvel ezelőtt kezdtük el a kidolgozását és 2012-ben kormányhatározattal emelkedett megfelelő rangjára. Ha a tíz éves Lovas szövetségi múltunkat és a tíz éve induló Nemzeti Lovas Programot kellene értékelnem, akkor kiemelném, hogy az MLSZ az egész magyar lovaságazatból az egyetlen szervezet, ami a rá szabott feladatokat 100%-ban végrehajtotta, mégpedig olyan összefogással, ami példátlan a magyar lovaséletben. Nyilván meg lehet kérdezni, miért nem tettünk még többet, hogy ezek a változások a lovaságazat többi részén is 100%-ban megvalósuljanak – bár persze ott is vannak részsikerek és sikertörténetek. Hagytuk, hogy a malmok őröljenek. A malmok pedig őrölnek, csak lassan. De tíz év után elmondhatom, hogy szépen alakulnak a dolgok, és bár nem ágaskodunk a feladatokért, ezek a feladatok szépen lassan utol fognak érni minket.

Mindig el szoktam mondani, hogy azt a fejlődést, amin keresztülmentünk, nem mi idéztük elő. Mi csak elgördítettük az akadályokat és megteremtettük azokat a feltételeket, hogy a lovassport úgy tudjon működni, fejlődni, bővülni, ahogy ez Magyarországon elvárható.

Amikor 10 éve elkezdtük a munkát, egy évre 80 millió forint állt rendelkezésünkre, és ennek jelentős részét az egyesületek, a sportolók a lóbejelentési díjakból és a sportolói licenszekből adták össze. Az elmúlt években pedig már tartósan egymilliárd forint felett nyújtózkodhatunk. Emiatt is fontos, hogy megfelelő átláthatóság mellett tudjon működni a Magyar Lovassport Szövetség.

Az országban rengeteg beruházás történt, amiben az MLSZ támogatóként vett részt, hihetetlen mennyiségű médiamegjelenésünk van és sikerült visszakanyarítani a magyar lovassportot a világ lovassportjának vérkeringésébe, ezt bizonyítja, hogy tavaly a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnöke, az Európai Lovas Szövetség elnöke, főtitkára, az alelnökök mind ellátogattak Budapestre” – emelte ki beszédében Lázár Vilmos.

„Van egy új szakágunk, a Szabadidőlovas Szakág. A szakágak úgy épülnek fel, hogy önszerveződés van a háttérben. Az MLSZ annyit tett, hogy katalizátorként elindította a szakág létrejöttét. Létrehoztunk egy sportegyesületet is, a Szabadidőlovasok Sportegyesületét, ahova mindazon lovasok be tudtak lépni, akik egyébként egyesülethez nem tagozódtak. Ez jelenleg az MLSZ legnagyobb taglétszámú sportegyesülete.

Lázár Vilmos a közeljövő céljairól is beszélt: „Úgy tűnik, sikerül olyan forrásokat találnunk, amivel esélyt kapunk, hogy megoldjuk a legnagyobb problémát, amivel a szakágak, különösen az olimpiai szakágak szembesülnek. Ez pedig a lovak kérdése. Ha csak egy esetet említek: Chacco-Blue II a legjobb lovunk volt az elmúlt időszakban. De sajnos a tulajdonos úgy döntött, hogy külföldi lovast ültet rá. Nagyon sok ilyen szituáció volt és lesz is. Ezzel nem csak idehaza küzdünk, hanem például a világ legeredményesebb lovassportjával rendelkező Hollandia is. Ott állami szerepvállalással oldották meg a problémát. Mi is készítünk egy tervet – és bízom benne, hogy forrásokat tudunk kapni – hogy olyan lóállománnyal rendelkezzen az MLSZ, ami egyrészt a tenyésztést tudja segíteni, másrészt mint nemzeti kincs tudja a lovasainkat szolgálni, és biztosan nem dönt úgy a tulajdonos, hogy külföldieknek értékesíti. Hozzáteszem, mindig szerettem volna távol maradni attól, hogy lovat kelljen vásárolnunk, de nem lesz más megoldás. Bízunk benne, hogy a jövő évben elindulhat ez a program” – mondta Lázár Vilmos.

Legalább ilyen nagyszabású terv az Európai Lovasjátékok megrendezése 2021-ben: „Az 1971-es nagysikerű vadászati világkiállítás ötvenedik évfordulójára ismét vadászati világkiállítást fog rendezni hazánk. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes keresett meg, hogy szeretnék 1971-hez hasonlóan komoly lovas tartalommal kiegészíteni a rendezvényt. Én mertem egy bátrabbat gondolni: hogy ne kiegészítsék, hanem csináljunk valami hatalmas dolgot. Öt szakágban pályáztunk az Európa-bajnokság megrendezésére 2021-ben. Hosszú tárgyalásokon vagyunk túl. Június 19-én lesz döntés arról, hogy Magyarország megnyeri-e ezekre a szakágakra a rendezés jogát.”

https://youtu.be/9JPZMi0nk20

Stróbl Dorottya szakmai beszámolójában 2010 és 2018 főbb adatainak összehasonlításával mutatta be, mennyit fejlődött a hazai lovassport, mennyire aktívak a lovasok. Kiemelte, hogy a sportolói licenszek száma a díjugratás, fogathajtás és díjlovaglás terén nőtt a leginkább, a ló licenszek száma pedig 4000 körül mozog. Bár csökkent a bírók létszáma, a versenynapok és a startok számának jelentős növekedése miatt azonban a jelenleg aktív szakembereknek sokkal több teendőjük van.

 

Licenszek2010 2018
Versenynapok2010 2018

 

2018 legfontosabb lovassport eredményeiről Stróbl Dorottya videós beszámolója adott áttekintést:

https://youtu.be/mrnFHPeh0Q0

A megjelentek Stróbl Dorottya főtitkár 2018-ra vonatkozó szakmai beszámolóját, a könyvvizsgáló, dr. Himber Péter, és a felügyelőbizottság képviselője, Papp István beszámolóját is egyhangúlag elfogadták. Stróbl Dorottya ismertette apénzügyi beszámoló és közhasznúsági jelentés legfontosabb adatait is, majd rátért a 2019-es pénzügyi tervre. Elmondta, hogy a licenszdíjak idén nem emelkedtek. Az egyesületi tagdíjakból származó bevételek azonban magasabbak lehetnek, mivel a szabadidőlovasok regisztrációja miatt sokkal több egyesület lép be a Magyar Lovassport Szövetségbe. Az MLSZ 2019-ben is számíthat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Agrárminisztérium valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatására.

2019 folyamán az alábbi kiemelt versenyek kapnak támogatást:

  • Díjugrató Világkupák: Bábolna, Budapest – Nemzeti Lovarda, Budapest – Papp László Sportaréna
  • Díjlovas Világkupák: Máriakálnok, Fót, Pilisjászfalu
  • Fogathajtó Világkupák: Izsák, Mélykút, Budapest – Papp László Sportaréna
  • Póni Fogathajtó Világbajnokság, Kisbér

 

Mlsz Kiemelt Kep Rl
Fotó: Somogyvári Anett - A kép a 2018-as közgyűlésen készült

 

Emléküket megőrizzük

A lovasok és a Magyar Lovas Szövetség nem feledi nagyjait, ezért a közgyűlések szomorú, ám fontos pontja, amikor azokra a lovasokra emlékezünk, akik idén már nem lehetnek itt velünk:

  • dr. Beke Imre – az Abádszalóki TSZ első embereként sportklubot vezetett, versenyeket rendezett, eredményes lovakat tenyésztett
  • Berei Béla – Hódmezővásárhelyen lovardát létesített, unokáiból utánpótlás lovasokat faragott, a lovak és lovassport szeretett nagypapája
  • Bognár Sándor – díjugrató olimpikon
  • Dallos Andor – az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója, a Nemzetközi Lipicai Szövetség első alelnöke
  • Demjanovich Endre – a hazai lovasturizmus fénykorának felejthetetlen személyisége
  • Fehér Tibor – a Tápiómenti Lovassport SE alapító elnöke
  • Galambos Sándor – világhírű hintókészítő mester
  • Gergely Imre – a mezőhegyesi ménes egykori vezetője
  • Konfár János – a Jakabszállási Lovas Egyesület alapító elnöke
  • Kucsora István – a Kéktói ménes alapítója és tulajdonosa
  • Steigervald József – Békés megye meghatározó lovas szakembere, lótenyésztő, a lovassport támogatója
  • Szakolyi András - a Budapesti Lovas Klub egyik alapítója

Hivatalos információ:

A közgyűlés napirendje:

  1. Jegyzőkönyvvezető, hitelesítők, Szavazatszámláló Bizottság megválasztása
  2. Elnöki köszöntő
  3. Megemlékezések
  4. 2018. szakmai beszámoló
  5. Könyvvizsgálat eredménye (a könyvvizsgáló beszámolója)
  6. Felügyelőbizottság jelentése
  7. 2018-as év pénzügyi beszámoló és a Közhasznúsági jelentés
  8. 2019. évi pénzügyi terv
  9. Egyebek

Letölthető dokumentumok:

Fotó: Somogyvári Anett

Forrás: RiderLine

Alkategóriák

  • Beszámolók

    Beszámolók

    Beszámolók 2018.




    Szotyori Nagy Kristóf beszámolója
    Beszámoló – 2018.


    Beszámoló – 2018.
    Nemzeti versenyrendszerünk a megújított Díjugrató Szabályzattal kezdte a szabadtéri szezont. A licenszek elnevezéséhez hasonlóan regionális, országos, kiemelt és nemzetközi versenyeket rendeztek, amik már a magasságoknak megfelelően, leegyszerűsített formában kerültek be az idén is nagyszerűen működő nevezési rendszerünkbe. 
    Az év minden hónapjában szinte korlátlan lehetőséget biztosítottunk a lovaknak, lovasoknak a versenyzésre. A regionális versenyek kiegészültek a felkészítő versenyszámokkal, amiből több mint 2500-at számoltunk. Az Agrárminisztérium idén is jelentős számú (161) regionális versenyt támogatott. Az országos elnevezésű versenyek esetében szabadáras részvételi díjakat szabhatott a 8 szabadtéri és 5 fedett pályás versenyrendező, akik biztosítani tudták a verseny résztvevőinek, hogy bármilyen időjárási körülmények között megrendezik eseményeiket. Ezt igazolja, hogy egyetlen kiírt országos verseny sem maradt el. 5 helyszínen 5 Grand Prix versenyt tartottunk meg, melybe az amatőrök is bekapcsolódhattak. A magyar felnőtt bajnok 11. alkalommal nyerhetett vadonatúj személygépkocsit, valamint 3 csapat és 5 egyéni címért Kelet-Közép-Európában a legmagasabb díjazásokért versenyeztek díjugratóink. 2018-ban 3 nemzetközi díjugrató versenyt regisztrálhatott a Nemzetközi Lovas Szövetség: a 29. gróf Széchenyi István Emlékversenyt, a Pettkó-Szandtner Tibor emlékét őrző bábolnai versenyt, ahol 12 nemzet állt starthoz. Az év legkiemelkedőbb eseménye azonban a megújult Nemzeti Lovardában rendezett 5*-os CSIO volt, amely minden szakmai, sportpolitikai és sportág népszerűsítő elvárást túlszárnyalva, csodálatos magyar eredményekkel zárult. Több évtized után vendégül láthattuk a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökét, főtitkárát és az Európai Lovas Szövetség vezetőit. Előkészítettük és a határidőn belül beadtuk a 2021-es Európai Lovas Játékok rendezési szándékát.
    2018-ban 166 versenyen 43107 startot lovagolt 1612 lovas 2790 lóval. 258 edzőlicenszet fizettek be és 353-an indultak rajtvizsgán. Népszerű volt a fedettpályás döntő, a felnőtt kategóriával kiegészült championátus és a kiskunhalasi gyepen megrendezett 35. tenyészverseny. A múltunk legkiemelkedőbb lovas szakembereinek nevét viselő négy regionális döntő ezúttal hiánytalanul, sok csapat részvételével zajlott. A szabályzatban bajnoki döntővel helyet kapott a senior kategória és licensz. 
    Felnőtt válogatottunk legkiemelkedőbb csapateredménye a Nemzeti Lovardában elért 2. helye és Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel a linzi és a budapesti CSIO nagydíjakban megszerzett dobogós helyezése. A magyar csapat eljutott a messzi Tryonba, ahol lovas tudásukkal ismét bizonyították, hogy lenne helyük a legjobbak között. Utánpótlás válogatottunk folytatta másfél évtizedes sikersorozatát; gyermekválogatottunk csapatban az 5. helyet szerezte meg az Európa-bajnokság húszas mezőnyében és 4. lett Belgiumban a Nemzetek Díja sorozat döntőjében. Törő Csongor és Budai Liza egyéni Európa-bajnoki döntőt lovagolhatott, míg Tóth Balázs CSIO nagydíjat nyert Somorján, ahol a magyar díjugrató válogatott győzelméért lejátszották a magyar himnuszt. Ifjúsági korosztályban az ausztriai CSIO-n Szuhai Péter nagydíj 2. helyezésével ért el kimagaslót. Weinhardt Virág kvótáját Jármy Vince kitűnően használta ki a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián, ahol az Európa-csapat színeiben ezüstérmet szerzett, egyéniben pedig 12. helyen zárt. Jármy Vince egy más területen, a lanakeni fiatal lovak bajnokságán is verőhiba nélkül lovagolta végig a 7éves lovak hatalmas pályáit, és itt is 12. helyével bizonyított. Megalapozottan bíztunk fiatal lovas válogatottunkban is, akik az Európa-bajnokságon a top 10-be kerültek, Lamprechtshausenben Nemzetek Díjában 2. helyen zártak. Markó Rebeka, Hollé Sára és az Eb-n az eddigi legjobb egyéni magyar teljesítményt elérve Weinhardt Virág és Lázár Zoltán - nagyszerű magyar fiatal lovas válogatottként - sok-sok örömet okoztak. A nemzetközi U25-ös korosztályban Hollé Sára, Máriás Sára és Vándor Zsófia a European Youngster Cupban elért győzelmei az elmúlt év nagy pillanatai közé kerültek.
    Szakemberképzésünk végre kibővült a stewardokkal, miután a versenyirodák, stílusbírók, pályaépítők, versenybírók mellé a steward lista is elkészült. Az edző jelölteket a kaposvári regisztrációs vizsgák korrekt rendszere várta, az edzők számára pedig lovardákkal, egyesületekkel együttműködve, a műhelyprogram támogatást kihasználva, számtalan fejlődési lehetőséget adtunk. A Talent Program külföldi és hazai szakemberek bevonásával teljesítette 5. évadját. 
    A dopping elleni küzdelemben a Magyar Antidopping Csoporttal és a Nemzetközi Lovas Szövetséggel együttműködve sok ló és néhány esetben már lovas próbát is végeztünk, szerencsére mind negatív eredménnyel.
    A kommunikáció területén is lépni tudtunk. Az M4, a Digi TV és az Eurosport képernyőin a nemzeti és a nemzetközi díjugratás szinte minden fontos pillanata meg tudott jelenni. Szakágunk Facebook oldala és honlapja naprakészen árasztotta el információkkal tagságunkat. A RiderLine Magazin idei megjelenésével tovább nőtt az a felület, ahol a díjugrató sport központi szerepet kap. Idén is fontosnak tartottuk, hogy minden kiemelt verseny startja látható legyen az online felületeken, így a világon bárhol mobil telefonon elérhető Magyarország díjugrató sportja.
    Felettes szervezetünkkel, a Magyar Lovassport Szövetséggel kitűnően működünk együtt, míg partnereinkkel, a különleges jogállású státuszban lévő megyei egyesületekkel, tenyésztő szervezetekkel és a nemrég megalakult Szabadidős Szakággal képesek voltunk hatékony munkát végezni.
    Egyre több és egyre hatékonyabb támogatást kap sportágunk, ami a saját bevételeink mellett a biztos működés fontos pillére.
    Meg szeretném köszönni minden munkatársamnak és legfőképpen a magyar díjugrató társadalomnak, hogy hagyták, sőt több esetben segítették, hogy az elnökség elvégezze vállalt feladatát, és tovább tudja azt az utat járni, ahol az országunk lovassportja és annak legnépesebb ága, a díjugratás példát mutat a sport világának.


    Szotyori Nagy Kristóf



     


    Schlezák Melinda elnökségi tag beszámolója


    Díjugrató versenybírók működése 2018-ban 
     
    92 regisztrált díjugrató versenybíró váltott licencet a 2018-as évre.
    A hazai rendezvények legnépszerűbb versenybírója továbbra is Abay Pál nemzetközi 1-es szintű zsűri, az nemzeti I. osztályúak közül Bálint Gábor erősítette a bírálatot leggyakrabban.
    Az idei év mindkét továbbképzése Budapesten a megújult Nemzeti Lovardában került megrendezésre. Az összejöveteleken a szabálymódosítások és gyakorlati tapasztalatcsere mellett Katona Linda steward témakörről tartott előadása is helyet kapott. Az itt megírt előzetes vizsga volt a beugrója az ez évben bevezetett steward képzésnek. Ennek köszönhetően a kiemelt versenyek és bajnokságok hivatalos személyzete bírói testületre és steward csapatra különülhetett el.
    2018 során a sárgalapos figyelmeztetés kiosztása sajnálatos módon több ízben is szükségessé vált. A versenybíróknak minden pillanatban meg kell követelnie a résztvevőktől a fair sportot és az átgondolatlan sportszerűtlen viselkedést a megfelelő szankcióval szükséges büntetni, elősegítve ezzel lovas sportunk tisztán maradását. Nem feledhetjük szakágunk összes résztvevőjének közös célját: sportszerű, igazságos és élvezhető versenyeket megélni.
    Szerencsére számos alkalom adódott az elmúlt évben is a magyar lovassport legmagasabb szinten elért sikereinek megélésére. Büszkék lehetünk az egész hazai díjugrató társadalomra, hiszen minden területen részesei lehettünk a szép eredményeknek. Természetesen elsősorban a lovasokra és lovakra helyeződik a hangsúly, de ne feledjük a háttérben munkálkodó további résztvevőket sem, akik szintén minden tudásukat és szívüket beletéve odaadó munkával segítették a díjugrató sportot.
     
    Budapest, 2018. december 31.
    Schlezák Melinda



     



    Karádi László elnökségi tag beszámolója





     Pályaépítők és pályaépítés


    Az aktív pályaépítők létszáma 2018-ban nem változott. A hazai, rettentően terhelt versenynaptár pályaépítői feladatait felkészült szakemberek látták el. A szabályzatban kialakított új kategória ( REV előkészítő) népszerűsége bebizonyította – több mint 2700 start 2018-ban-, hogy kiemelt figyelmet kell szentelni a licenccel még nem rendelkező lovasok és lovak számára is, ezzel megfelelő lehetőséget biztosítva a versenykörülmények gyakorlásához, színvonalas pályák lovaglásához, tapasztalatszerzéshez. Az előkészítő számok rendezésével sok, már- már elfelejtett regionális versenyhelyszín tudta megduplázni a napi startok számát az előző évekhez képest. A kiemelt verseny helyszínek népszerűsége továbbra is töretlen, minőségi hátteret biztosítanak bármilyen szintű hazai, regionális, országos verseny megrendezéséhez. A Grand Prix versenysorozat 5 állomása sajnos nem hozott egyforma érdeklődést, így volt ahol kimondottan szerény induló létszámmal lehetett találkozni. Itt talán érdemes lesz visszatérni a „3 forduló és bónusz” formához. Az megyei, regionális és országos bajnoki döntők, tenyészverseny kiemelt sportteljesítményt követeltek lótól, lovastól minden kategóriában. Nemzetközi versenyek terén változatosra sikerült a 2018-as esztendő. Sajnos Kiskunhalas a felújítási munkák miatt kénytelen volt visszamondani a hagyományos Május elsejei CSI 2* versenyét. Bábolna újra bebizonyította, hogy a nemzetközi díjugratás magyarországi alaphelyszíne CSI 2*, akár csak az ebben az évben visszatérő Nemzeti Lovarda. CSI 2* Széchenyi István Emlék Verseny és a felejthetetlen élményt nyújtó CSIO 5*-W, amely ismét bizonyitéka volt, hogy bármilyen világszínvonalú verseny megrendezésére készen áll.
    A jövőre nézve nem változik a koncepció. A kiemelt versenyekre a szakbizottság jelöl szakmai résztvevőket, így pályaépítőt is. A hazai versenyekre ez a versenyrendező feladata lesz. Az idei év is lehetőséget biztosít szakmai konzultációra és képzésre, amelynek fontos része lesz átbeszélni a megyei, regionális, országos és kiemelt versenyek szakmai feladatait, illetve itt van lehetőség az érdeklődők számára megismerkedni a pályaépítés alapjaival.
     
    Karádi László
    2019. Január.10.

    Németh István Felnőtt szövetségi kapitány beszámolója

     

    2018 Beszámoló

    A 2018-as díjugrató szezon kezdetén két cél lebegett a szemünk előtt. Miután hazánk első alkalommal rendezett 5 csillagos CSIO versenyt, kézenfekvő volt, hogy ezen a rendezvényen válogatottunk minél jobban szerepeljen. A világbajnokság pedig magától érthetődően kiemelt jelentőségű verseny, amelyre 4 fős csapattal szerettünk volna utazni.  

    A hazai rendezésű CSIO-n sajnos Hugyecz Mariann lova sérülés miatt a legnagyobb igyekezet mellett sem volt starthoz állítható,  így az ötödik lovas ként megjelölt Kövy András kapott lehetőséget. A magyar válogatott remek lovaglásokkal a második helyen végzett a budapesti közönség előtt, sőt minősült a barcelonai Nemzetek Díja döntőre is. Szövetségi kapitányként ezt az eredményt tartom az év legnagyobb sikerének, ezen a délutánon jó volt magyarnak lenni a Nemzeti Lovardában.

    A fináléra történt minősülés, illetve Mariann lovának sérülése, jelentősen átírta a vb-vel kapcsolatos terveket. Háromfős csapattal Amerikába utazni elsőre nem tűnt racionális döntésnek, ám figyelembe véve azt, hogy a lovasok már az elmúlt szezonban és 2018 első felében is a világjátékokra való felkészülés jegyében menedzselték a lovakat, az  utazás mellett döntöttünk. Egy vb atmoszférája, az ott várható feladatok sehol máshol nem gyakorolhatóak. Minden ilyen szintű viadalon lelovagolt pálya óriási segítséget jelent rutin szerzés szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II. kiemelkedő formája komoly bizakodásra adott okot, vagyis egy középdöntő második fordulójában való jó szereplés nem tűnt irreális elvárásnak. Sajnos Tryonban nem állt mellénk a szerencse. Bár a magyar lovasok kitűnően lovagoltak, Zordon sérülése és Timpex Bölcsész második napi fáradtsága egyértelművé tette, hogy csupán a korrekt helyt állás lehet a cél. Chacco Blue II. remekül ugrott, de a nehéz pályák világsztároknak is gondot okozó feladatait ő sem tudta abszolválni. Miután világossá vált az, hogy a barcelonai indulásnak a lovak sorozatos sérülése miatt nincs realitása, a Nemzetek Díja döntőjen való indulásról lemondtunk.

    Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek mindegyikében sikerült díjugratóinknak egy-egy várakozáson felüli, kiemelkedő eredményt produkálni. Így volt ez 2018-ban is, ráadásul hazai közönség előtt a felújított Nemzeti lovardában, és itt nem csupán a csapat eredményére hanem Krucsó Szabolcs Nagydíj harmadik helyére is gondolok. Azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy amíg lovasainknak nincs elég, erre a feladatra, ilyen szintre megfelelő lovuk addig túl sok múlik a szerencsén, ami nem mindig állt mellettünk 2018-ban.

    Ezúton is szeretném megköszönni a Horse Trans Cargo kft-nek és az Inter Horse kft-nek az az Lengyel Róbertnek és Kovács Csabának a válogatott támogatását.

    2019 Fő tervek:

    A budapesti olimpiai kvalifikáció,

    Európa bajnokság Rotterdam

    Divízió 2-es versenyek és a Nemzetek Díja döntő, amely szintén minősülési lehetőséget jelent az olimpiára

    Németh István




    ifj. Kövy András Utánpótlás szövetségi kapitány beszámolója


    2018-as év beszámolója 
     
     
    Lamprechtshausen, 2018. május 18-21.
     
    A Magyar Utánpótlás Válogatott 2018. május 18 – 21-ig az ausztriai 
    Lamprechtshasuen-ben megrendezett CSIO-n vett részt. 
    A Nemzetek Díja versenyszám Gyermek kategóriában a Kiss Lizanna -Eliana (0 hp, 15 hp), Törő Csongor - Chacco Boy (0 hp, 4 hp), Budai Liza - Leonardo H (4 hp, 4 hp), Zólyomi Emma - Viador (6 hp, 8 hp) összeállítású Magyar Válogatott a negyedik helyet szerezte meg.
     
    Gyermek Nagydíjban Törő Csongor  hibátlan alappálya és összevetés után második helyezést ért el. Tóth Balázs szintén hibátlan alappálya után, az összevetésben 4 hibaponttal 12-ik helyen végzett. Budai Liza 1 hibaponttal 15-ik helyezett lett.
     
    Ifjúsági kategóriában tizedik helyezést ért el a Nemzetek Díja versenyszámban a Szuhai Péter – East Wind (8 hp), Markó Sándor-Adjeley El Rex (21 hp), Jármy Vince – Quirosa (0 hp), és Szarka Éva-Tony Montana (kiz.) összetételű Magyar Válogatott.
    Ifjúsági Nagydíjban második lett Szuhai Péter – Zaferah nyergében hibátlan alappálya és összevetés után. Janik Anna Back Home nyergében 1 hibaponttal a 11-ik helyen végzett.
     
    Fiatal Lovas kategóriában a Nemzetek Díjában a magyar csapat második helyezést ért el az alábbi lovasok résztvételével: Hollé Sára – Clintus (12 hp, 4 hp), Weinhardt Virág-Chiclana (0 hp, 0 hp), Markó Rebeka – Enjoy (8 hp, 9 hp), ifj. Lázár Zoltán – Katyusa (0 hp, 8 hp).
    A Fiatal Lovas Nagydíjban a magyar lovasok közül legjobb helyezést Markó Rebeka – Enjoy nyergében (4 hp) érte el, aki a 10-ik helyen végzett.
     
     
    Bábolna, 2018. május 31 – június 3.
     
    Az eredetileg CSIO versenynek kiírt utánpótlás minősítő verseny a nem megfelelő számú külföldi csapat miatt CSI versenyként került megrendezésre. A Nemzetek Díja csapatversenyt sajnos így nem lehetett megrendezni. A Magyar Válogatott Európa Bajnokságra való felkészülése szempontjából fontos versenyen a Gyermek és az Ifjúsági kategóriában a pénteki versenynapon a legmagasabb kategória, a csapatversenyhez hasonlóan kétfordulós versenyszámként került megrendezésre, hogy a párosok a megfelelő fizikai és mentális terhelés mellett mérhessék fel felkészültségüket.
    A Gyermek Nagydíj, 125 cm-re kiírt versenyszámban Zólyomi Emma második helyen végzett Viador nyergében hibátlan alappálya és összevetés után. Az alappályát egyaránt hibátlanul teljesítő, és az összevetésben mindkét lovas 4 hibaponttal lovagolva a 4-ik helyen végzett Kiss Lizanna Quipara Z-tel és Kisgergely Kata Csenge Casallorral.
    Az Ifjúsági Nagydíjban Jármy Vince második lett Quirosa nyergében hibátlan alappálya után az összevetésben 4 hibaponttal. Szuhai Péter lett a harmadik helyezett hibátlan alappálya után, összevetésben 8 hibaponttal. Negyedik helyezett Janik Anna Back Home nyergében, alappályán 1 hibaponttal.
     
     
    Kiskunhalas, EB felkészítő edzőtábor
     
    2018. június 29-én Kiskunhalason az Európa Bajnokságon résztvevő párosok felkészítő edzőtáborban vettek részt. A franciaországi Európa Bajnokság füves talajú pályáján való eredményes szereplés érdekében a kontinens viadalra való utazás előtt kiemelt jelentőséggel bírt a füves talajon való gyakorlás. Az edzéseken az Európa Bajnokságon várható vonalak, kombinációk és feladatok gyakorlását végeztük.
    Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Juhász Tibornak  a létesítmény és a füves pálya használatáért, valamint a Kiskunhalasi lovarda technikai személyzetének hatékony segítségéért.
     
     
    Fontainebleau EB, 2018. július 8 – 15.
     
    Az Utánpótlás Európa Bajnokságra 15 lovassal érkeztünk, mindhárom korosztályban indítottunk csapatot. 
     
    Gyermek korosztályban a Magyar csapat 20 nemzet közül az előkelő 5-ik helyezést érte el. 
    Csapatban Zólyomi Emma – Viador (11 hp, 8 hp), Törő Csongor – Chacco Boy (0 hp, 0 hp), Budai Liza – Leonardo H (4 hp, 4 hp), Kiss Lizanna – Eliana (4 hp, 12 hp) lovagolt.
     
    Egyéniben Törő Csongor és Budai Liza jutott a döntőbe. Törő Csongor 14-ik helyen végzett (8 hp, 1 hp), Budai Liza 24-ik lett (8 hp, 5 hp).
     
    Ifjúsági kategóriában csapatban a 15-ik helyen végeztünk. Jármy Vince – Quirosa (8 hp), Szuhai Péter – East Wind (4 hp), Janik Anna – Back Home (17 hp), Mészáros Marcell – Csui (26 hp).
    Ifjúsági kategóriában nem jutott lovasunk a döntőbe. 
     
    Fiatal Lovas kategóriában csapatunk a második fordulóba jutva összesítésben a 10-ik helyen zárt. Ifj. Lázár Zoltán – Katyusa (1 hp, 5 hp), Weinhardt Virág – Chiclana (4 hp, 9 hp), Hollé Sára – Clintus (13 hp, 10 hp), Markó Rebeka (7 hp, 26 hp).
    Fiatal Lovas kategóriában két versenyzőnk került a döntőbe, 13-ik lett ifj. Lázár Zoltán Katyusával (12 hp, 0 hp), 15-ik lett Weinhardt Virág Chiclana-val (8 hp, 0 hp).  Kiemelkedő teljesítmény, hogy mindkét lovasunk az Európa Bajnokság legnehezebb pályáját, a döntő második fordulóját nagyon szép, kiegyensúlyozott, hibátlan lovaglással teljesítette.
    A 2018-ban megrendezett Utánpótlás Európa Bajnokság megmutatta, hogy csak a megfelelően felkészített és tudatosan menedzselt ló és lovas párosok tudják a legmagasabb szinten teljesíteni a nemzetközi követelményszintet. 
     
     
    Samorin, 2018. augusztus 2 – 5.
     
    Az Utánpótlás Válogatott 2018. augusztus 2 – 5-ig a Samorinban megrendezésre kerülő CSIO versenyen szerepelt.
    A Gyermek válogatott megnyerte a Nemzetek Díját, Törő Csongor – Chacco (0 hp, 0 hp), Weilinger Olívia – Királyhágó (4 hp, 0 hp), Tóth Balázs – Elsa Campari (12 hp, 0 hp), Zólyomi Emma – Viador (0 hp, 14 hp). 
    A Gyermek Nagy Díjban három lovasunk lovagolt az alappályán és az összevetésben is hibátlanul, köztük a leggyorsabb lovaglással első helyen végzett Tóth Balázs – Elsa Campari nyergében. Harmadik lett Törő Csongor Chacco Boy nyergében, ötödik lett Weilinger Olívia Királyhágóval. 
     
    Ifjúsági kategóriában a csapatban a második helyezést értük el. Jármy Vince – Quirosa (4 hp, 4 hp), Sólyom Bori Luca – Cash (1 hp, 9 hp), Janik Anna – Back Home (1 hp, 12 hp), Erdős Jázmin – Amazon (13 hp, kiz.).
     
    Az Ifjúsági Nagydíjban Jármy Vince és Janik Anna lovagoltak hibátlanul. Az összevetésben mindketten 4 hibaponttal teljesítettek. Jármy Vince 7-ik, Janik Anna 8-ik helyen végzett.
     
    Oglabbek, 2018. szeptember 6 – 9.
     
    A Gyermek Válogatottunk a 2018-as teljesítményével bejutott a Nemzetek Díja sorozat Európai döntőjébe. 
    A Nemzetek Díja versenyszámban a pénteki első forduló 4 hibapontos teljesítménye után, a vasárnapi döntőbe bejutva csapatunk az ötödik helyen végzett. Zólyomi Emma – Ariane (4 hp, 4 hp), Kiss Lizanna – Quipara (5 hp, 12 hp), Tóth Balázs – Elsa Campari (0 hp, 4 hp), Törő Csongor -Chacco (0 hp, kiz.).
     
     
    Buenos Aires, III. nyári Ifjúsági Olimpiai Bajnokság
     
    A 2017-es samorini Európa Bajnokságon Weinhardt Virág egyéni 5-ik helyezésével kvótát szerzett a 2018-as Ifjúsági Olimpiára. A lovas hölgy 2018-ban már Fiatal lovas korosztályba lépett ezért az Ifjúsági Olimpián a korosztályváltás miatt nem vehetett részt. A Díjugrató Szakbizottság és az utánpótlás szövetségi kapitány a 2018-as eredményei alapján Jármy Vincét jelölte az Ifjúsági Olimpiára.
    Csapatversenyben az európai csapat tagjaként az első fordulóban 4 hibaponttal, a második fordulóban és az összevetésben egyaránt hibátlan lovaglással járult hozzá az ezüstérem megszerzéséhez.
     
    Az egyéni döntőben az első forduló hibátlan lovaglása után a második fordulóban 8 hibaponttal összesítésben a 12-ik helyen végzett.
     
     
     
    Köszönjük a Magyar Utánpótlás Válogatott keret lovasainak az egész éves szorgalmas és eredményes munkáját, az edzők szakmai munkáját, a szülők és támogatók sportszerű segítségét!
     
     
    Balatonvilágos, 2018. január 5.

     

    2018 Beszámoló

     

    A 2018-as díjugrató szezon kezdetén két cél lebegett a szemünk előtt. Miután hazánk első alkalommal rendezett 5 csillagos CSIO versenyt, kézenfekvő volt, hogy ezen a rendezvényen válogatottunk minél jobban szerepeljen. A világbajnokság pedig magától érthetődően kiemelt jelentőségű verseny, amelyre 4 fős csapattal szerettünk volna utazni.

     

    A hazai rendezésű CSIO-n sajnos Hugyecz Mariann lova sérülés miatt a legnagyobb igyekezet mellett sem volt starthoz állítható, így az ötödik lovas ként megjelölt Kövy András kapott lehetőséget. A magyar válogatott remek lovaglásokkal a második helyen végzett a budapesti közönség előtt, sőt minősült a barcelonai Nemzetek Díja döntőre is. Szövetségi kapitányként ezt az eredményt tartom az év legnagyobb sikerének, ezen a délutánon jó volt magyarnak lenni a Nemzeti Lovardában.

     

    A fináléra történt minősülés, illetve Mariann lovának sérülése, jelentősen átírta a vb-vel kapcsolatos terveket. Háromfős csapattal Amerikába utazni elsőre nem tűnt racionális döntésnek, ám figyelembe véve azt, hogy a lovasok már az elmúlt szezonban és 2018 első felében is a világjátékokra való felkészülés jegyében menedzselték a lovakat, az utazás mellett döntöttünk. Egy vb atmoszférája, az ott várható feladatok sehol máshol nem gyakorolhatóak. Minden ilyen szintű viadalon lelovagolt pálya óriási segítséget jelent rutin szerzés szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II. kiemelkedő formája komoly bizakodásra adott okot, vagyis egy középdöntő második fordulójában való jó szereplés nem tűnt irreális elvárásnak. Sajnos Tryonban nem állt mellénk a szerencse. Bár a magyar lovasok kitűnően lovagoltak, Zordon sérülése és Timpex Bölcsész második napi fáradtsága egyértelművé tette, hogy csupán a korrekt helyt állás lehet a cél. Chacco Blue II. remekül ugrott, de a nehéz pályák világsztároknak is gondot okozó feladatait ő sem tudta abszolválni. Miután világossá vált az, hogy a barcelonai indulásnak a lovak sorozatos sérülése miatt nincs realitása, a Nemzetek Díja döntőjen való indulásról lemondtunk.

     

    Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek mindegyikében sikerült díjugratóinknak egy-egy várakozáson felüli, kiemelkedő eredményt produkálni. Így volt ez 2018-ban is, ráadásul hazai közönség előtt a felújított Nemzeti lovardában, és itt nem csupán a csapat eredményére hanem Krucsó Szabolcs Nagydíj harmadik helyére is gondolok. Azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy amíg lovasainknak nincs elég, erre a feladatra, ilyen szintre megfelelő lovuk addig túl sok múlik a szerencsén, ami nem mindig állt mellettünk 2018-ban.

     

    Ezúton is szeretném megköszönni a Horse Trans Cargo kft-nek és az Inter Horse kft-nek az az Lengyel Róbertnek és Kovács Csabának a válogatott támogatását.

     

    2019 Fő tervek:

     

    A budapesti olimpiai kvalifikáció,

     

    Európa bajnokság Rotterdam

     

    Divízió 2-es versenyek és a Nemzetek Díja döntő, amely szintén minősülési lehetőséget jelent az olimpiára

     

    Németh István

     

    2019

    A keret:

    • Horváth Balázs Zordon
    • Hugyecz Mariann Chacoo Boy
    • Krucsó Szabolcs Chacoo Blue II.
    • ifj Kövy András Heuréka
    • Ifj Szabó Gábor Timpex Bölcsész
    • Szász Sándor Lorenzo

    B keret:

    • Ifj Lázár Zoltán Katyusa
    • Fazekas István Walter
    • Mráz Tamás Spartacus
    • Weinhardt Virág Chiclana

     

    2018-as pénzügyi beszámoló

    2019-es pénzügyi terv