Wilm Vermeir, a Longines FEI Jumping World Cup™ 2022/2023 mecheleni világkupa győztese a Póni Akadémián!

Hírek

2023 áprilisában megrendezésre került a 2022-ben indult Póni Akadémia II. évfolyama. A tavalyi év nagy sikerrel zárult rendezvénye után fél évvel, a Scuderia Sonnevend Lovasközpont újra megnyitotta kapuit az ország legjobb póni és fiatal lovasai előtt, a Póni Akadémia II. évfolyamának keretein belül. 

A 2023-as év első rendezvényének szakmai szervezését ismét a Varga Ménes látta el. A rendezvény idén összesen 24 póni és nagy lovasnak biztosított lehetőséget a program keretein belül való szakmai fejlődésre.

A rendezvény első napját dr. Lénárt Ágota, a sportpszichológia elismert személyisége, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tanszékvezető egyetemi docense, illetve a londoni olimpiai küldöttség vezető pszichológusa kezdte meg, sportpszichológiai foglalkozásával.

A 2. évfolyam vezető edzője pedig Wilm Vermeir, a Longines FEI Jumping World Cup™ 2022/2023 kilencedik állomásának, a mecheleni világkupa fordulónak győztese volt. A második és harmadik napon a résztvevők az ő vezetésével idomító és díjugrató edzéseken vehettek részt, melyek során Wilm nagy hangsúlyt fektetett szakmai tudásának átadására és a lovasok egyéni fejlődésére.

Mi várható a jövőben?

A Póni Akadémia szervezői nagy ambíciókkal néznek a jövőbe. Céljuk, Magyarország legkiemelkedőbb képzését nyújtani, mind póni lovasok, mind pedig az utánpótlás részére. Mind ezt pedig világhírű edzők és szakértők bevonásával. A Póni Akadémia nem csupán egy pár napos rendezvény, hanem éveken átívelő, a legkiemelkedőbb szakmai és egyéni támogatást nyújtó képzés és sportolói közösség. 

Szívesen jelentkeznél a Póni Akadémia következő szakmai eseményére?

Az akadémia minden évben a tavaszi és az őszi szezon fordulójakor kerül majd megrendezésre, a következő esemény a 2023 októberében várható. Azonban, annak érdekében, hogy minden résztvevő a lehető legminőségibb egyéni képzést kaphassa meg, az alkalmakra limitált férőszámmal lehet jelentkezni. Kövesd figyelemmel a Scuderia Sonnevend és a Varga Ménes Facebook és Instagram oldalait, és a Pony Academy Facebook csoportját, hogy te is részese lehess a szakmai közegnek és sport közösségnek!

 

Last modified: 2023-04-25