Pirik Zsolt által vezetett Győr-Moson-Sopron megye a régiós csapatbajnok a Dunántúlon

Hírek

Összevetésben dőlt el az ország legnagyobb régiójának csapatbajnoksága. Tizenhat négyfős együttesekből, két csapat tudott hibapont nélkül zárni a szombati nap végére Balatonvilágoson a Pulai Lovascentrumban, így jöhetett az aranyéremért az összevetés. A Nagy Gábor által vezetett Fejér megyei csapat összevetője, Búza Patrik Zoltán Janieta VDL-lel az első okszernél hibázott, így négy hibaponttal ért célba. A Győr-Moson-Sopron megyei csapatvezető, Pirik Zsolt ezután tanítványának, Alasztics Aliznak kiadta a feladatot, hogy verőhiba nélkül lovagolja le a rövidített pályát. Alasztics Ariosával ezt teljesített, így Timár Dórával, Lengyel Luca Virággal és Petes Majával felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. Második helyezett Fejér-megye I-es csapata után szintén összevetésben dőlt el a bronzérem. Harmadik Justboy emlékét őrizve, Varga Lili csapata lett a harmadik, negyedik lett szintén egy legendás ló, a kendersörényes Hippyről elnevezett négy hölgyből álló, Fejér-megyei csapat lett Herczog Emil vezetésével. Ötödik helyen holtversenyben a négy hibapontos csapatok végeztek, a Somló és Térsége Lovasegyesület, a Prosper Lovasklub, Veszprém megye csapata és az NBHA Hungary Sportegyesület csapata.

Fotó: Kovács Petronella https://petronellafoto.com/

Last modified: 2022-09-26