Ferencz Dalma Mercédesz a dobogó legfelső fokán az ifik között

Hírek

A Fiat Országos Bajnokság utolsó napjának második bajnokavatása az ifjúsági lovasok 135-140 centiméterre kiírt kétfordulós döntője után került megrendezésre. A lovasok a hozott pontjaik alapján fordított sorrendben léptek pályára, így az utolsó pillanatig lehetett izgulni hogy kié lesz aranyérem. Nagyon szoros versenyben három jelentkező is volt az első helyre, akik között már egy verőhiba is helycserét jelenthetett a dobogón.

A Füzér Gábor által felkészített Kiss Lizanna 4,86 hibapontot hozott a döntőbe, és két szép hibátlan pálya után meg is őrizte ezt az eredményt. Lóránt Attila tanítványa, a vadászugratásban első helyen végző Mécs Emma viszont hibázott a legutolsó meredeken, ezzel 8 pontra növelve eredményét, így elúszott az ezüstérem.

De hátra volt még Ferencz Dalma Mercédesz, aki 1,59 százados eredménnyel még egy verőhibát is megengedhetett volna magának, de fantasztikus képességű lova, Corrada most is a maximumot nyújtotta. Ezzel Búza Krisztián tanítványa megérdemelten vehette át az aranyérmet az egyedüli lovasként, aki verőhiba nélkül tudott lovagolni mind az öt pályán.

Így Kiss Lizanna léphetett fel a dobogó második fokára testvéréhez hasonlóan, Mécs Emma pedig megszerezte első országos bajnoki érmét.

Negyedik helyen a mezőny egyik legfiatalabb lovasa, Baumann Bori és Szotyori Nagy Kristóf által felkészített 15 éves Tavasi Eszter végzett Chavoltussal, megelőzve Budai Lizát és Kisgergely Kata Csengét.

Hetedik helyen szólították az eredményhirdetésre Pataki Anna Klárát, nyolcadikon pedig ifj. Antal Pétert.

Fotó: Császár Fotó

Last modified: 2022-09-04