Szabó Gábor és Czèkus Zoltán a szilvásváradi villanyfènyben csillogott

Hírek

A Szilvásvárad Masters három csillagos nemzetközi díjugrató verseny egyik legjobban várt versenyszáma a villanyfényes Diamond Tour volt az Interhorse Truck díjáért 150 centiméteren. A világviszonylatban is kuriózumnak számító éjszakai verseny különleges atmoszférája már tavaly is elnyerte a versenyzők tetszését, hiszen a kivilágított aréna hangulata mellett a hűvösebb időjárás kedvez mind lónak mind lovasának.  A 25.000 eurós összdíjazásért 26 páros állt rajthoz, köztük huszan külföldi színekben, ami bizonyítja, hogy egyre népszerűbb versenyhelyszínné kezd válni a szilvásváradi komplexum Európa díjugratói körében.

A 150 centiméteres technikás alappálya után tízen jutottak az összevetésbe, közülük hatan itt is hibátlanul teljesítettek. A verseny egyik favoritjának számító osztrák Gerfried Puck megismételve tegnapi eredményét, kiváló lovaglással végzett az élen, megelőzve a Budapesti CSIO nagydíj győztesét, Angelos Touloupist. Harmadik helyen szenzációs lovaglással ifj. Szabó Gábor végzett Mezőhegyes Chabalával, két lengyel versenyző Przemyslaw Konopacki és Michal Kazmierczak előtt. Hatodik helyen pedig Czékus Zoltánnal és Ricolának gratulált a versenyszám szponzora, az Interhorse Truck képviseletében Kovács Csaba.

A 135 centiméteres U25 versenyszámban szlovák győzelem született Michaela Jeskova jóvoltából, de négy hazai versenyzőnk is a legjobb hat között végzett. Ifj. Szuhai Gyula a második, Szabó-Máriás Sára a harmadik, Mécs Emma a negyedik, Tóth Balázs pedig a hatodik helyen lovagolt be az eredményhirdetésre.

A 130 centiméteres Silver Tourban a 2022-es gyermek Európa-bajnokság legeredményesebb hazai versenyzője, Szuhai Rodrigo végzett az élen, Krucsó Szabolcs, Magyar Balázs és Búza Patrik Zoltán előtt.

Az ifjúsági lovasok 125 centiméteres versenyében az osztrák Tobias Pfingstl volt magasan a leggyorsabb, mögötte szoros versenyben Bódai Hanna, Szórád Linett és Kisgergely Kata Csenge osztoztak a második, harmadik, negyedik helyen. Ötödik lett Kirsten Katarina Packova szlovák színekben Pataki Anna Klára és Lennard előtt.

A fiatal lovak 120-130 centiméteres versenyében magyar tenyésztésű lónak, Queen Of Zucceronak és Kovács Henrinek csendült fel a himnusz. Második lett Csehország képviseletében Jan Zwinger Kessy Polt nyergében, megelőzve Angelos Touloupist Kannandillo és Kanthago De Revel nevű lovaival. Ötödik helyen a szintén hazai tenyésztésű Miss Mary Soames F végzett Magyar Balázzsal.

A verseny pénteki napjának további eredményei:

CSICh-A 115 cm

1

924

Sáli Csenge(51670)

JÁCINT(80649)

Connemara LE

Nyitott

0,00

53,55

2

756

Fábián Johanna(56229)

KATINKA(76620)

DEAC Sport NK. Kft.

Nyitott

0,00

55,51

3

672

Bodnár Annabell(56126)

COMEDY STAR(76741)

Némethy Bertalan Alapítvány

Nyitott

0,00

57,64

4

588

Fábián Johanna(56229)

CHABAL TH(80516)

DEAC Sport NK. Kft.

Nyitott

0,00

58,13

5

504

Szabó Dorina(52830)

ARVISURA(76846)

GSH TEAM Lovas Klub SE

Nyitott

0,00

59,60

6

0

Hermann Zsófia(53521)

LNS CASSIANA(85379)

Técsy SE

Nyitott

0,00

59,96

 

CSIP 110 cm

1

432

Gubicza Dorottya(56309)

QUINT VAN DE GROENHEUVEL (PÓNI)(83653)

Varga Ménes GYLE

Póni

0,00

51,04

2

324

Csizmadia Csenge(53773)

AISHA-AMIRA (PÓNI)(76862)

Prosper LK

Póni

0,00

55,34

3

0

Sáli Csenge(51670)

SHANBO MORNING MIRAH (PÓNI)(81520)

Connemara LE

Póni

0,00

56,97

 

CSI1* VIP TOUR 115 cm

1

1 152

Lucie VYSKOCILOVA (K14036)

BLACK JACK (K14848)

CZE

Nyitott

0,00

57,71

2

1 008

Gyirkis Emma Laura(51623)

KIRÁLYRÉT(80141)

EQUINA LSE

Nyitott

0,00

59,05

3

936

Kiss Bianka(46126)

TIMPEX JAZZY(82187)

Prosper LK

Nyitott

0,00

61,17

4

864

Koltai Zorka(52992)

RÁDIHÁZA GARNIER(76897)

Diósgyőri VTK

Nyitott

0,00

61,38

5

792

Csordás Klaudia(40891)

C. CHAMP(82897)

Agropoint LKSE

Nyitott

0,00

63,23

6

720

Szakál Delinke(48218)

QUINTERO(78448)

Morris Lovas SE

Nyitott

0,00

63,79

 

 

Az iPhone-omról küldve

Last modified: 2022-07-30