Szuhai Péter és Alasztics Aliz az európai utánpótlás legszűkebb elitjében

Hírek

Felnőtt szinthez hasonló pályák vártak vasárnap a spanyolországi Olivában a fiatal lovas Európa-bajnoki mezőnyt. A döntőbe jutott harminc lovasnak két pályát kellett teljesíteni 150-155 cm-es magasságokon. A magyar utánpótlás erősségét bizonyítja, hogy két lovasunk is kvalifikálódott a döntőbe, ahol nem megijedve a magasságtól, nem tartva a téttől, professzionális teljesítménnyel javítottak a döntőbe jutott helyezéseiken. Alsztics Aliz Chablisszal az első fordulóban négy, második fordulóban öt hibaponttal lovagolt át a célvonalon, amely után a közel kilencven fős mezőnyben a tizenötödik helyezést tudta a Pirik Farmos lovas megszerezni.

Szuhai Péter a sárga, Casino Royal Z-el az első fordulóban hozta a nagyon értékes hibátlant míg a második körben válogatottbeli kollégnőjéhez hasonlóan öt hibaponttal zárt. Szuhai Péter, aki hat utánpótlás Európa-bajnokságon vett részt, most feltette ennek a korszakának csúcsára a koronát hiszen minden idők egyik legjobb egyéni eredményét elérve, tizenharmadik helyen végzett a fiatal lovas Európa-bajnokságon.

Korábban Szuhai Péter eredményéhez hasonlóan még a ’90-es évek közepén Szász Attila Randival és Fábiáncsics Gábor Meránnal volt a huszadik hely környékén, 2018-ban Fontainebleau-ben ifj. Lázár Zoltán tizenkettedik Katyusával, Weinhardt Virág tizennegyedik Chiclanával és Jármy Vince tavaly tizennegyedik JB Koronaőrrel.

Gratulálunk Aliz, gratulálunk Petike, köszönjük a munkát Pirik Zsoltnak, Füzér Gábornak az NLSF Program edzőjének, Norbert Nuxollnak, ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitánynak, a szülőknek, ló tulajdonosoknak!

Last modified: 2022-07-17