Jármy Vince megnyerte a riesenbecki nagydíjat

Hírek

Harmincöt páros állt starthoz a németországi Riesenbeckben a nemzetközi díjugrató verseny, 145 cm-es világranglista pontot adó nagydíjában. Az alappályát kilenc lovas tudta nulla hibaponttal lelovagolni, köztük a magyar díjugratás három válogatott reménysége. Következett az összevetés, ahol az alappályán is elsőként starthoz álló ifj. Lázár Zoltán és szürke lova, Diablo egy verőhibával ért célba, ami a végelszámolásnál a kilencedik helyet jelentette. Az összevetés negyedik indulójaként következett a még fiatal lovas Szuhai Péter, aki Casino Royal Z-el hibátlan lovaglással átvette az aktuális vezetést, ami a versenyszám eredményhirdetésekor a negyedik helyet jelentette a diósgyőri lovasnak. Az összevetésben utolsó előttiként starthoz álló, Jármy Vince saját tenyésztésű fedezőménjével JB Koronaőrrel még gyorsabban tudott teljesíteni válogatott társánál, így negyven másodpercen belül hibapont nélkül ért célba, ami a győzelmet jelentette.

A riesenbecki füves pályán, ahol a tavalyi Európa-bajnoki döntőt is megrendezték most szólt a magyar himnusz és a kivetítőn képletesen lobogott a piros-fehér-zöld zászló. A verseny fő rendezője a négyszeres olimpiai bajnok egyéni Európa-bajnok, világkupa döntő győztes és csapat világbajnok, Ludger Beerbaum nyeregben hallgatta meg a magyar himnuszt, mivel a hatodik helyet szerezte meg.

A riesenbecki nagydíjban a további magyar lovasok közül, a pénteken második Horváth Balázs Quickchin Wh Z-el az utolsó akadálynál vert egyet, ifj. Szabó Gábor Mezőhegyes Chabalával is négy hibapontot lovagolt, míg ifj. Kövy András Faquitol S-el két meredek akadálynál hibázva nyolc hibaponttal ért célba.

Folytatás a magyar felnőtt válogatott számára jövő héten az ebreichsdorfi CSIO-n majd június 19 és július 2-án a Nemzeti Lovardában megrendezendő budapesti CSIO versenyen.

Gratulálunk Jármy Vincének, Szuhai Péternek, ifj. Lázár Zoltánnak és a teljes magyar díjugrató válogatottnak!

Eredménylista: https://results.riesenbeck-international.com/2022/riesenbeck-international_14/c12_result.html

 

Last modified: 2022-06-19