Szuhai Rodrigo nyerte a Babochay Farkas Sándor Emlékversenyt

Hírek

Az egykori méneskari századosról a modern lovassport elindítójáról, Babochay Farkas Sándornak emlékét őrizte a bábolnai nemzetközi díjugrató verseny szombati középkör „győztesek köre” versenyszáma. Tizenkét csoportgyőztes és egy „lucky looser” juthatott be Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő által épített összevetésbe, ahol heten tudtak hibapont nélkül a rövidített pályán célba érni. A szélvész gyors lovaglással, a diósgyőri Szuhai Rodrigo volt a leggyorsabb JayJay nyergében, így a tavalyi második helyezése után idén, ő vehette át a győztesnek járó díjat a dán, nemzetközi bírótól, Niels Meincketől és Babochay Farkas Sándor lányától, fiától és dédunokájától.

2020-ban az emlékversenyben győztes Krucsó Szabolcs most Carusóval második lett, harmadik az Airvent színeiben lovagló Calliope nyergében Lehotai Máté.

A sárga Janieta VDL-el Búza Patrik Zoltán lett a negyedik, ötödik El Contheroval Mráz Tamás és hatodik legjobb külföldi lovasként az osztrák Sascha Kainz Amazonnal.

A pénteki és szombati gyermekeknek kiírt versenyszám hasonló eredménnyel zárult mindkét nap hiszen először Sáli Csenge győzött Jácinttal, másnap második lett, míg válogatott társa, Both Petra I’m Special RV-vel pénteki második helye után előrelépett és szombaton övé lett a győzelem.

A gyermek körben első nap Sári Viktor tanítványa, Szabó Larissza Agropoint Colleganoval, szombaton Szikszai Lajos lovasa, Horváth Katica Mária Ózonnal lett a harmadik.

Második alkalommal rendeztek Magyarországon póniknak nemzetközi versenyt, a magasság pénteken és szombaton is 110 cm volt. A győzelmet mindkét nap a Varga Ménes lovasa, Gubicza Dorottya szerezte meg Quint Van De Groenheuvel nyergében.

A pénteki kétfázisos versenyszámban a prosperes, Csizmadia Csengéé és Aisha-Amiraé lett a második, míg szombaton a harmadik hely. Második nap a cseh színekben versenyző, Sophia Urbanova Kalypso „R” Van Het Juxschottal lett a második.

A kiskör záró 125 cm-es, hiba-idős versenyszámában az utolsónak starthoz álló Kovács Noémié lett a győzelem, aki Gut Neuhofs Corlypsoval mindenkinél gyorsabb lett.

Második a pénteki győztes, Fésűs Gréta Hunter Dadero Z-el, míg harmadik a 13 éves Szuhai Rodrigo és Messenger Rouge Sz. Negyedik helyen Janik Attila tanítványa Koncz Kincső végzett, ötödik Magyar Balázs, hatodik Krucsó Szabolcs.

Megszokottnál több hibát láthatott a közönség péntek este Bábolnán, hiszen a VIP körben sok ellenszegülés és verőhiba született. A győzelemhez azonban most is egy gyors hibátlan kellett, Elzino nyergében Jakab Levente lett a győztes, megelőzve a szombati elsőt, Pirik Zsolt lovasnőjét, Tagai Lili Lettát és a szürke Oberont.

Pénteken Németh István tanítványa, Nagy Nóra Jázmin Remember Me De Ganaddal lett harmadik, szombaton Pusztai Lili és Stakkauer szerezte meg a második helyet, harmadik Lutter Mercédesz Merfol La Merrel.

Folytatás Bábolnán vasárnap 8 órától a világkupa minősítőnek a tervek szerint 16 órakor lesz kezdése.

 

Fotó: Hajdu Kriszta lovasfoto.hu

 

Last modified: 2022-06-12