A fiatal lovaké volt a főszerep a kecskeméti GP szombati napján

Hírek

A Horze Gyermek GP kvalifikációjával folytatódott a második GP foduló szombati napja az Airvent Lovasklubban, ahol Molnár Csenge megismételte előző napi győzelmét. Sebák Andrea tanítványa Fábián Johannát és Krepcsik Larát előzte meg a 120 centiméteres versenyszámban.

Az amatőr lovasok versenye Busi Sándor győzelmével zárult, míg a fiatal lovasoknál Kiss Lizanna volt a legjobb.

135 centiméteren a Prosper Lovasklub versenyzője, Sopronyi Réka győzedelmeskedett Horze Donalddal, ifj. Szabó Gábor és Szabó-Máriás Sára előtt.

A felnőtt 145 centiméteres kvalifikációs versenyszámban pedig Szentirmai Péter ismételte meg korábbi első helyezését maga mögé utasítva ifj. Szabó Gábort és Hugyecz Mariannt.

A fiatal lovak versenye a szombati nappal a végéhez ért, mivel az öt és hat éves korosztály számára ekkor tartották a döntőt, ahol összevetés után dőlt el a kiemelt pénzdíjak sorsa. A Díjugrató Szakág 250, illetve 300 ezer forinttal járult hozzá a két kategória helyezettjeinek nyereményéhez.

Az öt éves lovak döntőjébe 19 páros kvalifikálta magát, akik közül meglepően sokan, összesen kilencen teljesítették hiba nélkül a 115 centiméteres alappályát. Az összevetésben a nagy létszámnak megfelelően mindenki próbált kockáztatni, így gyors pályákat, és több esetben egy-egy verőhibát is láthatott a kilátogató közönség. Három ló tudta csak hiba nélkül teljesíteni a döntő pályát is, így ők vihették haza az első három helyezettnek járó serleget. Az élen végző két ló, a Füzér Flóra által bemutatott Zidane, és a Drabant Zoltán által lovagolt Monet 45-H bizonyították, hogy nemcsak a stílusversenyekben állják meg a helyüket.

Hiszen amellett, hogy mindhárom napon hiba nélkül ugrottak és a dobogón végeztek, az összevetésben bemutatták fordulékonyságukat és gyorsaságukat, ami az első és a második helyet jelentette a két párosnak. A harmadik helyen a mezőhegyesi tenyésztésű Napoleon M és Szász Attila végeztek.

A hat éves lovak 125 centiméteren versenyeztek, ahol már nem csak az akadályok magasságával, hanem az alapidővel is harcba kellett szállniuk a lovasoknak. Több páros időtúllépés esett el az összevetéstől, vagy egy szűkebb kanyart bevállalva csúszott be a verőhiba. A 25 rajthoz állt páros közül végül heten vetettek össze, és a korosztály felkészültségét mutatva ebből öten itt is hibátlanul teljesítettek. Az elsőként rajthoz álló Kovács Henri sokáig vezette a versenyt saját tenyésztésű lovával, Roxettel, de az utolsóként induló ifj. Szabó Gábor gyorsabb idővel ért célba a korosztályában kiváló eredményeket elérő Quel Action VDS-sel, így egy GP győzelemmel gazdagítva eddigi sikereinek listáját.

Harmadik helyen Chesterfield végzett és Krucsó Szabolcs, aki a fiatal mén apját, Chacco-Blue II-t is lovagolta.

 

Szöveg: Szalontai Virág

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2022-05-15