Vándor Zsófia Quintus-szal megnyerte a bábolnai Grand Prix-t

Hírek

Érdekes versenyt hozott a Bábolnán megrendezett felnőtt Grand Prix. A 2022-es szabadtéri versenyszezon első kiemelt eseménye, a Bábolnán megrendezett 150 cm-es felnőtt nagydíj volt, aminek összdíjazása idén már 2 millió Forint. Tizennyolc lovas állt starthoz a tizenhárom számozott akadályból álló technikás pályán. Borította az eredményeket az idei évben a Nemzetközi Lovas Szövetség által megváltoztatott alapidőről szóló szabály, hogy minden megkezdett másodpercért egy hibapontos büntetés jár. Első részében gyengébb teljesítményeket láthatott a szép számú közönség, majd jött Mráz Tamás Szombati Gábor, Sanghatájával és egy kontrollált hibátlant lovagolt, de jelentősen túllépte a szűk alapidőt, így 15 hibapontot kapott. Az utána következő lovasok már tisztába voltak a túl szorosnak tűnő alapidővel és ennek tudatában versenyeztek. A győzelmet és a győztesnek járó dicsőséget, Vándor Zsófia nyerte meg.

A magyar díjugrató sport egyetlen bajnoknője bár tizeddel tudott az alapidőn belül lovagolni, de csupa szív lova, Quintus most is káprázatosan ugorva hozta a hibátlant.

Második helyen Nagy Balázs BN Silverjének nyergében Mráz Tamás végzett, aki éppen túllépte az alapidőt és a vizesárok gyurmacsíkjára lépett rá.

Egy verőhibával és időtúllépéssel a még csak 15 éves diósgyőri, ifj. Szuhai Gyula lett a harmadik megelőzve öccsét, Szuhai Rodrigot és Jayjayt.

A versenyszám ötödik helyezettje tíz hibaponttal a felnőtt válogatottunk erőssége, ifj. Szabó Gábor, aki Chacrinue-n ült, hatodik az egy verőhibával és időtúllépésével a Cseszterlint lovasklub lovasnője és pej lova, Gareza, hetedik a verőhiba nélkül célba érő, Mráz Tamás és Sanghata, nyolcadik a diósgyőri színekben versenyző, Vándor Zsófia másik lovával, Leopard Of Ballmore-ral.

A Grand Prix sorozat május 15-én a kecskeméti Airvent lovasklubban folytatódik.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2022-04-18