Csodálatos döntő után Czékus Zoltán gurulhatott el a Fiat 500-al

Hírek

A végletekig szoros versenyt lehetett látni a bábolnai FIAT Országos Bajnokság felnőtt döntőjén. Szép számú közönség jelent meg a verseny helyszínen és az online TV képernyője előtt. Az Országos Bajnoki döntő első fordulójában, húsz lovas kvalifikálódott nekik kellett Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítőnk, 150 cm-es pályáját lelovagolni, amelyben tizenkét számozott akadály, három kettesugrással volt a feladat. Ezután következett 155 cm-es magasságon, tíz számozott akadállyal, egy hármasugrással a második forduló a legjobb tizenöt párosnak. Az első napi vadászugratásban a 26. helyen álló kisteleki, Czékus Zoltán a kimagasló képességű, Ricolájával ma sem tudott hibázni. A pénteki egyetlen dupla nullája után itt is hozták a két hibátlant. Németh István által készített páros mindvégig fölényesen ugrotta az akadályokat, egyedül a második forduló utolsó előtti piros okszernél mozdult ki a biztonsági kanálból a bordó rúd, de a helyén maradt, ami azt jelentette, hogy 5,21 hibaponttal, pályafutása során először lett felnőtt magyar bajnok Czékus Zoltán.

A további öt helyen a fiatal díjugrató generáció helyezkedett el. Némethy Bertalan Alapítvány 21 éves lovasa, Jármy Vince fedezőménjével, JB Koronaőrrel mindkét döntő pályát hibátlanul teljesítette, így 55 század hibaponttal lemaradva az első helytől, a felnőtt Országos Bajnokság dobogójának második fokára állhatott.

A döntőben szintén nem hibázott a D-Team lovasa, Dömse Tamás, aki Conquistadorral 10,48 hibaponttal bronzérmes lett ezzel folytatta idei diadal menetét, hiszen Grand Prix győzelmek, bravúros Európa-bajnoki lovaglások, nemzetközi sikerek után igazán megérdemelte ezt a rangos helyezést.

Az idei CSIO nagydíj sikere után a kiskunhalasi, Weinhardt Virág ismét bizonyította, hogy Chiclanával az ország egyik legjobb párosa. Európa-bajnokunk 11,55 hibaponttal a legjobb női lovasként lett negyedik, megelőzve a gyermek, ifjúsági és fiatal lovas országos bajnokságot már nyerő, most ötödik helyen végző, Pirik Farmos, Alasztics Alizt és lovát, Concordia HB-t.

Hatodik helyen a Gyula farmos, Szuhai Péter végzett a sárga, Casino Royal Z-el, aki a döntő első fordulójában először lovagolt hibátlant, míg a második körben a hármas színes, okszert verve. négy hibaponttal ért célba, amely azt jelentette, hogy 18.30 hibaponttal lett hatodik.

A 2016-ban rendezett bábolnai Országos Bajnokság győztese, a debreceni, ifj. Szabó Gábor ezúttal a hetedik helyen végzett, 21,5 század hibaponttal Mezőhegyes Chabala nyergében, míg nyolcadik lett a 155 cm-en hibátlanul lovagló, dunavarsányi, Kalán Eszter Garezával, akik 21,5 hibaponttal fejezték be a versenyt.

A magyar díjugrató sport igazi ünnepét hozta a FIAT Országos Bajnokság Bábolnán. Nagyszerű körülmények, kitűnő rendezés mellett nagyszerű sportot láthattunk. Köszönettel tartozunk a fő támogatónak, a Fiatnak, minden díjugrató versenyzőnek, ló tulajdonosnak, segítőnek és a teljes díjugrató társadalomnak, hogy szeretett sportágunk ilyen élményeket élhet meg.

Gratulálunk a 2021. felnőtt magyar bajnokának, Czékus Zoltánnak!

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2021-09-20