Holtversenyben az élen Horváth Balázs és Kovács Henri

Hírek

A kecskeméti GP pénteki napjának legmagasabb versenyszáma a 140 centiméteres felnőtt kvalifikáció volt, ahol 45 páros állt rajthoz. A díjugratás világában nem túl gyakori szituációban holtverseny alakult ki az élen, hiszen a Kovács Henri által lovagolt Tambourino és a Pataki Ménes PM Quinterája Horváth Balázzsal a nyergében századra azonos időeredménnyel ért célba, így megosztva az első helyet. Mindkét ló a magyar tenyésztők munkáját dicséri. Harmadik a gyermek Európa-bajnok, ifj. Szuhai Gyula és Perthy Jackson lettek.

Az U25 korosztály 130 centiméteres kvalifikációjában a tegnapi győztes, ifj. Máté István végzett az élen a nyitott kategóriában, ezúttal Stakkaria nevű lovával, megelőzve Kovács Rolandot Limited Edition C-vel és Astral C-vel.

A fiatal lovasok között a Kiss testvérek voltak most a legjobbak, hiszen a gyermek válogatottban eredményesen szereplő Kiss Maját egyedül testvére, az ifjúsági kerettag, Kiss Lizanna tudta megelőzni, ráadásul 3 másodperces fölénnyel végzett az élen Cloé nevű lovával. Harmadik helyen ebben a kategóriában is az ifj. Szuhai Gyula – Perthy Jackson páros végzett.

A 6 éves lovak 125 centiméteres középdöntőjében a Sopronyi Réka tulajdonában álló Cornetto Z a budapesti forduló után is remekül szerepelt, és magabiztos pályával megérdemelten nyerte a versenyszámot Szotyori Nagy Kristóffal a nyergében. Második helyen Búza Patrik Zoltán és a Nagy Sándor által tenyésztett Chocolate Brown, harmadikon pedig Kovács Henri és Honeymoon IC.

Az 5 éves lovak rendkívül nehéz 115 centiméteres pályán mérkőztek meg, ahol az ifj. Néveri Imre által lovagolt Görgey most is remekül szerepelt, és 8,3 stílusponttal nyerte a versenyszámot. Második Kovács Roland lett Katerinával, majd harmadik helyen Szentirmai Péter és Qual Action VDS.

Az amatőr lovasok 120 centiméteres elődöntőjében nem született nagy meglepetés, hiszen Bozsóky Zsófia Kiskunhalas után most is győzelemmel indította a kategóriát Charlotte-val, megelőzve Bohák-Debreceni Évát Cortezzel és Babos Grétát Timpex Inkával.

Az ifjúsági kategóriában 38 páros állt rajthoz, akik közül tizenketten tudták hibátlanul teljesíteni a 120 centiméteres pályát. A leggyorsabb Budai Liza volt Megarával, megelőzve Magyar Balázst és Hermann Zsófiát.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Szöveg: Szalontai Virág

Last modified: 2021-08-27