Kecskeméten rendezik a Grand Prix sorozat harmadik állomását

Hírek

Az ország közepén a kecskeméti Pataki Ménes nagyszerű versenypályáján rendezik a 2021. évi Grand Prix sorozat harmadik egyben záró fordulóját. Az utolsó felkészülési állomás a nemzeti versenynaptárban, a szeptember 16-19-én Bábolnán megrendezendő FIAT országos bajnokság előtt.

Kecskeméten szombaton napközben rendezik kiemelt díjazásért az 5 és 6 éves lovak fináléját, majd másnap vasárnap jön az amatőr, rekord létszámú nevezéssel a gyermek és az U25-ös korosztály nagydíja. A 150 cm-es, 1,8 millió Forint összdíjazású felnőtt Grand Prix  kiskunhalasi, májusi fordulót, Dömse Tamás a július végi, Nemzeti Lovardás nagydíjat Técsy Attila nyerte, most megtippelni is nehéz ki lesz a győztes.

Talán a hölgyek? Az idén nagyon eredményes Kalán Eszter Garezával, Weinhardt Virág Chiclanával vagy akár kisebb pihenő után visszatérő, Vándor Zsófia Quintus páros. Az urak között a most nagy formában versenyző, ifj. Máté István Sanghata páros is nyerhet vagy a hazai pályán mindig eredményes, Horváth Balázs. A kérdésekre a válasz vasárnap délután.

A versenyt élőben lehet nézni a Pataki Ménes Facebook oldalán.

Online start-és eredménylisták: Pataki Ménes applikáció

A Grand Prix-t a Digi Sport TV felvételről fogja közvetíteni.

Last modified: 2021-08-26