Czékus Zoltán ismét a nemzetközi élmezőnyben

Hírek

Már keddtől kezdetét vette a bécsújhelyi kéthetes nemzetközi versenysorozat. Időrendben haladva csütörtökön rendezték először a nagykör versenyszámát, ahol a 145 cm-es pályán a fiatal lovas Európa-bajnokság után először nemzetközi versenyen most nyeregbe szálló Szuhai Péter volt a legjobb magyar lovas, aki mindkét lovával, Tanjával és Casino Golddal is a helyezettek közé  került. A pénteki Wiener Neustadt-i 145 cm-es championatot a német, Jörne Sprehe nyerte Hot Easyvel és itt egyetlen magyar lovas tudott a helyezettek között zárni, Czékus Zoltán pont befért a pénzdíjas helyre Riccolával (Disco).

A bécsújhelyi Lake Arénában megrendezett nemzetközi versenynek a legkiemelkedőbb pontja a vasárnap délutáni közel 26.000 Euró összdíjazású nagydíj volt. Az összevetésbe két magyar lovas is bekerült, így volt kiért izgulni a piros-fehér-zöld híveknek. A győzelmet végül, negyvenhét indulóból itt is német lovas szerezte meg, Alexander Müller lett az első Oharával A kistelki, Czékus Zoltán, aki ebben a szabadtéri szezonban a nemzetközi nagydíjakban rendre az elsők között végezve, a legjobb magyar teljesítményt hozta, tovább tudta folytatni menetelését és Riccolával (Disco) hiba nélkül lovagolt az összevetésben, ami a végelszámolásban az ötödik helyet jelentette. A nagydíj hetedik helyezését érte el Krucsó Szabolcs a sárga, Accoton PS-el, aki a medium tour fináléjában is jeleskedett Con Lordan nyergében az összevetésbe, a leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel a negyedik helyen végzett. A medium tour fináléjában egy hibaponttal szintén a helyezettek között zárt, Burucs Barna, aki a szürke, holland tenyésztésű, Dubai Dreams-et lovagolta. Burucs Barna jól ment a záró számban is, ahol a fokozatos nehézségű joker ugratásban Boateng nevű lovával az ötödik helyen végzett.

A további versenyszámokban is több magyar helyezés született, részletes eredménylisták:

https://results.hippodata.de/2021/2040/html/en/hippodata/index.html

 

Last modified: 2021-08-23