Magyar fiatal lovas díjugrató válogatott már biztos Európa legjobb tíz csapat között

Hírek

Csütörtök délután a portugáliai Vilamoura-ban folytatódott a fiatal lovas díjugrató Európa-bajnokság. A keddi 145 cm-es vadászugratás után ma egy nagyon nehéz, technikás, 150 cm-es Nemzetek Díja első forduló várt Európa legjobb 19-21 év közötti versenyzőire. A magyar csapat már kedden megmutatta, hogy igenis kell vele számolni és ma is folytatta a nagyszerű teljesítményét.

Legjobbunk a csapat záró lovasaként lovagló Dömse Tamás Conquistadorral, aki a hármasugrás B elemének okszerét verve, négy hibaponttal ért célba.

Csapatunk első lovasa, Jármy Vince JB Koronaőr nyergében a palánkos akadályt éppen, hogy érintve, egy kis időtúllépéssel, öt hibaponttal zárt.

Pirik Zsolt tanítványa, Alasztics Alíz Concordia HB-vel a pálya utolsó részéig hiba nélkül állt, de ő is a hármasugrás közepénél és az utolsó okszernél szedett be egy finom kis verőhibát és időtúllépés miatt kilenc hibaponttal végzett. A magyar csapat negyedik tagja Szuhai Péter, aki Tanjával tizenhat hibaponttal lovagolt most, ezért ma övé volt a kieső eredmény.

Egyéni lovasunk, Bognár Dóra Calli Toppal is igencsak helyt állt, hiszen tizennégy hibaponttal ért célba. A mai fiatal lovas pálya nehézségét mutatja, hogy Európa legjobbjai közül is mindösszesen heten tudták hiba nélkül lelovagolni a pályát.

A csapat eredményeket keresve kora estére kiderült, hogy a magyar csapat bejutott a legjobb 10 közé, ami azt jelenti, hogy holnap lovagolhat csapatként a második fordulóban. Az egyéni állást is mosolyogva nézhettük, hiszen Dömse Tamás pályája után a nyolcadik helyen áll, míg Jármy Vince is a döntőt érő pozícióban várhatja a folytatást.

Az ifjúági Európa-bajnokság harmadik egyéni kvalifikációs versenyszámát is ma rendezték, amely egyben a csapatverseny záró fordulója is volt.

Három magyar ifjúsági válogatott szállhatott ma nyeregbe és közülük ugyanúgy, mint tegnap legjobb teljesítményt Tóth Balázs érte el Rolfs Royce-al. A 16 éves lovas ma is egy verőhibával, négy hibaponttal teljesítette Bernardo Costa Cabral, portugál pályaépítő magas és technikás 140 cm-es pályájit. Tóth Balázs ifjúsági Európa-bajnoki teljesítménye azt jelentette, hogy a 102. indulóból az egyéni 47. helyen végzett.

Gratulálunk a fiatal győri lovasnak és a BL Armentum teljes csapatának!

Janik Anna Zordonnal ma már javított tegnapi teljesítményét és öt hibaponttal lovagolt át a célvonalon. Zárug Gyula tanítványa, Takács Petra Conor Pass nyergében ma is lelovagolta a pályát, így három nap után értékelhető eredménnyel fejezte be az Európa-bajnokságot. Az ifjúsági csapat Európa-bajnok 2021-ben Belgium, Svájc és Nagy-Britannia előtt.

Büszkék vagyunk a magyar utánpótlás válogatott mai lovaglásaira, gratulálunk!

Folytatás holnap, magyar idő szerint 10 órakor a fiatal lovasok Nemzetek Díjának második fordulójával délután pedig a gyermekek csapatversenyének első körével.

Start-és eredménylisták: https://online.equipe.com/en/competitions/42157

Last modified: 2021-07-25