Csodaverseny Szilvásváradon

Hírek

A Szilvásvárad Masters legjobban várt versenyszáma a vasárnapi nagydíj volt, melyet a hivatalos kiírás szerint 150 centiméteren rendeztek, de mivel az Európa- és Világbajnokságra is minősít, így az előírásoknak megfelelően a pálya tartalmazott két 160 centiméteres meredek akadályt, továbbá egy olyat, ami háromméteres rudakból állt, a megszokott 3,5 vagy 4 méteresek mellett. További nehezítésként a pályaépítő több helyen laposabb kanalakat alkalmazott, így a legkisebb érintés is garantált verőhibát eredményezett sok esetben.

A hazánkban egyedülálló 18 millió forintos összdíjazásért rendkívüli mezőny gyűlt össze, hiszen a 34 kvalifikált páros közül többen is képviselték már magukat világversenyen. A versenyszám kétfordulós elbírálásban zajlott, így a 13 ugrásos első kör után a legjobb 25%, de minden hibátlan mehetett tovább a második fordulóra. Tizenkettő lovas tudta verőhiba nélkül teljesíteni az első pályát, viszont Szuhai Gyula időbüntetés miatt nem minősült a folytatásra, így tizenegy lovasnak, köztük négy magyarnak szurkolhattunk a továbbiakban.

A versenyszám győztese az egyik favoritnak számító páros, a szlovén színekben versenyző Urh Bauman és Larisal lettek, akik múlt hónapban Le Baule-ban az öt csillagos franciaországi CSIO-t is hibátlanul teljesítették. A hírek szerint ott több komoly ajánlat is érkezett erre a hatalmas képességű fiatal lóra, de mindegyik elutasításra került, mert Urh Bauman nem titkolt célja vele az olimpiai részvétel.

Második helyen végzett a német Julia Schönhuber és BG Girroco, harmadikon pedig az egykor Magyarországon versenyző Expectation of Romance a pekingi olimpia egyéni 8. helyezettjével, Angelique Hoornal a nyergében. Legjobb hazai eredményként a 23 éves Kalán Eszter dupla hibátlannal zárta a versenyt Garezával, amivel a fantasztikus hatodik helyet szerezte meg a páros. Nyolcadik helyen végzett Hugyecz Mariann és a remek formában ugró Chacco-Boy, míg ifj. Máté István és a Sanghata a tizedik, ifj. Kövy András és Faquitol pedig a tizenegyedik ebben az erős mezőnyben.

A versenyhétvége zárásaként megrendezett Silver Tour döntője 135 centiméteren zajlott 39 lovassal a startlistán. Itt magyar győzelem született, hiszen a pénteki győztes páros, Krucsó Szabolcs és Chippendale voltak most is a leggyorsabbak, így nekik szólt a magyar himnusz. Második helyen a Gold Tour győztese, Gerfried Puck ért célba, megelőzve Búza Krisztiánt, Angelique Hoornt és Czékus Zoltánt.

Ezzel a sikeresen megrendezett háromcsillagos nemzetközi díjugrató versennyel a Magyarország egyik legszebb helyén lévő Szilvásvárad felkerült a díjugratás világtérképére. Gratulálunk a győzteseknek, gratulálunk a helyezetteknek, és köszönjük a verseny megrendezését a szervező csapatnak.

Szöveg: Szalontai Virág

Fotó: Császár Fotó

Last modified: 2021-07-06