Ifj. Szabó Gábor ötödik a világkupában, a gyermek csapat harmadik a Nemzetek Díjában Bulgáriában

Hírek

A Szófia melletti Bojourishtében nem könnyű feladat várt a felnőtt válogatottunkra még pénteken, ahol Bábolna után öt nappal rendezték a Kelet-közép európai liga következő világkupa versenyszámát. A spanyol, Elena Boix Gracia pályaépítő, nagyon nehéz feladatot állított a lovasok elé, hiszen nem született nulla hibapontos teljesítmény a versenyszámban. Huszonhét indulóból az utolsónak rajtoló, olasz, Gianluci Apolloni High Tea nevű lovával tudott verőhiba nélkül célba érni, egy hibaponttal övé lett a világkupa trófea. A magyar lovasokból ketten tudtak a helyezettek között zárni, legjobbunk a már korábban világkupa döntőn is lovagló fj. Szabó Gábor volt, aki Chabal TH-val az ötödik helyen végzett. A még fiatal lovas Szuhai Péter is igencsak kitett magáért, hiszen csütörtöki helyezése után a világkupában, Tanjával, négy hibaponttal célba érve nyolcadik lett.

A Bojourishte-i CSIO programjában szombat kora délután következett a gyermek korosztály Nemzetek Díja versenyszáma. Néhol szakadó esőben, villámlások közepette rendezett versenyen az első forduló után a magyar csapat tiszta hibátlannal az első helyen fordult, végül négy hibapontos összteljesítménnyel harmadik helyet szerezte meg válogatottunk. A csapatunk első lovasa és egyben legjobbja, ifj. Szuhai Gyula volt, aki a sárga Edward Z-el, hozta a dupla hibátlant. Második lovasunk Tavasi Eszter első hibátlanja után a második fordulóban az ötös számú okszer hátsó rúdját érintette és így négy hibapont került a neve mellé. Csapatunk újonca, Fábián Johanna Katinkával hibátlan és tizenkét hibaponttal tett hozzá a csapat eredményhez és záró lovasunk Szuhai Rodrigo Chacco Boy-jal a második fordulóban hozta a hibátlant.

A délelőtt megrendezett aranykör versenyszámban közel negyvenen álltak starthoz, ahol Szuhai Gyula Shiaradoval hibátlanul ért célba, ami a 140 cm-es, hiba-idős versenyszámban a hatodik helyet jelentette.

Folytatás Bulgáriában a nagydíjakkal vasárnap.

 

Start-és eredménylisták:

https://www.longinestiming.com/equestrian/2021/longines-eef-nations-cup-bojourishte-bojourishte/resultlist_05.html

Last modified: 2021-06-19