Szuhai Rodrigonak már Bulgáriában is szólt a magyar himnusz

Hírek

A felnőtt és gyermek korosztálynak a Szófia melletti, Bojourishteben rendeznek CSIO versenyt a napokban a magyar csapat részvételével. Országunkat a felnőtteknél öt lovas képviseli, akiknek a csúcspont a pénteki nagydíj és a vasárnapi Nemzetek Díja.

A csütörtöki felvezető napon, a 145 cm-es, hiba-idős versenyszámban két magyar lovas jutott a helyezettek közé, a mai nap legjobbja, Szuhai Péter Tanjával a hatodik és hibátlan teljesítménnyel, Czékus Zoltán Kempo Centoval is pénzdíjas helyre került az eredménylistán.

A gyermek válogatottunk is elutazott Bulgáriába, akik számára szombaton lesz a kétfordulós csapatverseny, vasárnap a nagydíj. A gyerekek csütörtöki, hiba-idős versenyszámában harmincegyen álltak starthoz. Szuhai Rodrigo Chacco Boy-jal folytatta egészen egyedülálló sorozatát, hiszen a 12 éves diósgyőri lovas, Ausztria és Szlovákia után, Bulgáriában is az első helyre lovagolt nemzetközi versenyen, így tiszteletére Bojourishteben is felcsendült a magyar himnuszt. A nyertes lovas, bátyja ifj. Szuha Gyula a sárga, Edward Z-el a harmadik helyen és a szintén még csak 12 éves Fábián Johanna a szürke kancájával a hatodik helyen zárta a mai napot.

Minden információ: https://www.longinestiming.com/equestrian/2021/longines-eef-nations-cup-bojourishte-bojourishte/index.html

Last modified: 2021-06-17