Apa-fia győzelmet hozott a 140 centiméteres versenyszám a Nemzeti Lovardában

Hírek

Nyolc versenyszámnak adott otthont a Nemzeti Lovarda nagy fedelese vasárnap. A nap fénypontját jelentő, 140 centiméteres magasságon zajló megmérettetést a diósgyőri Szuhai Gyula nyerte.

A versenyhétvégét lezáró 140 centiméteres számban 28 lovas mérette meg magát. Az első helyet villámgyors hibátlannal szerezte meg Szuhai Gyula Shiarado SZ nevű ménjével (a borítóképen). Ifj. Szuhai Gyula Perthy Jacksonnal csak árnyalatnyi időkülönbséggel lett második, és a harmadik helyen záró Lehotai Máté – Chaclanda (Fábiáncsics Horses SE) páros is csak fél másodperccel teljesítette lassabban a pályát, mint a győztes. Ifj. Szuhai Gyula Emerangelo Z nyergében a negyedik helyet is megszerezte, Szuhai Gyula pedig Lawisangosszal az ötödiket, a kiskunhalasi Füzér Gábor és Aranykapu Claramo a hatodik helyen zárt.

A 130 centiméteres nyitott versenyszámban Horváth Balázs és PM Baloustar 31,28 másodperc alatt teljesítették hibátlanul Karádi László pályáját, megszerezve ezzel a győzelmet Szuhai Rodrigo és Casalido, valamint Kiss Lizanna és Agropoint Cojano (Mórahalmi LSE) előtt. A további helyezések: Faluhelyi Ádám – Noblesse Vd Donkhoeve, ifj. Lázár Zoltán – Candide, Szuhai Rodrigo – Jayjay.

130ny Horvath Balazs PM Baloustar

120 centiméteren Berkes Máté és Quintessenz SZ (Gyula Farm Miskolc LSC) volt a 45 fős mezőny legjobbja, több mint három másodperccel előzték meg a Sáripuszta Hadnagyot lovagló Bohák-Debreczeni Évát. A harmadik helyenek a castíliás Reisz Panna és Calmea PSZ örülhetett. A további sorrend: Kovács Henri – Puerto Rico, Lehotai Máté – Can Do It, Bandi Zsanett – Calista. A fiatal lovasok mezőnyében Szuhai Rodrigo szerezte meg az elsőséget Chacco Boy nyergében, a második pozíciót pedig Jayjay nevű heréltjével, Magyar Balázs és Qualina lett a harmadik helyezett.

120ny Berkes Mate Quintessenz SZ

Az ifjúsági korosztály lovasai 110 centiméteres magasságon mérhették össze saját és lovaik felkészültségét. A leggyorsabb hibátlant Koltai Zorkától és Rádiháza Garnier-től (edző: Csuka Balázs) láthatta az online közvetítés közönsége, majd H. Nagy Emma és Kolibri (Colonado Lovasiskola SE ), valamint Markovich Lili – Casmaron (Varga Ménes GYLE) következett.

110ifi Koltai Zorka Radihaza Garnier

Az amatőr mezőny legjobbja Bohák-Debreczeni Éva és Cortez volt, Blaskó Nikolett és Armagedon S (Némethy Bertalan Alapítvány) hibátlanja a második helyre volt elég, Tóth Bagi Dorka és Curtis a harmadik helyezésnek örülhettek.

110amator Bohak Debreczeni Eva Cortez

A 110 centiméteres nyitott versenyszámban Sebők Patríciának és Der Stern nevű ménjének (Simonpuszta NLHE) szólhatott a virtuális taps, illetve érkeztek a lájkok az online közvetítés közönségétől. Lánczi Laura és Aranykapu Con Troll szintén hibátlanul teljesítettek és másodikként zártak, Szélesi Ibolya és Love Is In The Air szerezte meg a virtuális dobogó harmadik fokát.

110ny Sebok Patricia Der Stern

A kezdő lovasok 100 centiméteres versenyében szinte megismétlődött a szombati eredmény. Ismét Panov Maximilián és Netto szerezte meg a győzelmet Petrus Olívia és Venom előtt, mögöttük Gubicza Sarolt és Mr. Bravo (Varga Ménes GYLE) tudott még dobogós helyet szerezni.

100kezdo Panov Maximilian Netto

A 100 centiméteres nyitott versenyszámban Szélesi Ibolya és Midnight győzött, Karádi Ármin és Vincent Von Boy (Határőr Dózsa SE) szerezte meg az ezüstérmes pozíciót, Panov Maximilián és Netto pedig harmadikként zárták ezt a versenyszámot.

100ny Szelesi Ibolya Midnight

Tovább a részletes eredménylistákra >>

Fotó: Tokodi Tícia/Tic photo

Forrás: RiderLine

Last modified: 2021-02-15