A Fábiáncsics Horses SE sikereivel indult az év első versenye a Tattersallban

Hírek

A nevezések száma miatt három helyett négynapos versennyel indul a 2021-es év a Nemzeti Lovardában, közel kétszáz lovas több mint háromszáz lóval adta le a nevezését a szezonnyitóra.

A 90 centiméteres nyitott versenyszámban Fábiáncsics Gábor szerezte meg a győzelmet Kisimovval, az MSLT 2019-es ménvizsgájának Ugró Championjával. Mögötte a szintén a Fábiáncsics Horses SE színeiben versenyző Nagy Vivien – Contelisa páros végzett, míg a harmadik helyet a Viktor-i Sportegyesület lovasa, Nemes Dorka vitte haza El Coronita nevű kancájával.

90ny Fabiancsics Gabor Kisimov

A 100 centiméteres magasságon zajló nyitott versenyszámban a hölgy lovasok domináltak, első lett a Pasaréti Honvéd Lovas SE versenyzője, Török Fanni és Chicos Flight, második Bodnár Annabell és Aida (Némethy Bertalan Alapítvány), a hölgykoszorú harmadik tagja pedig Kovács Vivien volt, aki Pitypangot lovagolta.

100ny Torok Fanni Chicos Flight

Az ötéves lovak között Faluhelyi Ádám és Struppi (a borítóképen) vezethette a tiszteletkört, mögöttük Kovács Roland végzett a Castilia Kft. sárga ménje, Golden Sky-C nyergében, míg Burucs Borbála és Vivant Van De Rouet PSZ a harmadik helyen zártak.

Szoros versenyt hozott a 110 centiméteres versenyszám. Vajay Dóra és Balouvalley lovagolta a leggyorsabb hibátlant, a Mórahalmi LSE párosa, Kiss Maja és Bob De Bouwer épp csak árnyalatnyi időkülönbséggel csúszott a második helyre, Osztovits Péter és Crystal (Colonado Lovasiskola SE) pedig a harmadikra.

110ny Vajay Dora Balouvalley

A hatéves lovak között ismét Faluhelyi Ádám bizonyult a legjobbnak, ezúttal Cordiss nyergében. Burucs Borbála és saját tenyésztésű fiatal lova, Miami De Garder a második helyet szerezték meg Szladek Máté és Liliom (Mátai Ménes SE) előtt.

6eves Faluhelyi Adam Cordiss

Fotó: Tokodi Tícia/Tic photo

Forrás: RiderLine

Last modified: 2021-02-15