Dömse Tamásé a SsangYong Hungarian Masters, Mesterek Tornája Nagydíja

Hírek

Kitűnő pálya várta vasárnap a SsangYong Hungarian Masters, Mesterek Tornája nagydíjának mezőnyét a Pulai Lovascentrum új fedeles csarnokában. Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítőnk, 145 cm-es alappályáját hét páros tudta hibapont nélkül lelovagolni. A mezőnyben több felnőtt Nemzetek Díja lovas és korábbi nagydíj győztes lovagolt, mégis új név került a közel három évtizedes verseny történelmébe. A 19 éves, Talent lovas, Baranya-megyei Dömse Tamás és Conquistador magabiztos lovaglással teljesített hiba nélkül a pályákat, így méltón vehették át Bölecz Virág Ráheltől és Hant Mercédesztől a győztesnek járó serleget.

Második helyre a formába lendülő, debreceni ifj. Máté István végzett, a Chacco Blue apaságú, sárga Chaccrinue nyergében, megelőzve a kisteleki Czékus Zoltánt és kimagasló képességű kancáját, Riccolát. Negyedik helyen az utolsó okszernél verőhibát végző, Zárug Annamária végzett Coolmannel, ötödik a diósgyőri, Szuhai Gyula és a hétéves, Lawisangos, míg hatodik Vándor Zsófia és Quintus, hetedik ifj. Szabó Gábor Chabal TH.

A vasárnap esti, 130 cm-es felnőtt kiskörben is folytatta győzelmeit, ifj. Máté István, így ő lett 2020-as Mesterek Tornája legeredményesebb felnőtt lovasa.

A kiskör második helyezettje ugyanúgy, mint szombaton a pénteki győztes, Czékus Zoltán Carundy páros, harmadik a sárga Doris nyergében Zárug Gyula.

Az U25-ös korosztály hiba-idős, 125 cm-t, a castiliás, Kovács Roland nyerte Limited Edition C-vel, megelőzve a román, Constantin Cojocariut és a sárga Baront.

Az urak után a hölgyek következtek, harmadik a lovasakadémiás Kántor Petra és lova Daisy, negyedik a prosperes, Gimesi Lorena, ötödik Colonado Lovasiskola lovasa, Mernyei-Bobok Eszter, míg hatodik a Somló Térsége lovasnője, Viasz Hanna.

A 115 cm-es ifjúsági kiskör versenyszám vasárnap is, a Komárom-Esztergom megyei, Bene Dóra fölényét hozta, aki Dánó B-vel több mint hat másodperccel előzte meg a Colonado Lovasiskola lovasát, Osztovits Pétert és Crystalt. Harmadik helyen Zajzon András tanítványa, az algyői Hajdú Kitti végzett Anabellel, míg negyedik Sánta Ábel, ötödik Kovács Noémi és hatodik Peresztegi Nagy Lilla.

A Mesterek Tornája visszatért díjugratásunk világába, köszönjük a versenyrendezőknek, lovasoknak, és a lótulajdonosoknak!

Fotó: Kovács Petronella www.petronellafoto.com

facebook.com/PetronellaFoto

Last modified: 2020-11-23