Lovasakadémiás sikerek – Rezgő Zoltán a napi fő szám nyertese!

Hírek

A kaposvári verseny második napjának kezdete ismét Lovasakadémiás sikert hozott, hiszen a helyiek végeztek az első három helyen, név szerint Turucz Réka és Sirokkó, Ruttmayer Henrietta és Cinderella PZ, valamint Szilágyi Orsolya és Grisett, mindhárman hibátlan lovaglással.

Turucz Rékát (Lovasakadémia SC) a 100 cm-es nyitott versenyszámban sem lehetett legyőzni Sirokkóval, pedig Gyulai Luca (Kabóka LSE) és Zsákai Lídia mindent megtett a gyors lovaglásért. A harmadik helyen a tegnapi nyerő, Krikus Karina (Lovasakadémia SC) és P-Sáripuszta Leonardo végeztek.

A kezdő lovas számban is otthon maradt a győztesnek járó szalag, hiszen Halas Adél Zizegővel nem talált legyőzőre, stíluspontja 7,9. Második helyen a Cseszterlint LKE lovasa, Kalán Csenge és Cézár R végzett 7,4 ponttal, harmadikként pedig Horváth Katica Mária (Szikszai Military LSE) és Luise zárt, 7,3 ponttal, mindhárman szintén hibátlanul.

A 5 éves lovak között Kurnyák Ágnes (D-Team SE) és Lune de Miel BMG (Latour VDM) még az összevetésben sem talált legyőzőre, mindkét pályán hibátlanul, 7,9 stílusponttal zárt. A második helyen ugyanúgy, mint tegnap, Babinszki László (Gerber Birtok) és Meru (CornetObolensky) végzett, szintén két hibátlan pályával 7,6 stílusponttal. Ugyancsak hibátlanul zárt a harmadik helyen Fazekas István (Határőr Dózsa SE) a Churchill IC apaságú Maximussal, 7,5 stílusponttal.

A 6 éves lovaknál ezúttal Bujtor Roland (Pro Equus Lovas SE) és a Cristo 5 apaságú Criss-Cross végzett az élen, ő volt az egyetlen, aki az összevetésben is hibátlan tudott maradni, 7,7 stílusponttal. A második helyen az összevetésben egyet hibázó Cashman apaságú James Bond lett Herczog Annával a nyergében (Vértesi TSE), stíluspontja szintén 7,7 volt. Harmadikként Alasztics Alíz (Pirik Farm) és az Action Breaker apaságú Ariosa zárt 7,5 stílusponttal.

Az ifik 110 cm-es versenyszámában is Lovasakadémiás siker született, Szabó Kitti és Főnix az összevetésben is gyors és hibátlan tudott maradni, stíluspontja 7,8 lett. Második helyen Frányó Csenge (Révész Farm Lovas SE) és Whiskey del Tiglio zárt szintén hibátlanul mindkét pályán, 7,7 stílusponttal.  A harmadik helyen Pusztai Lili (Cseszterlint LKE) végzett Canteloup J.N. hátán hibátlanul, 7,6 stílusponttal.

 

Szabó Kitti és Főnix

Az 110 cm-es ifi szám győztese: Szabó Kitti (Lovasakadémia SC) és Főnix

Az amatőrök között a győzelmet Balla Nikolett (Szikszai Military LSE) és Sziszkó szerezte meg leggyorsabb hibátlanként, megelőzve Barna Cristophert (TwinSport SE) és Lenoxot. A leggyorsabb 4 hibapontos versenyzőként Rendeki Kata (Pécsi Lovasklub Kft.) és Pandora végzett a harmadik helyen.

A 115 cm-es nyitott számban öt hibátlan lovaglás született, közülök Szabó Krisztina (Viktor-i Sportegyesület) és Hattrick II volt a leggyorsabb, megelőzve Vajda Alexandrát (Kalafarm SE) J-Titok nyergében, és Czurkó Katát (Selle-Expert SE) Likőrrel.

A 125 cm-en a fiatal lovasok között Dömse Bence (D-TEAM SE) és Cassus volt egyedüli hibátlan, míg a nyitott kategóriában szintén a D-TEAM SE versenyzője, Kurnyák Ágnes győzött Queenlan nyergében. Másodikként Stieber Stella (Mizsei Lovastanya SE) és Elise zárt, míg a harmadik helyre Búza Krisztián (CseszterlintLKE) és Erlina ér fel.

Dömse Bence és Cassus

A 125 cm-es fiatal lovas szám győztese: Dömse Bence és Cassus

A nap fő számában, az 135 cm-en hat hibátlan lovaglás született, és a leggyorsabban a Lovasakadémia színeiben lovagló Rezgő Zoltán ért célba Zafír nyergében. A második helyre az aktuális magyar bajnok, Fazekas István (Határőr Dózsa SE) és Walter futott be, míg harmadikként minimális különbséggel Alasztics Alíz (Pirik Farm) és Chablis 163 zárt.

 

Rezgő Zoltán - Zafír

A 135 cm-es szám győztese: Rezgő Zoltán és Zafír

 

Forrás: www.lovasakademia.hu

Fotó: Kiruu Fotó

Last modified: 2020-11-15