Kurnyák Ágnes és Queenlan az első nap győztese

Hírek

Zárt kapuk mögött kezdődött a kaposvári Pannon Lovasakadémián a kiemelt díjugrató verseny. A héten megjelent kormánydöntés miatt többen visszamondták a részvételüket a versenyen, így végül 133 ló és 95 versenyző áll rajthoz a hétvégén. Tisztelet illeti a versenyzőket, akik tudomásul vették, hogy sem a lelátóra, sem az étterembe nem tudnak melegedni, így szabad téren, egy kihelyezett nagy kivetítő előtt töltötték a napjukat. Kérdés, mi lesz majd a versenyzőkkel, ha hidegebbre fordul az idő?

124950581 2683131818618960 3066559807307324309 o

Na de lássuk mi történt a nap folyamán:

A 90 cm-en a házigazda Lovasakadémia SC versenyzői „taroltak”, Nádasy Márton és EmilLudányi Anna és Q-Sáripuszta Magnum, valamint Ruttmayer Henrietta és Cinderella PZ volt a sorrend a képzeletbeli dobogón. A kezdő lovasok között a budapesti Berri SE versenyzői hódították el az első két helyezést, Schád Zsófia és Nikol Heart, valamint Sárosi Réka és Flash Dance volt a sorrend, míg a bronzérmes helyen a helyi Krikus Karina és Sáripuszta Julianus végzett. Karina másik lovával, P-Sáripuszta Leonardo-val bezsebelte a 100cm nyitott versenyszám első helyezett kupáját is, mögötte Sáli Csenge és Shanbo Morning Mirah nevű pónija végzett (Connemara LE). A harmadik helyezett itt Rajnai Csilla és Fair lett (Simonpusztai NLHE).

A korosztályos versenyszámokban viszonylag kevés induló volt, az 5 éveseknél mindössze négyen, közülük Kurnyák Ágnes győzött a Latour VDM apaságú Lune De Miel BMG nyergében (D-Team SE) hibátlan lovaglással, 7,8 stílusponttal, Babinszki László (Gerber Birtok) és a Cornet Obolensky apaságú Meru előtt (7,7 stíluspont).  A 6 éveseknél szintén 4 induló közül Alasztics Alíz (Pirik Farm) és az Action Breaker apaságú Ariosa győzött hibátlan lovaglással, 7,7 stílusponttal a Bujtor Roland (Pro Equus Lovasklub) lovagolta Cristo 5 apaságú Criss-Cross előtt (7,5 stíluspont).

A 110 cm-es ifjúsági versenyszámban ismét Berri SE-s siker született, Papp Janka és Corina 7,7 stílusponttal zárták a versenyt, Pusztai Lili (Cseszterlint LKE) és Canteloup J.N. előtt (7,4 stíluspont). A harmadik helyen még szintén hibátlan lovaglással Kulcsár Gerda (Viktor-i Sportegyesület) és PM Obelisk zártak, 7,3 stílusponttal.


Papp Janka és Corina (Berri SE) a 110 cm ifjúsági szám győztese
Papp Janka és Corina (Berri SE) a péntek 110cm-es ifjúsági versenyszám győztese

Az amatőrök között Szabó Krisztina (Viktor-i Sportegyesület) és Hattrick II leggyorsabb hibátlanként vihette haza a győztesnek járó kupát a pécsi Rendeki Kata és Pandora előtt, még a harmadik helyen Szemerei Vivien (Szikszai Military LSE) és Katrina végzett, szintén még hibátlanul.

A 110 cm nyitott versenyszámban a Pécsi Lovasklub képviseletében Unterhuber Nóra és Logan győzött leggyorsabb hibátlanként, megelőzve Ludányi Annát és Sáripuszta Keringőt (Lovasakadémia Sport Club). A harmadik helyen Maszlag Ilona (Kenesei Lovas Club) és Leonce Mouse végzett.

A 120 cm-es nyitott versenyszámban a felnőttek között Nagy Júliának (Kalafarm) Királyhágóval sikerült a legrövidebb időn belül hibátlanként körbeérnie, a második helyen Stieber Stella (Mizsei Lovastanya SE) és Elise végzett,  míg harmadikként Varga Balázs (SUMI EQUI-SPORT KFT.)  és Sáripuszta Korfu zárt. A fiatal lovasok között a taszári Kacsó Csenge és Contesi volt a leggyorsabb hibátlan.

A nap legmagasabb, 130 cm-es számában 15 induló állt rajthoz, és végül a hölgyek nem engedték a dobogóra az urakat. Négy hibátlan lovaglás közül Kurnyák Ágnes (D-TEAM SE) tudott győzni pihenő után visszatérő, nehéz lovaglású Quantum apaságú kancájával, Queenlan-nal, megelőzve a Hévízi Sportkör versenyzőjét, Hollé Sárát és rutinos Clinton apaságú Clintust. A harmadik helyen Alasztics Alíz és a Cornado I apaságú Chablis 163 végzett, szintén hibátlan és gyors lovaglással.

Kurnyák Ágnes (D-TEAM SE) és Queenlan a pénteki 130 cm-es szám győztese

Kurnyák Ágnes és Queenlan (D-TEAM SE) a pénteki 130 cm-es versenyszám győztese 

 

A győzelme után Kurnyák Ágnest kérdeztük a versenyről: „Nagy jó volt versenyezni tegnap Kaposváron, a COVID miatti körülmények ellenére a rendezők mindent megtesznek azért, hogy a versenyzők jól érezzék magukat. A melegítő és a versenypálya is nagyon jó állapotban van, a talaj kitűnő. Nagyon szeretem a pályaépítő Eduard Petrovic pályáit, próbára teszik a lovak idomítottságát, technikásak. Számomra nagyon jól sikerült az első versenynap, hiszen 5 éves lovammal és Queenlan-nal is győzni tudtam. Lune De Miel BMG egy könnyű lovaglású és nagyon jó fejű ló, őt élmény lovagolni, míg Queenlan egy igazi kanca, lelke van. A melegítőpályán már éreztem, hogy Queenlan jó formában van, így megpróbáltam a győzelemre lovagolni, ami szerencsére sikerült is!”

 

Forrás: www.lovasakademia.hu

Fotó: Kiruu Photo

Last modified: 2020-11-14