Reischl Márton, Gimesi Lorena, Attilás Viktória, Bodnár Annabell a Dunántúl legjobbjai 2020-ban

Hírek

Ebben az évben ismét a hét megyét felölelő, Némethy Bertalan régiós díjugrató döntőn indultak a legnagyobb létszámban az országban a lovak és lovasok. A Bábolnán rendezett színvonalas, kétnapos döntőn, négy egyéni és egy csapatbajnoki érmeket osztottak ki. A Díjugrató Szakbizottság a regionális döntőt 1, 2 millió Forinttal támogatta.
Felnőtt kategóriában nem borult a papírforma, hiszen négy lovas jutott a végső összevetésbe, de a vajtai, Reischl Márton Latinóval ismét bizonyította képességét és megnyerte a felnőtt régiós döntőt.
Második helyen a leggyorsabb összevetést lovagló, Búza Patrik Zoltán végzett a sárga, Hunter Dadero Z-el, megelőzve a Pro Equus lovasklub első számú lovasát, Bujtor Rolandot és Cascadat. Bosits Boglárkéé lett a negyedik hely, míg hazai pályán lovagló Nagy Ritáé az ötödik. A tavalyi győztes Krucsó Szabolcs ezúttal hatodik lett, holtversenyben Erdős Jázminnal és a nyolcadik hely Hárskútra, Simicska Annához került.
Közel negyven lovas minősült az ifjúsági kategória regionális döntőjére, de mindösszesen csak ketten tudtak tiszta hibátlanok maradni. Kunos Attila régiós felelős az aranyérmet végül a Prosper Lovasklub lovasának, Gimesi Lorenának nyakába akaszthatta, aki Timpex Fegyencet lovagolta.
Az ezüstérmes, Horváth Gábor tanítványa, Budai Liza lett , aki a hosszú sérülése után visszatérő, Leonardo H-t lovagolta. Hét lovas lovagolt a bronzéremért történő összevetésben, ahol a leggyorsabb és így dobogóra állhatott, a söptei, Petőfi lovasklub lovasa, Unger Jázmin aki a pej Bettit lovagolta További helyezések prosperes ifikhez kerültek negyedik a tizenhárom éves Tavasi Eszter ötödik Demeter Zsófia. Hatodik hely a Balaton parton landolt, Tamási Jázminál, aki Carismo M nyergelte megelőzve Czurkó Katát és Prikler Mirtilt.
Az amatőr kategóriában Fodor István pályáit, 17 lovasnak is sikerült hiba nélkül lelovagolni, így jöhetett az őrült összevetés. A leggyorsabb menet a Krucsó Lovasklub lovasnője Attilás Viktória Sárgamegye S-el mutatta be amiért járt is a bajnoki cím.
Második helyezett az ajkai, Nagy Evelin és hűséges sárgája Tristan, harmadik legjobb 2020-ban a Némethy Bertalan régióban Blaski Lili és C’Est La Vie, akiket Lang István készített fel.
Negyedik Békási Antónia, ötödik Szotyori Nagy Ádám, hatodik Kollár Péter, hetedik Hardi Luca Liza és a nyolcadik helyezett a leggyorsabb négy hibapontos összevető Kondor Hanna.
Vasárnap reggel Bábolnán a kezdő lovasoké volt a terep. Teljesen megérdemelten, Németh István tanítványa, a Némethy Bertalan Alapítvány lovasnője, Bodnár Annabell kapta a legmagasabb stíluspontokat, így aranyérmes lett Aida nevű pónijával,
Második a nagybajcsi Fülöp Rebeka és Beccó harmadik a Pirik Farmos Csóra Fanni és Ópium. Szoros versenyben negyedik Tóth Rebeka, ötödik Ratatics Flóra, hatodik Nyíri Anna Jázmin, hetedik Gál Petra és nyolcadik Katona Blanka.
18 három vagy négy fős alkulat nevezett a szombati versenyre, amelyből hét csapat jutott a végső összevetésbe. Az aranyérmet a Krucsó Szabolcs által vezetett, Fejér-megye 2-es csapat vihette haza, Nyíri Anna Jázmin,Sánta Anna, Rednágel Sára Boróka összevetés hőse Búza Patrik Zoltán összeállításban. Minimális különbséggel szorult a második helyre a Bujtor Roland által vezetett Pro Equus lovasklub, míg harmadik lett a Simon Máté által vezetett Vas-megyei csapat.
Gratulálunk a lovasoknak, edzőknek és ló tulajdonosoknak!
Fotó: Kovács Petronella

Last modified: 2020-09-28