A Dél-Magyarországo Régió csapata nyerte a Championátust

Hírek

A Díjugrató Championátus második fordulója a középdöntőkkel folytatódott, ahol az egyéni számok mellett a csapatokok döntőjére is sor került. Összesen 22 csapat áll rajthoz, ami messze felülmúlja a korábbi évek létszámát, mutatva ezzel a csapatverseny növekvő népszerűségét. Hasonlóan Kiskunhalashoz, most is hat csapat zárta hibátlannal a versenyt, így összevetésben dőlt el a helyezések sorsa. A csapatok választhattak, hogy a serdülő A, az utánpótlás, vagy a felnőtt versenyzőjük képviselje őket az összevetésben, amit mindenkinek a saját magasságán kellett teljesíteni.

Leggyorsabb hibátlannal a Máchánszky Gyula Régió III.-as csapata gyűjtötte be a tíz pontot Ódor Enikőnek köszönhetően, ezzel az összesítésben a harmadik helyen végeztek. A kilenc pontot érő második helyet Potocska Attila szerezte meg a Dél-Magyarországi Régió Csapatának, ezzel a dobogó legfelső fokára juttatva csapatát a szilvásváradi Lipicai Lovasközpont arénájában. Mindkét fordulón a harmadik helyen végzett a Platthy József Régió I-es csapata, ezzel a második helyet szerezték meg az összesítésben.

1. Dél-Magyarországi Régió csapata

· Csapatvezető: Potocska Attila

· Makra Vivien – Catolibrina

· Popka Vanda – Rádiháza-Előtáncos

· Lóki Szimonetta – Laborc

· Potocska Attila – Lord Carthago

2. Platthy József Régió I. csapata

· Csapatvezető: Bertók Viktor

· Hermann Zsófia – Nobel Van Het Greevenhof Z

· Gulyás Dominik – Bálfiú

· Lakatos Levente – Guines

· Ábrahám Zsófia – Ciboulette Du Gibet

3. Máchánszky Gyula Régió III- csapata

· Csapatvezető: Füzér Gábor

· Bölecz Virág Ráhel – Filibert

· Pintér Zsófi Csenge – PM Toledo

· Jakab-Tóth Kornélia – Tabu De Ganad

· Ódor Enikő – Jason Statham

4. Dél-Magyarországi Régió csapata

· Csapatvezető: Néveri Imre

· Csóka Vanda – Chelestina

· Csöglei Alexandra – Four Seasons

· Rigó Gergő – Chento

· Herczog Anna – Tardos

5. Észak és Kelet-Magyarországi Régió csapata

· Csapatvezető: Szabó-Máriás Sára

· Szabó Dorina – Arvisura

· Tardi Aliz – Rádiháza-Caruso

· Pecsora Amira Lara – Duc De La Cour Furioso-17

· Kovács Ádám – Timpex Ezüst

6. Királymező csapat

· Csapatvezető: Búza Krisztián

· Vajay Dóra – Balouvalley

· Müllner Anna – Captain Cassone

· Pusztai Lili – Concaz Z

· Debreczeni Fanni – DB Variette

 

A csapat döntők mellett az egyéni középdöntők legjobbjai is kihirdetésre kerültek a hét különböző kategóriában:

Póni

1. Csizmadia Csenge

2. Gubicza Dorottya

3. Bodnár Annabell

Gyermek

1. Szabó Dorina

2. Fábián Johanna

3. Hermann Zsófia

Amatőr

1. Tóth Sándor

2. Kircsi Kata

3. Bölecz Virág Ráhel

Serdülő B

1. Demeter Zsófia

2. Kling Hanna

3. Mécs Emma

Serdülő A

1. Kovács Noémi

2. Tóth Ninetta

3. Tamás Jázmin

Utánpótlás

1. Ábrahám Zsófia

2. Nagy Júlia

3.Kovács Ádám

Felnőtt

1. Kurnyák Ágnes

2. Ódor Enikő

3. Fodor Gábor

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

Last modified: 2020-08-30