A 13 ÉVES IFJ. SZUHAI GYULA NYERTE A BRONZE TOUR KÖZÉPDÖNTŐJÉT

Hírek

A Gróf Széchenyi István Emlékverseny második napján 115 centimétertől 145 centiméteres magasságig mérik össze tudásukat a lovasok. A siker ezúttal sem maradt el, hiszen rögtön a nap első versenyszáma, a Bronze Tour magyar győzelemmel kezdődött.

A 13 ÉVES IFJ. SZUHAI GYULA VOLT A BRONZE TOUR LEGJOBBJA

Rendkívül izgalmas versenyt láthattunk a Budapesti Lovasklub Díjáért megrendezett 130 centiméteres versenyszámában, hiszen a lovasok sorra múlták felül egymás eredményeit, és a mezőny több mint fele hibátlanul tudta teljesíteni ezt a magasságot. A helyezettek között egytől-egyig hazai lovasok sorakoztak fel, akiknek Stróbl Dorottya versenyigazgató gratulált. Közülük is a leggyorsabb, több mint két másodperces fölénnyel gyermek válogatottunk oszlopos tagja, a 13 éves ifj. Szuhai Gyula volt Chacco Boy nevű lovával.

A második helyen szokatlan módon holtverseny történt, hiszen a Timpex Emléket lovagló Csuka Balázs és Krucsó Szabolcs Caremos nevű lovával századra azonos időeredménnyel végeztek.

Negyedik lett Mráz Tamás Sáripuszta Indigó nyergében, megelőzve Kovács Henrit Quinteroval, és Zárug Annamáriát Coolmannel. Hetedik helyen végzett Török Sándor és Galestra, nyolcadikon pedig Szotyori Nagy Kristóf Horze Cym Carlsson S nevű lovával.

ROMÁN GYŐZELEM A VIP TOURBAN

A Nemzeti Lovarda díjáért megrendezett 115 centiméteren megrendezett VIP Tourban a román színekben versenyző Catalina Sfetea bizonyult a leggyorsabbnak Eliot Du Maquis nevű lovával.

A második és harmadik helyezett között mindössze egy századmásodperc volt a különbség, ahol szerencsére a magyar versenyzőé volt a kedvezőbb időeredmény, így olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónk, Ungvári Miklós London után itt Budapesten is második lett, csak ezúttal díjugratásban, harmadik helyre szorítva az orosz Daria Kazakovát, aki a két hete megrendezésre kerülő amatőr GP-n a második helyet tudta megszerezni.

Negyedik lett Simona Donolato, ötödik Esztergályos Kata, hatodik pedig a GP győztes Takács Lili.

MAGYAR TENYÉSZTÉSŰ LOVAK A FIATAL LOVAK DOBOGÓJÁN

A fiatal lovak versenyszáma Paul Schockemöhle díjáért zajlott, amiben a 6 évesek 125 centiméteren, a 7 évesek pedig már 130 centiméteres magasságon állhattak rajthoz ugyanazon a pályán. A tegnapi második helyezett, ifj. Tóth László most esélyt sem adott a többieknek, és elképesztő sebességgel teljesítette a pályát saját tenyésztésű kancája, Ching hátán.

A lett színekben induló Kristaps Neretnieks végzett a második helyen Tako Dilaittal, megelőzve Kovács Henrit, aki szintén saját nevelésű lovát, Tambourinot lovagolta.

tegnapi győztes, a portugál Rodrigo Giesteira Almeida lett a negyedik, őt Mráz Tamás követte El Contheroval, majd pedig Omar Karaevli és Istinov Törökországból.

Start- és eredménylisták >>

A rendezvényt az érdeklődők otthonuk kényelméből is figyelemmel kísérhetik. A legrangosabb versenyszámok az M4 Sport csatornán is láthatóak lesznek. A versenyszámokat a Riderline folyamatosan élőben közvetíti:

Tovább a a CSI***-W Díjugrató Verseny részletes programjára >>

A CSI***-W Díjugrató Versenyen érvényes járványvédelmi intézkedések >>

Fotó: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina

Last modified: 2020-08-21