Bács Béla (1953 – 2020)

Hírek

Bács Béla (1953 – 2020)

Bács Béla 12 évesen a budapesti HONVÉD Hidász utcai lovardájában kezdte lovas pályafutását. Ifjúsági lovasként többször volt a magyar bajnokcsapat tagja. 1970-ben lovagolt a St. Moritz-i Ifjúsági Európa-bajnokságon. Egy évre rá a budapesti Vadászati Világkiállítás népes nemzetközi mezőnyében győzött.

Egyik alapító tagja volt, a sikeres Aranyos Kupa versenysorozatnak.

1983-ban szerzett edzői képesítésével, hihetetlen türelemmel tanított lovat és lovast egyaránt.

Húsz éven át volt aktív résztvevője a hazai versenybíróságoknak. Elsők között szerezte meg az FEI nemzetközi Chief Steward minősítést.

Hét évig volt a Díjugrató Szakbizottság tagja, mint versenybírói referens.

2011.-ben a Magyar Lovas Szövetség Gróf Széchenyi István emlékéremmel tüntette ki, a lovassportban kifejtett magasszintű munkásságáért.

Last modified: 2020-06-17