Megnyílnak a lovassport versenyek a nézők előtt

Hírek

Egy versenyhétvége után a lovassport már búcsút is inthet a zárt kapus versenyeknek. A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége 2020. június 2-i ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó iránymutatást, így a megfelelő járványvédelmi intézkedések betartása mellett a legközelebbi versenyek már nyitva állnak a nézők előtt is.

A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége 2020. június 2-i ülésén jóváhagyta a koronavírus járvány terjedésének visszaszorítása érdekében a lovasversenyek megrendezésére és a azokon való részvételre vonatkozó iránymutatást. A szabályok 2020. június 2-től további intézkedésig vannak hatályban.

Ha a rendezvényre vonatkozó jogszabályban, valamint a Kormány 241/2020. (V. 27.) Korm. Rendeletben meghatározott feltételeket a rendezvény szervezője biztosítja, a szabadtéri rendezvény megtartható, a szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett.

A sportversenyekre az alábbi szabályozás vonatkozik:

  • Ha a szabadtéri rendezvény nézőterén ülőhelyek kerültek kialakításra, akkor a nézők – a páholyok kivételével:
    • csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között három ülőhelyet üresen kell hagyni, és
    • a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el, azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint legalább 1,5 méteres távolságot (a továbbiakban védőtávolság) kell biztosítani.
  • A szabadtéri rendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – a védőtávolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen
    • a páholyokban,
    • szabadtéri rendezvény szünetében,
    • a szabadtéri rendezvény létesítményének területén, illetve a szabadtéri rendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben, valamint
    • az olyan szabadtéri rendezvényen, amely helyszínén ülőhelyek nem kerültek kialakításra.
  • A rendelet szerinti védelmi intézkedések betartásához szükséges feltételek biztosítása a szervező felelőssége.
  • A szervező gondoskodik a szabadtéri rendezvény azon látogatójának szabadtéri rendezvény helyszínéről történő eltávolításáról, aki e rendelet szerinti védelmi intézkedéseket megszegi.

A Magyar Lovassport Szövetség hivatalos versenyei június 2-tól további intézkedésig a fenti szabályok betartása mellett kerülnek megrendezésre. A szabályozások a nézők mellett egyaránt vonatkoznak a versenyen résztvevő sportolókra, tulajdonosokra, lóápolókra, hivatalos személyekre, technikai személyzetre és a versenyhelyszínen jelenlévő egyéb szolgáltatókra.

A versenyek helyszínén a továbbiakban is kiemelten fontos:

  • a vírus terjedését megelőző higiéniai előírások betartása, a folyamatos fertőtlenítés, fertőtlenítő szerek kihelyezése, a gyakran érintett tárgyak felszínének fertőtlenítése és a mellékhelyiség fertőtlenítő szerrel való folyamatos ellátása
  • azokon a helyeken, ahol sor alakulhat ki a védőtávolság kijelölése
  • versenyiroda helyiségben tartózkodó személyek létszámának korlátozása
  • zárt helyiségekben szolgáltatást nyújtó személyek számára (versenyiroda, fotó-, videó szolgálat stb.) a maszk használata vagy a munkahely plexivel való eltakarása ajánlott.

A maszkviselésre vonatkozóan a versenyrendező szigorúbb rendelkezést hozhat.

Forrás: RiderLine
Kép forrása: Pixabay

Last modified: 2020-06-02