Szentirmai Péter és Express nyertek 140 centiméteren

Hírek

A szezon utolsó kiemelt fedettpályás díjugrató versenyén 1428 startot bonyolított le a Schlezák Melinda által vezetett bírói kar a négy nap alatt, ezzel megdöntve minden korábbi nevezési rekordot.

A hétvége legmagasabb, 140 centiméteres összevetéses versenyszámában 53 lovas lépett pályára, akik közül tízen tudták hiba nélkül teljesíteni a Karádi László nemzetközi pályaépítő által megálmodott alappályát, így izgalmas összevetést láthatott a kilátogató közönség. Szentirmai Péter ahogy a decemberi Aréna versenyen is az egyik legjobb magyarként szerepelt, most is remek formában volt, így a magyar tenyésztésű Expresszel megnyerte a versenyszámot.

A Pataki Ménes lovasa, Horváth Balázs nem sokkal lemaradva a második helyen végzett, megelőzve Mráz Tamást új lovával, BN Silverrel. A fiatal hölgyek is kiválóan szerepeltek ebben a népes mezőnyben, hiszen negyedik helyen végzett Weinhardt Virág és Equest Cha-Cha, ötödiken pedig Budai Virág és Baileys. A hatodik helyet a leggyorsabb négy hibapontos lovaglással Krucsó Szabolcs és Lady Winner szerezte meg.

A vasárnap utolsó versenyszáma a 135 centiméteres magasságra kiírt hibaidős elbírálású szám volt, ahol Búza Patrik Zoltán volt a leggyorsabb Opállal, megelőzve Zárug Annamáriát és Coolmant, illetve Ódor Enikőt Jason Stathammel.

A fiatal lovasok 125 centiméteres magasságon versenyeztek, ahol a hazai pályán lovagló Bognár Dóra győzedelmeskedett Kronosszal, második helyre szorítva Kovács Rolandot Astral-C nevű lovával. A harmadik helyen Tamás Jázmin végzett Carosmo-M nyergében.

A 125 centiméteres nyitott versenyszámban Szotyori Nagy Kristóf volt a leggyorsabb új lovával, Cym Carlsson S-szel, így a sokáig az élen álló Göttler Vilmos csak a második helyen végzett. A harmadik helyezettnek járó díjszalagot Babinszki László Vihette haza Idea nyergében.

Az amatőr lovasok 115 centiméterre kiírt kétfázisos versenyszámában nem meglepő módon Baumann Bori volt a leggyorsabb Kimérával. A páros ezzel a hétvége során mindhárom startját győzelemre tudta váltani. Második helyen végzett Balla Nikolett Sziszkóval, megelőzve Békási Antónitát és Edisont.

Az ifjúsági lovasok szintén kétfázisos elbírásában versenyeztek, ahol Janik Attila tanítványa, Osztovits Péter győzött River Side nyergében. A második hely sorsáról kevesebb, mint egy tizedmásodperc döntött, de végül Szeép-Pataki Júlia volt a gyorsabb Bognár Csitrivel, harmadik helyre szorítva Ifj. Antal Pétert és Rádiháza Jorát.

 

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2020-03-10