Teltházzal zajlott a Díjugrató Szakág közgyűlése

Hírek

Díjugrató Szakbizottság január 18-án Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban tartotta szokásos éves közgyűlését. A tagság jelentős hányada megjelent az eseményen, ami a hivatalos napirend szerint zajlott.

Elsőként a Szakbizottság 2018. évi szakmai beszámolóját hallgatták meg a részvevők, melyben Szotyori Nagy Kristóf, a szakág elnöke ismertette az év legfontosabb történéseit, a szakág nemzetközi sikereit, a szakbizottság munkáját.

Jutalmazták a legeredményesebb díjugratókat

A közgyűlésen a Championokon és Magyar Bajnokokon kívül díjat kaptak a ranglista helyezettek is. A díjazottakat a díjugrató sportot kiemelten támogató Horze Hungary Kft. értékes utalványokkal is jutalmazta.

Championok

  • Póni: Szilágyi Zille Sára – Varga Ménes GYLE, edző: Varga Zoltán
  • Gyermek: Magyar Balázs – Sion Security Kft., edző: ifj. Petrik Béla
  • Serdülő B: Kovács Noémi – Kenesei Lovasklub, edző: Maszlag Ilona
  • Serdülő A: Hóman Gréta – Airvent LC, edző: Fábián István
  • Utánpótlás: Gráf Edina Nikoletta – Agro Gráf Kft., edző: ifj. Néveri Imre
  • Amatőr: Bandi Barbara – Téba Lovas Egyesület
  • Felnőtt: Mihucz Tibor – Timpex Nyíregyháza LK
  • Csapat: Veszprém megye
    • csapatvezető: Maszlag Ilona
    • tagok: Kovács Noémi, Viasz Hanna, Tamás Jázmin, Unger Fanni
  • Amatőr csapatbajnok: Tóth Béla régió II.
    • csapatvezető: Varga Zoltán
    • tagok: Kalános Éva, dr. Stark Róbert, Németh Viktória, Sunyovszky Réka
  • Ifi-fiatal lovas csapat: Némethy Bertalan Régió
    • csapatvezető: Pirik Zsolt
    • tagok: Barna Csenge, Erdős Jázmin, Búza Patrik, Alasztics Aliz
  • Felnőtt csapat: Platthy József Régió
    • csapatvezető: Máté István
    • tagok: Máriás Sára, ifj. Máté István, ifj. Szabó Gábor, Técsy Attila

Országos egyéni bajnokok:

  • Gyermek: Kiss Lizanna – Mórahalmi LSE, edző: Füzér Gábor
  • Amatőr: Baumann Bori – Prosper Lk, edző: Szotyori Nagy Kristóf
  • Ifjúsági: Alasztics Aliz – Pirik Farm, edző: Pirik Zsolt
  • Fiatal lovas: Búza Patrik – Krucsó Lovasklub, edző: Krucsó Ferenc
  • Felnőtt: Vándor Zsófia – Varga Ménes GYLE

Ranglista helyezettek

  • Legeredményesebb egyesület: Toll 96 Kft. LSE
  • Legeredményesebb ló: Rádiháza Echo

Gyermek ranglista:

  1. Törő Csongor – Krucsó Lovasklub
  2. Kiss Lizanna – Mórahalmi LSE
  3. ifj. Szuhai Gyula – Gyula Farm Miskolc

Ifjúsági:

  1. Szuhai Péter – Gyula Farm
  2. Alasztics Aliz – Pirik Farm
  3. Plavecz Szabrina – Kentaur Lovas Egylet

Fiatal lovas:

  1. ifj. Lázár Zoltán – Lázár Lovaspark SE
  2. Jármy Vince – Némethy Bertalan Alapítvány
  3. Weinhardt Virág – Kiskunhalasi LTSE

Szenior ranglista:

  1. Kovács András – Ágfalvi LSE
  2. Kapoli István – Kabakán KFT

Amatőr ranglista:

  1. Baumann Bori – Prosper LK
  2. Kollár Péter – Krucsó LK
  3. Márki Zoltán – Pasaréti Honvéd Lovas SE

A ranglista helyezettek Horze vásárlási utalványt kaptak. A díjakat a Horze Lovasáruház képviseletében Kalkó Róbert ügyvezető és Juhász Tibor adták át.

Dijugrato K Gy2019 20 1

Felnőtt – abszolút ranglista:

  1. ifj Tóth László – Toll 96 KFT LSE
  2. ifj Máté István – Máté Szombati LSE
  3. ifj Szabó Gábor – Timpex Nyíregyháza LK

A felnőtt abszolút ranglista dobogósai pénzdíj támogatásban részesültek.

2019. évben kimagasló nemzetközi eredményt elért díjugratók:

  • Gyermek korosztály: ifj. Szuhai Gyula, aki tagja volt a Lamprechtshausenben Nemzetek Díja győztes gyermek válogatott csapatnak (további tagok: Jármy Kinga, Törő Csongor, Kiss Lizanna)
  • Fiatal lovas korosztály: Hollé Sára, Weinhardt Virág, Reisz Panna, ifj. Lázár Zoltán, Jármy Vince – Zduchovice, Lamprechtshausen, Opglabbeek Nemzetek Díja versenyeken elért eredményeikért
  • Felnőttek:
    • Vándor Zsófia, Hugyecz Mariann, ifj Máté István, Burucs Barna – Bojouristhje, Nemzetek díja győzelem, 1. hely
    • Vándor Zsófia, ifj. Máté István, ifj. Szabó Gábor, Fazekas István – Athén CSIO5*-W, Nemzetek díja 4. hely
    • Hugyecz Mariann, ifj. Kövy András, Horváth Balázs, ifj. Szabó Gábor – Budapesti CSI 3*-W Nemzetek Díja 3. hely
    • ifj. Szabó Gábor – a Budapesti nemzetközi díjugrató verseny nagydíjának háromszoros győztese

További elismerések

Az Év Tenyésztője 2019-ben Vince László, a díjat Vince Réka és Imre Panna vette át.

2019. évben a díjugrató sportág kiemelt támogatásáért a szakág köszönetet mondott: Rémi Gábornak (FGE CEE – Fiat Magyarország Kft.) és Szombati Gábornak.

Különdíjak

  • Senior bajnokságban 1. helyezéséért: Busi Sándor

A díjugrató sportban eltöltött tevékenységéért, születésnapja alkalmából:

  • 70. születésnapja alkalmából Bálint Gábor
  • 60. születésnapja alkalmából Abay Pál
  • 60. születésnapja alkalmából Gulyás Gábor
  • 60. születésnapja alkalmából Makai Tamás
  • 60. születésnapja alkalmából Perei Gábor
  • 60. születésnapja alkalmából Zupán Péter
Dijugrato K Gy2019 20 22

A díjugratók nem felednek

A tagság megemlékezett mindazokról a sportolókról, lovas szakemberekről és magánszemélyekről, akik már nem lehetnek köztünk, de életük során aktívan hozzájárultak a magyar díjugrató sport fejlődéséhez, szerepet vállaltak a szakág életében és támogatták a díjugratást.

Matajsz János: 83 évesen hunyt el a díjugrató egyéni és csapatbajnok, válogatott lovas versenyző. Mezőhegyesen kezdett lovagolni és versenyezni, de a kiskunhalasi Határőr Dózsa színeiben teljesedett ki sportpályafutása. 1963-ban egyéni felnőtt magyar bajnok Pillangóval, és csapatban sem találtak legyőzőre, sok-sok nemzetközi versenyen győzedelmeskedett. A fiatal halasi határőr lovasok oktatásával is foglalkozott, majd Törökszentmiklóson zárult lovas pályafutása.

Berei Béla: 79 évesen érte a halál. Hódmezővásárhelyen lovardát alapított és működtetett. Unokáit a magyar utánpótlás lovas élet legmagasabb szintjéig juttatta el.

Steigervald József: Életének 69. évében hunyt el a gyulai Galopp Kft. ügyvezetője. Békés megye lovas életének jelentős tenyésztője és a lovassport támogatója volt.

Kovács Imre: A Pápai Lovasklub színeiben versenyzett, majd a Dunántúl lovasturizmusának egyik meghatározó alakja volt.

Id. Nagy Mihály: A komáromi méntelepen szolgált abrakmesterként, majd a nagycenki méntelepen és lovardában dolgozott az indulástól szinte a kapuzárásig. Az utolsó igazi „csődörösök” egyike volt.

Müller János: 85 évesen hunyt el a magyar lótenyésztés kiváló szakembere. 1969-től nyugdíjazásáig a bolyi tenyésztési kirendeltség vezetőjeként szolgálta a magyar lótenyésztést Baranya és Somogy megyében. Munkájáért gróf Széchenyi István lovasemlékéremmel tüntették ki.

Kordás József: 82 éves korában távozott az örökös pásztor, akinek díjugrató pályafutása a hortobágyi méneshez kötődik. Legeredményesebb lova Füttyös volt. A 90-es években edzőként terelgette Hódmezővásárhelyen a jelen generációját.

Forrás: RiderLine

Last modified: 2020-02-15