Négy magyar győzelemmel kezdődött a bábolnai nemzetközi díjugrató verseny

Hírek

A bábolnai nemzetközi díjugrató verseny nyitó napjának zárószáma volt a verseny legmagasabb, 140 cm-es alappályára kiírt nagykör, hiba-idős versenyszáma. A lelkes közönség gyorsabbnál gyorsabb pályákat láthatott, amely után az Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő által épített, tizenkét számozott akadályból álló pályát a francia születésű, de román színekben versenyző Andrea Herck Epsilon De Roulard nevű szürke lovával lovagolta a leggyorsabban, így övé lett a győzelem.

Második helyen a múlt heti csehországi verseny után most is bombaformában versenyző, Burucs Barna végzett a szürke Dubai Dreams-szel.

Az eredményhirdetésen a további placcokon a magyar lovasok végeztek, harmadik Técsy Attila a pihenője után visszatérő, Nikidam Breakerrel, negyedik Vándor Zsófia Quintusszal, ötödik az idei világkupa döntőn járt, Czékus Zoltán Castroval, hatodik a kiskunhalasi, Weinhardt Virág, hűséges társával Chiclanával.

Negyvenhárom indulója volt a középkör 130 cm-es, kétfázisos versenyszámának. Ezerötszáz eurós pénzdíjú versenyszámban az utolsó indulóból lett az első. A szabadtéri szezonban az Airvent lovasklubhoz visszatérő Lehotai Máté PM Quinterával legyorsulta a mezőnyt és záró lovasként megelőzte a sokáig vezető, Burucs Barnát, aki Conpeiát lovagolta.

A versenyszám első indulójaként starthoz álló, Szuhai Rodrigo és Cornet lett a harmadik, negyedik helyen Mráz Tamás végzett El Contheroval, ötödik Weinhardt Virág Equest Cha Chával, hatodik a gyermek válogatott tagja, a diósgyőri Kelemen Blanka és Jerry.

Az U25-ös korosztálynak kiírt, 130 cm-es, kétfázisos versenyszámban a favorit lovasé lett a győzelem, hiszen Pirik Zsolt tanítványa, Alasztics Aliz Lineával több mint másfél másodperccel lovagolt gyorsabban a mezőnynél és nyert.

A mostanában nagyszerű formában lovagló, Budai Virág és Baileys lett a második.

Az U25-ös versenyszámban harmadik helyen Kovács Roland végzett Lagretta HB-vel, negyedik a nagy-és középkörben is helyezett, Weinhardt Virág és London’s Chagana.

Az osztrák, Chiara-Fiorina Moser Conteroval lett az ötödik hely, míg hatodik Bazsó Gergely tanítványa, Nagy Evelin és Montague.

A bábolnai nemzetközi verseny első száma a fiatal lovaké volt. A reggeli hiba-idős számot Xixo Borgia nyergében, ifj. Szabó Gábor nyerte, megelőzve Cougar Z-et és Burucs Barnát. A román Andrea Herck Quadir De Roulard-al lett a harmadik, míg Lo Sanctos Van De Suydersee és Burucs Barna a negyedik. Lady In Red HX-el Budai Virág az ötödik és Quel Action VDS-el a győztes lovas, ifj. Szabó Gábor a hatodik.

 

Harmincnégy lovas versengett a 120 cm-es, kétfázisos kiskör versenyszámban, ahol Búza Krisztián tanítványa, Gorzó Eszter nyert a sárga, Arwennel.

A castiliás, Limited Edition C nyergében Kovács Roland lett a második, míg a sárga kancája, Timpex Inka nyergében Babos Gréta a harmadik.

Az ifjúsági válogatott tagja, Mécs Emma Aurorával érte el a negyedik helyet, míg Maszlag Ilona tanítványa Kovács Noémi Gut Neuenhofs Corlypsoval lett az ötödik és a fiatal lovas válogatott tagja, Takács Petra Fionával a hatodik.

Folytatás Bábolnán pénteken 8.30 órakor.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2022-06-13