Hetedik a magyar válogatott Mannheimban

Hírek

Európa egyik legerősebb lovas nemzetének, Németországnak a Nemzetek Díja versenyszámát vasárnap kora délután rendezték Mannheimban. A mezőnyben a magyar válogatottunk az első forduló után négy hibaponttal a harmadik helyen fordult a 160 cm-es versenyszámban. A második körben csapatunk három tagja is egy-egy-egy verőhibát vétett, ami azt jelentette, hogy a végelszámolásban a magyar díjugrató válogatott Németország CSIO-ján tizenhat hibaponttal a hetedik helyen végzett.

A győzelmet összevetés után Svájc szerezte meg, a házigazda németek előtt, míg harmadik lett az olimpiai bajnok svéd csapat. A magyar válogatottból elsőként ifj. Szabó Gábor Mezőhegyes Chabalával az első körben az utolsó meredeket verte és kis időtúllépéssel hat hibaponttal ért célba, a második körben négy hibapont volt az eredmény. Csapatunk legfiatalabb tagja, Jármy Vince JB Koronaőrrel hibátlannal kezdett majd négy hibapont következett. Horváth Balázs Quickchin WH Z-el mindkét körben a hármasugrásban vert egyet, így négy-négy hibaponttal segítette a magyar csapatot, míg záró lovasunk ifj. Kövy András az első körben hozta Faquitol S nyergében a hibátlant.

A mannheimi CSIO vasárnap délelőtti 145 cm-es, kétfázisos versenyszámában Jármy Vince Chinoubet PS-el tiszta hibátlant lovagolt, így a helyezettek közé került, míg ifj. Szabó Gábor Eldoranda PS-el a második fázisban a kettesugrás A elemét verve négy hibaponttal ért célba. Szuhai Péter Tanjával ebben a versenyszámban az első fázisban vert egy akadályt így négy hibapont lett az eredménye, Casino Royal Z-el a csütörtöki 145 cm-es versenyszámban viszont egy szép hibátlant lovagolt.

Folytatás Mannheimben hétfőn és kedden a nagydíjjal.

Eredménylisták: https://www.longinestiming.com/equestrian/2022/longines-eef-nations-cup-mannheim-mannheim/#area4

Last modified: 2022-05-09