Beszámoló a Talent Program 2021/2022 első díjugrató edzőtáboráról

Hírek

A november 2-ai ugrónap utáni első edzőtábor az I-II. díjugrató korcsoport részére került megrendezésre Balatonvilágoson, a Pulai Lovasparkban.

A háromnapos edzőtábort Szalai Nikolett, a díjlovaglás négyszeres magyar bajnoknőjével kezdték meg lovasaink. Idomító edzéseken vettek részt a gyerekek, majd két nap ugró idomítás és pálya ugratás következett ifj. Kövy András, utánpótlás szövetségi kapitány és Janik Attila, vasárnap pedig Stróbl Dorottya vezetésével.

Az edzésekkel párhuzamosan Száz Petra, lovaskultúra oktató tartott foglalkozásokat a lovasoknak: volt lovaglás előtti bemelegítés, csapatépítő játék és elméleti oktatás.

Petra mindig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy összehozza a lovasokat, jól érezzék magukat a résztvevők, megismerjék egymást és igazi közösséggé, csapattá kovácsolódjanak az edzőtáborok során. A szórakozás és nevetés mellett a lovaskultúra fontos állomásai, ez alkalommal Örkénytábor, és a kiemelkedő lovas személyiségekről is hallanak a gyerekek Petrától.

Az edzések és foglalkozások után még egy-egy elméleti előadást hallgathattak a résztvevők: dr. Viczena Bettina, állatorvos a lóanatómia alapjaival és Bánki Róbert, patkoló kovács a patkolástan alapjaival ismertette meg a fiatalokat.

Az I-es és II-es korcsoport lovasait általában a szülők vagy lóápolóik segítik a versenyeken, de a Talent Program képzései során szeretnénk, ha a résztvevők megtanulnák ellátni és megfelelően gondozni lovaikat, ezért az oktatás szerves része a lovaglással kapcsolatos gyakorlat és elmélet mellett az istálló munka és a lóápolás, ebben Hant Mercédesz volt segítségünkre.

 

Köszönjük az edzők és előadók munkáját!

 

Decemberben a díjlovasok első edzőtábora és még egy díjugrató edzőtábor vár ránk.

Last modified: 2021-11-22