ELHUNYT MAJOR ALBERT, DÍJLOVAS BÍRÓNK

Hírek

Mély megrendeléssel tudatjuk, hogy elhunyt Major Albert, díjlovas bírónk.

 

Egy sokszínű lovassal és egy igazán jó emberrel lettünk szegényebbek.

74 éves korában elhunyt Major Albert, a hozzá közel állóknak Berci.

A keszthelyi méntelepen került közeli kapcsolatba a lovakkal, majd az egyetem elvégzése után az OLF keszthelyi kirendeltségénél lótenyésztési felügyelő, később a sümegi méntelepen szolgálta a magyar lótenyésztést.

1976-ban végezte el a kaposvári sportlótenyésztő és lovasedző képzőt. Itt dr Sziklay Iván vezetésével az ország akkori leg kiválóbb szakembereitől tanulhatott, mint például a lovaglást Ádám Zoltántól és Monspart Gábortól, s szerzett diplomát többek között Bálint Lászlóval, Barna Tamással, Rombauer Tamással, Rozmán Ferenccel.

A Balatonnagybereki ÁG.-ban a lovasiskola vezetése mellett a lovas idegenforgalom területén mutatta meg, hogy lehet a szakmát a magyar vendégszeretettel és temperamentummal ötvözni a vendégek legnagyobb megelégedésére. Az utóbbi tevékenysége aztán végigkísérte életét saját vállalkozásában Kissomlyón és Sándor majorban.

Elkötelezett híve volt a magyar lófajtáknak, munkájához saját tenyésztésű furiosokat is használt, de a modern sportlótenyésztés sem állt távol tőle : Németországból behozta a Rodrigo nevű holsteini fedezőménjét, amit a magyar tenyésztők széles körben használtak.

A kaposvári évek alatt elkötelezett híve lett az idomító lovaglásnak, élete  végéig aktív résztvevője volt díjlovas életünknek. Évekig tevékenyen részt vett a díjlovagló szakbizottság munkájában, régiós versenyeket rendezett, s versenybírói tevékenysége is mindig a lovasok segítésére irányult, bíztató pontokkal terelte őket a jó teljesítmény irányába.

Sokszínű egyéniségének része volt a rendszeresen megszervezett huszárbál, ahol a fiatalokat megszégyenítő módon végig mulatta, táncolta, csárdásozta az éjszakát, de barátaira is maradt figyelme.

Örök optimistaként utolsó éveiben is, mikor már a sors nem volt túl kegyes hozzá, több betegségen átesett, arra a kérdésre ,hogy hogy vagy ? ,a válasza mindig az volt, hogy : majd bolond leszek rosszul lenni.

Bercikém,nagyon fogsz hiányozni

 

Komjáthy György

Last modified: 2020-09-30