Elment Dr. Pál János

Hírek

A ’60-as, ’70-es, ’80-as évek magyar lovassportját és lótenyésztését vezető, Dr. Pál János 92. éves korában elhunyt. 2019-ben a Magyar Lovassport Szövetség „Magyar Lovassportért” Emlékéremmel tüntette ki, emlékére az akkor elhangzott méltatással emlékezzünk:

 

“Dr. Pál János Agrármérnök, címzetes egyetemi docens, közel hét évtizede a lótenyésztés, a lovassport és a lovas hagyományőrzés meghatározó személyisége. Két alkalommal (1963-73, 1976-83) volt a Magyar Lovas Szövetség elnöke. Elnöksége alatt a Vadászati Világkiállítás keretében került megrendezésre a nagy sikerű I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság (1971), valamint a kecskeméti Négyesfogathajtó Világbajnokság (1978). Az FM Lótenyésztési Igazgatóság és az Országos Lótenyésztési Felügyelőség igazgatója. A magyar fogathajtósport sikersorozatának idején csapatvezető. Az Európa-szerte nagy sikerű Magyar Lovas Népi Együttes alapítója. A Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Egyesület ügyvezető elnöke.”

Last modified: 2020-08-18