Ifj. Szabó Gábor háromszor nyert

Hírek

Borult, kissé szeles, 20 fok körüli időjárásban versenyeztek a Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató és Grand-Prix harmadik napján a lovasok. Hét versenyszámot rendeztek szombaton a Hirling Lovasparkban, ebből három döntőt, a gyermek, az öt és hat éves lovak Grand-Prix fináléját tartották meg. Ifj. Szabó Gábor megint kimagasló teljesítményt nyújtott. A címképen Berkes Máté, aki Chacco Sz-t segítette az első helyhez a 6 éves lovak GP fináléjában (fotó Kovács Iván).

Kovács Ádám és Timpex Hollyday (fotó Gudmon Kata)

A 13. versenyszámban, az amatőr GP kvalifikációban 120 cm-es akadályok vártak a lovasokra. A kört kétfázisos megszakítás nélkül értékeléssel bírálták el.  A 19 indulóból a Diva Sport Lovasklub sportolója, Hajdú Petra hibátlanul teljesítette mindkét fázist, a másodikban pedig a leggyorsabbak voltak BOGNÁR HAMVAS-sal, a 8 éves sötét pej herélt lóval.

Hajdú Petra és Bognár Hamvas (fotó Gudmon Kata)

A nap legtöbb startját a 14. versenyszám, a 135 cm nyitott és fiatal lovas U25-GP kvalifikáció hozta 51 indulóval. A csak időre rendezett számot a tegnapi 130 cm-es győztes páros hozta az első helyen. A több lóval is kitűnő formát mutató, kétszeres magyar bajnok ifj. Szabó Gábor (Timpex Nyíregyháza Lovas Klub) TIMPEX FÉNYÉV-vel hibátlanul mentek és magabiztosan nyertek (0 hp, 66,29).

ifj.Szabó Gábor és Timpex Fényév az akadály felett (fotó Gudmon Kata)

Fiatal lovas kategóriát Szuhai Péter (Gyula Farm Miskolc LSC) CHILLING OUT-tal hozta az első helyen hibátlan lovaglással, 74,93 másodperces idővel.  A fiatal kategóriában a helyi lovasok örömére Füzér Zsófi, (Kiskunhalasi LTSE) ZARA-val bronzérmes helyen végeztek (0 hp, 78,78).

Szuhai Péter Chilling Out-tal (fotó Gudmon Kata)

A nap legmagasabb, 145 cm-es akadályokkal nehezített körét a nyitott + GP kvalifikációt ismerős páros nyerte meg. A Timpex Nyíregyháza Lovas Klub lovasa, ifj. Szabó Gábor ezzel duplát duplázott, mert a tegnapi TIMPEX BÖLCSÉSZ-szel aratott sikerét megismételte. Hibátlanul a leggyorsabbak (75,59) voltak az időre rendezett megméretésben.

Füzér Zsófi (Kiskunhalasi LTSE) és Zara (fotó Gudmon Kata)

A nap első GP döntőjét a gyermek kategóriában rendezték meg. A 16. versenyszámban 125 cm pálya várt a hat startolóra. A számot időre, egyszeri összevetéssel értékelték. Utóbbira nem került sor, mert bár két hibátlan eredmény született, de mindkettőt a Mórhalmi LSE sportolója, Kiss Maja érte el különböző lovakkal, így nem került sor összevetésre.

Kiss Maya Szoytori Kristóf szakági elnök és Kunné Fekete Alexandra versenybíró között az eredményhirdetésen (fotó Gudmon Kata)

A Gyermek Grand-Prix végeredménye:

1. Kiss Maja CHACCO (Mórahalmi LSE) 0 hp, 71,78 (edzője Füzér Gábor)
2. Kiss Maja QUIPARA Z, Mórahalmi LSE    Nyitott    0 hp, 72,24
3. Szuhai Rodrigo QUALINA (Diósgyőri VTK) 4 hp, 72,49 (edzője Szuhai Gyula)

Szuhai Rodrigo és Qualina a gyermek GP harmadik helyzettje (fotó Kovacs Iván)

A 17. versenyszámot, a 125 cm-es 6 éves lovak GP fináléját időre rendezték késő délután, egyszeri összevetéssel. A lovak versenyét – tekintve, hogy megelőzően is a filces pályán tartották – a négyévszakos pályára vitték a rendezők. Az alappályán a 23 indulóból nyolc hibátlan eredmény született, közöttük az összevetés döntött. Az utolsó előttiként startoló Berkes Máté mindjárt az első akadályoknál figyelemre méltó rövidítésekkel és tempósan kezdett, tekintve, hogy előtte három hibátlan összevető volt már. A kockázatos manőverek végigkísérték a pályáját, a bátor vállalkozás pedig meghozta a sikert és győzött CHACCO SZ nevű sötét sárga heréltjével.

Berkes Máté (Chacco Sz) Abay Pál versenybírótól vette át díját (Fotó Kovacs Iván)

A 6 éves lovak GP fináléjának végeredménye:

1. Berkes Máté CHACCO SZ (Gyula Farm Miskolc LSC, összevetésben 0 hp, 37,79
2. ifj. Szabó Gábor JULIUS HV (Timpex Nyíregyháza Lovas Klub) 0 hp, 38,02
3. Babinszki László KÍRA (GERBER BIRTOK) 0 hp, 38,30

Ifj. Szabó Gábor Borgia-val a nap utolsó számában lettek elsők (fotó Gudmon Kata)

A nap utolsó versenyszámában, az 5 éves lovak GP fináléjában 21-en startoltak. A 115 cm-es pályán, időre versenyeztek, egyszeri összevetéssel a lovasok. Az alappályát nyolcan vették hibátlanul. Közülük egy visszalépés miatt végük heten vetettek össze. A hetes összevető csapatból hatan is hibátlant mentek. A Timpex Nyíregyháza Lovas Klub sportolója ifj. Szabó Gábor azonban ma verhetetlennek bizonyult és Borgia nevű lovával a leggyorsabban fejezték be a végjátékot. Ezzel vitathatatlanul a nap embere lett, mert harmadik győzelmét aratta.

Az 5 éves lovak GP fináléjának végeredménye:

1. ifj. Szabó Gábor BORGIA (Timpex Nyíregyháza Lovas Klub) 0 hp, 37,16
2. Kovács Henri CALDATO (Morris Lovas SE) 0 hp, 39,07
3. Burucs Borbála MIAMI DE GARDER (Viktor-i Sportegyesület) 0 hp, 39,86

A teljes eredménylistához katt ide!

Vasárnap 8 órakor kezdődnek a versenyek a Hirling József Lovasparkban. Három GP számot is rendeznek. Az amatőr, az U25 és felnőtt Grand-Prix-k izgalmas versengést ígérnek. Utóbbi 13.00 órakor kezdődik.

A napirend ide kattintva érhető el!

Last modified: 2020-06-21