Díjugratók figyelem: így zajlanak majd a zárt kapus díjugrató versenyek

Hírek

A Díjugrató Szakág közzétette a szezon első, május végén megrendezésre kerülő versenyeinek helyszínét és összeállította a zárt kapus díjugrató versenyek lebonyolításának szabályait. Az első megmérettetések már ezen előírások szerint zajlanak majd, fontos tehát, hogy az új szabályokat minden díjugrató megismerje.

Elsőként május 29-30-31-én, az ország több kiemelt versenyhelyszínén kerül megrendezésre országos díjugrató verseny zárt kapuk mögött annak érdekében, hogy minden lovas lehetőséget kapjon az indulásra, de a versenyzői létszám megosztott legyen az egyes régiók között. A lovasok kizárólag abban a régióban versenyezhetnek, amelyik régióba egyesületük tartozik:

  • Máchánszky Gyula Régió (Dél-Magyarország): Kecskemét, Kiskunhalas
  • Némethy Bertalan Régió (Nyugat-Magyarország): Balatonvilágos, Bábolna, Kaposvár
  • Platthy József Régió (Észak- és Kelet-Magyarország): Szilvásvárad, illetve ha az előírt létszámot itt meghaladják a nevezések, akkor Hortobágy is lehetőséget kap a versenyrendezésre
  • Tóth Béla Régió (Közép-Magyarország): Nemzeti Lovarda és/vagy Simponpuszta (jelenleg még egyeztetés alatt van, hogy ez a két helyszín hogyan kapcsolódhat be a versenyrendezésbe)

Ezen a hétvégén minden egyes versenyhelyszín maximum 120 lovast fogadhat.

Díjugrató versenyek a koronavírus árnyékában

A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége május 7-i ülésén összeállította a zárt kapus versenyek rendezésének alap feltételrendszerét, amit minden versenyrendezőnek teljesítenie kell. A szakbizottságok dolgozzák ki a szakágspecifikus előírásokat.

A Díjugrató Szakág versenyrendezési szabályai ZÁRT VERSENYEKre

Magyar Lovassport Szövetség Zárt kapus lovasversenyek általános járvány- és egészségvédelmi szabályai (figyelemmel a Covid-19 vírus okozta járványhelyzetre) vonatkozó rendelkezései alapján a Díjugrató Szakbizottság az alábbiakban határozza meg a szakág speciális részlet szabályait.

Jelen szabályok nem írják felül és nem módosítják a Lovas Szövetség szabályait, azzal együtt olvasandó és kifejezetten a díjugrató versenyek bonyolításának leírását pontosítják.

Felhívjuk a rendezők és résztvevők figyelmet, hogy a ZÁRT KAPUS verseny a nézőközönség teljes kizárását jelenti.

1. A rendezvényeken 500 fő részvétele megengedett. A létszámba beletartozik mindenki, aki a helyszínen tartózkodik a verseny ideje alatt. 1 versenyző 2 kísérőt vihet magával, beleértve az edzőt, de a kamion sofőrt is. Az érkezéskor regisztrálni kell, többnapos versenyen sem lehet naponta változtatni a kisérők személyén. A rendezőnek karszalagot kell biztosítania a regisztrációhoz. A szakmai közreműködőknél (versenybíró, pályaépítő stb.) elfogadott a fényképes plasztikkártya is, de legalább karszalagot kell viselniük. A kiszolgáló személyzetet, alkalmazottakat, akik a helyszínhez kötődnek, ajánlott névvel és feladattal megjelölt kitűzővel ellátni. A rendezőnek ezen személyeket nyilvántartásában szerepeltetnie kell, legalább a feladat szerint meghatározott létszámban. Pl.: biztonsági szolgálat 5 fő.

Amennyiben nem biztosítható a versenyen nem induló, de a helyszínen tartózkodók verseny idejére vonatkozó távoltartása, a regisztráltak számába bele kell számítani, karszalagot kell viselniük (pl. bértartott lovak tulajdonosainak, lovasainak).

2. A Díjugrató Szakbizottság saját belátása szerint korlátozza a verseny területi felosztását, a résztvevő lovasok és a bonyolítható startok számát. A versenyiroda ennek megfelelően írja ki az adott versenyt. Ettől eltérni nem lehet.

3. Maszk viselése zárt helységekben kötelező, az istállókban is, minden egyéb esetben ajánlott, kivéve lóháton. A 1,5 méteres védőtávolság betartása kötelező. Erre különösen figyelni kell a melegítőpályán és a pályabemutató alkalmával.

4. A melegítőpályára minimum 3 akadályt kell felállítani, de lehet akár 4 is, ha van elég hely. A technikai személyzeten felül egy lovashoz csak egy segítő mehet gyalogosan a melegítőbe. A versenybíróság dönti el, hogy egyszerre hány lovas melegíthet a startlista sorrendjében.

5. A rendező kötelezettsége, hogy a bírói toronyban is biztosítva legyen a megfelelő távolságtartás.

6. Nem csak a lezárt lelátókon nem tartózkodhat senki, hanem a versenypálya közvetlen közelében sem alakulhat ki csoportosulás. Egymástól megfelelő távolságban az adott lovas edzője és a lovasok versenyruhában nézhetik csak a pályát teljesítő lovast (kispad).

7. Rendkívül fontos, hogy a nevezéseket az online rendszerben minél pontosabban rögzítsék, hogy a helyszínen már ne kelljen változtatni, ezzel elkerülve a versenyirodán a fölösleges személyes találkozást.

8. Lehetőség szerint a versenyek részvételi költségeit banki átutalással teljesítsék és a nyeremények átvételét is bankon keresztül intézzék. Ennek érdekében a versenykiírásban feltüntetett e-mail címre célszerű előre elküldeni a számlázási nevet címet adószámot és a számlatulajdonos email címét.

9. A verseny területén is a büfé üzemeltetése csak a vendéglátóhelyekre vonatkozó rendeletben meghatározott szabályok betartásával lehetséges.

10. Lovasboltok csak zárt területen árusíthatnak, a rájuk vonatkozó rendelet betartásával.

A borítókép illusztráció. Kép forrása: Pixabay

Forrás: RiderLine

Last modified: 2020-05-11