Újabb rekordok dőltek meg a Nemzeti Lovardában

Hírek

A szezon utolsó fedettpályás kiemelt versenyét rendezte a Díjugrató Szakág a Nemzeti Lovardában. Ez volt az utolsó minősülési lehetőség a Fedeles Döntőre, így számítani lehetett a nagy létszámra, de még így is elvásárlásokon felüli nevezés érkezett, hiszen közel 500 ló vett részt a versenyen. A négy naposra tervezett versenyen minden nap kora reggeltől egészen késő estig tartottak a versenyszámok, hogy a közel 1500 startot le lehessen bonyolítani.

Az 5 éves lovak versenyszámait csütörtöktől szombatig rendezték, ahol 100-105 centiméteres magasságú akadályokon versenyeztek. Faluhelyi Ádám ezúttal is ott volt a legjobbak között, hiszen a Szikriga Kft. lovaival, Casallco Starral és Cordiss-szal két első és egy második helyet tudott szerezni a három nap alatt. Burucs Borbála lova, Miami De Garder is kiválóan szerepelt minden nap 8 feletti stílusponttal, ami egy első és egy második helyre volt elég.

A legjobb három között tudott még végezni Szuhai Péter és Lord Cornet PSZ, Herczeg Csaba Paplogó Ferenc lovával, Confettivel, Piroska Zoltán a mezőhegyesi tenyésztésű Levendula M-mel és Ifj. Szuhai Gyula Aranykapu Sancasall nyergében.

A 6 évesek között a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a Berkes Máté által lovagolt Chacco SZ nyújtotta, aki mindhárom napon dobogós helyezésen tudott végezni.

Erdélyi Lóránt lova, El Conthero is az esélyesek között várhatja a Fedeles Döntőt, hiszen ezen a hétvégén is remek pályákat mutatott be Mráz Tamással a nyergében, amit a zsűri egy első és egy második hellyel díjazott. A szombati győztes a Szikriga Kft. sárga ménje, a 8,4 stílusponttal értékelt Messi 4 lett Faluhelyi Ádámmal. A legjobbak között végzett még, Lengyel Róbert és Carintia, Füzér Gábor és a Weinhardt Virág tulajdonában álló Cortez, illetve Szentirmai Péter és Zodoma Károly lova, Lagretta HB.

A 110 centiméteres ifjúsági versenyszámban is népes indulói létszámot, felkészült lovasokat és remekül bemutatott pályákat láthatott a közönség, így nem volt könnyű dolga Stróbl Dorottya stílusbírónak. Pénteken Janik Attila lovasaié volt a reflektorfény, hiszen 8,7 stílusponttal Nagy Napsugár győzött Joey nyergében, második helyen pedig Csibi Zsófia végzett Heavennel. A harmadik helyzettnek járó serleget az édesapja és Nagy András által felkészített Szuhai Rodrigo vehette át Ballerina SZ-t lovagolva. Szombaton Viasz Hanna kapta a legmagasabb, 8,8-es pontot Caviarral, felkészítője Maszlag Ilona.

Második helyen szintén Janik Attila tanítványa, Osztovics Péter végzett Crystallal, harmadikon pedig a Szarka Ferenc által felkészített Szabó Kitti és Főnix.

Az amatőr lovasok versenyében is hatalmas harc folyt le a helyezésekért. Pénteken Németh Viktória tudott győzedelmeskedni Rádiháza Görögtánccal, megelőzve Bölecz Virág Ráhelt és Boda Csengét.

Szombaton pedig Busi Sándor és Equest Stella voltak a legjobbak, Orbán Bernadett és Hajdú Dóra előtt.

A fiatal lovasok 120 centiméteres csütörtöki számában Janik Anna győzött Georgie’s Georgina Von Calido nyergében, szoros versenyben megelőzve Szilágyi Sándor Márkot és Kelemen Zsolt Pétert. Pénteken viszont Szilágyi Sándor Márk győzedelmeskedett Tűzmadárral Szuhai Péter és Plavecz Szabrina előtt. Szombaton Vincze Imre volt a leggyorsabb Contoval közel hat másodperces előnnyel a második helyen végző Endrédi Teklához, és a harmadik helyen végző Hajdú Kittihez képest.

A 120-125 centiméteres nyitott számokban a Prosper Lovasklub versenyzői voltak a legeredményesebbek. Csütörtökön Baumann Bori Kimérával és Szotyori Nagy Kristóf Cym Carlsson S-szel hozták el az első két helyet Ifj. Szabó Gábor és Centino előtt. Pénteken Ifj. Petrik Béla lovagolt nagyot Litihyával, megelőzve Kiss Anett Natáliát és Szotyori Nagy Kristófot. Szombaton ismét a Baumann Bori – Kiméra páros győzött öt másodperces fölénnyel Németh Viktóriához és Mátyás Edina Daniellához képest.

130 centiméteren a mindössze 13 éves Ifj. Szuhai Gyula feladta a leckét a nagyoknak is, hiszen csütörtökön és szombaton is a legjobb időeredményt lovagolta Chacco Boy nevű lovával, így két napon is hazavihette a győztesnek járó serleget.

Csütörtökön Ábrahám Zsófiát és Ifj. Petrik Bélát, szombaton pedig Horváth Balázst és a kétszeres gyermek bajnok Kiss Lizannát utasította maga mögé.

A pénteki legmagasabb számban, a 135 centiméteres kétfázisos versenyszámban Máriás Sára volt a legjobb a saját tenyésztésű Medállal, megelőzve Mráz Tamást Sáripuszta Indigóval és Kalán Esztert Garezával.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Last modified: 2020-03-08